A bronzért merészkednének a magyar pólós lányok

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

[HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Ausztrália ellen és a bronzéremért játszik csütörtökön a magyar női vízilabda-válogatott, Merész András együttese ugyanis a gyenge kezdés miatt a csoportmérkőzés után a kedd esti elődöntőben is vereséget szenvedett Spanyolországtól.

2012. augusztus 08., 20:262012. augusztus 08., 20:26

 „Amikor egy évvel ezelőtt ez a két csapat a sanghaji vb-n a 9-11. helyért játszott, jeleztem, hogy mi és ők vagyunk a jövő együttese: Rióban nagy esélyesek lesznek, és legalább az egyik kijut a mostani olimpiára is. Ehhez képest mindkettő bejutott a négy közé, sajnos a spanyolok játszanak az aranyért, míg mi a bronzért, de így is nagy eredmény, amit elértünk” – mondta a meccs után a magyar szövetségi kapitány, aki elismerte, hogy a spanyol csapat taktikusan tudta megtartani az első félidőben kiharcolt előnyét.

Az ibériaiak négy góllal is elmentek, de a nagyszünet után már csak 7-6-ra vezettek. A magyar lányok viszont sorra elpuskázták a kapott emberelőnyöket, így nem tudtak visszajönni a meccsbe. A spanyolok az Egyesült Államok ellen játszanak a döntőben, az amerikaiak ugyanis hosszabbítás után legyőzték Ausztráliát.

„A lányok borzasztóan akartak, de lehet, hogy ez ma görcsösségbe ment át. Az utolsó időkérésnél már nem adtam semmilyen taktikai utasítást, éreztem, hogy a spanyolok már nem engedik ki a győzelmet a kezük közül. Anynyit kértem a lányoktól, hogy tegyék ki a szívüket-lelküket az itteni és otthoni szurkolókért, mert nem mindegy, milyen lelkiállapotban megyünk a bronzmeccsre. Ezt megtették, és remélem, az utolsó másodpercekben lőtt gól felpörgette őket, mert a magyar női vízilabda megérdemel most már egy olimpiai érmet. A kisdöntő az ausztrálok ellen nyilvánvalóan sokkal nehezebb lesz, mint a finálé lett volna, úgyhogy a dobogóhoz óriási bravúr kell” – mondta a tréner.

„Nem kellett volna hagyni, hogy az elején így elmenjenek, és azt sem kellett volna engedni, hogy az utolsó negyedig tartsák az előnyt. Amikor megkaptuk az előnyöket, rögtön elbaltáztuk; azokat be kellett volna lőni, és akkor másképp alakulhatott volna” – tette hozzá Drávucz Rita.

Kiss Csaba, London

Női vízilabda, elődöntő: Spanyolország–Magyarország 10-9 (2-1, 5-4, 2-2, 1-2). Férfi negyeddöntő: Montenegró–Spanyolország 11-9.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK