Csatlakozhat a hazai bajnok Galaci Dunărea felnőtt férfi jégkorongcsapata a Mol Liga mezőnyéhez, ezért a 2016–2017-es szezont három romániai csapattal szervezik meg – szavazták meg hétvégén a határon átívelő, román–magyar pontvadászat irányítói.
2016. június 12., 18:592016. június 12., 18:59
A Magyar Jégkorongszövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a tavalyi kilenc részvevő klub – köztük a Brassói Corona és a Csíkszeredai Sportklub – minden kötelezettségének eleget tett az induláshoz, mint ahogyan a moldvai együttes is megfelelt a követelményeknek.
Mihai Brandabur, a klub elnöke megköszönte a kapott támogatást és ígéretet tett arra, hogy „nem fogják rontani a sorozat színvonalát\". „A játékosaink nyolcvan százalékával már megegyeztünk, még a légiósok szerződéseit kell véglegesítenünk. Jelenleg egy szlovák edzővel is előrehaladott tárgyalásokat folytatunk. Szerintem nagyon fontos, hogy részt vehetünk majd a Mol Ligában, mert ezzel nem csak a helyi, hanem a romániai jégkorongozás minőségét is javítani tudjuk\" – fogalmazott a sportvezető.
Az érintettek a mezőny bővítésével kapcsolatban a legnagyobb problémát az utazási költségek megnövekedésében látták, így a Galac felvételét is csak azzal a feltétellel szavazták meg, hogy a pluszkiadást független forrásokból finanszírozzák majd a mezőny többi tagjának. Mint kiderült, Belgrád és Zágráb is érdeklődést mutat a Mol Liga iránt, ez utóbbira még az elkövetkező két hétben visszatérnek a tagszervezetek.
A jégkorongszövetség beszámolója szerint a ligatagok egyhangúlag megszavazták, hogy a 2016–2017-es szezontól átveszik a IIHF rendezvényein alkalmazott hosszabbításszabályt, az átigazolási időszak végét pedig az alapszakasz utolsó játéknapjában határozták meg. A légiósok szerepeltetése egyelőre nem változik.
Ami tehát most biztos, hogy jövőre a címvédő Miskolci DVTK Jegesmedvék mellett a Debrecen, a Dunaújvárosi Acélbikák, a Székesfehérvári Titánok, a Ferencváros és a Budapesti MAC lesznek a Mol Liga magyarországi részvevői, míg Romániából a Brassói Corona, a Csíkszeredai Sportklub és a Galaci Dunărea korcsolyázik ki a jégre. A menetrendről később döntetnek.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!