A CFR mögött maradt a Dinamo

Miközben a listavezető Viitorul 3-0-ra megnyerte hazai pályás mérkőzését a Pandurii ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában, addig a Dinamo 2-1-es végeredménnyel fejet hajtott az alsóházban tanyázó Chiajna otthonában. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. február 14., 17:352017. február 14., 17:35

2017. február 14., 17:362017. február 14., 17:36

Ezek a hétfő esti eredmények egyben az is eldöntötték, hogy a Gheorghe Hagi edzette konstancai alakulat mögött hat ponttal elmaradó Steaua is már biztosan részvevője lesz a felsőházi rájátszásnak, a Dinamo viszont három etappal az alapszakasz vége előtt a Kolozsvári CFR mögé szorult. Egyelőre még a címvédő Giurgiui Astrával azonos pontszámmal áll a play-offba jutást jelentő utolsó helyen, de a román bajnok csak március másodikán pótolja a Iași ellen elmaradt találkozóját.

A kudarcos szereplés miatt keddre gyűlést hívtak össze a Ștefan cel Mare úton, de délutánig Ioan Andone edző a tisztségében maradt. Legközelebb a Botoșani-t fogadják, majd a Craiovát, míg végül a Pandurii vendégeként zárják az alapszakaszt. Addig azonban még a Ligakupa elődöntőjének visszavágóját is le kell játszaniuk az örök rivális Steaua ellen – anelyet hazai pályán 4-1-re legyőztek az első találozón. A labdarúgóliga keddi bejelentése alapján a rangadót március elsején rendezik, míg előtte való nap Temesvári Poli–Marosvásárhelyi ASA visszavágó lesz 4-2-es Bega-parti előny után.

A labdarúgó-Liga 1 állása:

1. Viitorul 23 15 3 5 34-20 48
2. Steaua 23 12 6 5 30-19 42
3. Craiova 23 12 4 7 33-22 40
4. Medgyes* 23 10 8 5 35-24 35
5. CFR** 23 11 7 5 37-22 34
6. Dinamo 23 9 5 9 35-32 32
7. Astra 22 9 5 8 22-25 32
8. Botoșani 23 8 5 10 27-26 29
9. Iași 22 7 5 10 23-24 26
10. Voluntari 23 7 5 11 29-36 26
11. Chiajna 23 5 6 12 14-28 21
12. Pandurii* 23 6 7 10 23-36 19
13. Poli**** 23 6 6 11 22-35 10
14. ASA*** 23 5 4 14 19-34 10

* a Medgyest és a Pandurii-t 3 pont levonással büntették
** a CFR-t 6 pont levonással büntették
*** az ASA-t 9 pont levonással büntették
**** a Polit 14 pont levonással büntették

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek