Döntetlennel kezdett a Real

Döntetlennel kezdett a Real

Már az első forduló után ponthátrányba került a nagy rivális Barcelonával szemben a spanyol címvédő Real Madrid, amely hazai pályán csak döntetlent játszott a Valenciával.
2012. augusztus 21., kedd

Bázelen át vezet a CFR útja a csoportkörbe

Harmadik éve hozza össze a sors az FC Baselt a Liga 1 aktuális címvédőjével a Bajnokok Ligájában, ám ma este nem a csoportkörben, hanem már a selejtezők utolsó fordulójában látogat Svájcba a Kolozsvári CFR. A két együttes 2010 őszén megosztozott a győzelmeken, a Fellegváron a vasutasok nyertek 2-1-re, a St. Jakob parkban pedig a bázeliek 1-0-ra. Tavaly viszont a Galaci Oţelul mindkétszer kikapott a 15-szörös svájci bajnoktól, idegenben 2-1-re, Bukarestben pedig...
Bázelen át vezet a CFR útja a csoportkörbe
2012. augusztus 20., hétfő

Menesztették Détári Lajost a Ferencvárostól

Állásába került Détári Lajosnak az Újpest elleni örökrangadó elvesztése, a Ferencváros vezetése hétfő délelőtt felbontotta a szakmai igazgató szerződését.
Menesztették Détári Lajost a Ferencvárostól
2012. augusztus 20., hétfő

Gera Zoltán bombagóllal tért vissza

Sérülések miatti hosszú kihagyása után góllal tért vissza az angol élvonalba Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar támadója 22 méteres bombagóllal szerezte meg a vezetést csapata számára a Liverpool ellen. A WBA végül háromgólos sikerrel kezdte a Premier League 2012–2013-as idényét, ráadásul Long még büntetőt is hibázott.
Gera Zoltán bombagóllal tért vissza
Gera Zoltán bombagóllal tért vissza
2012. augusztus 20., hétfő

Gera Zoltán bombagóllal tért vissza

2012. augusztus 20., hétfő

Nem bír a kicsikkel a CFR

Tökéletesen lemásolta az előző fordulót az labdarúgó Liga első öt hétvégi mérkőzése: hiszen ismét négy zárult közülük döntetlennel. A pontvesztők között három bajnokjelölt is található, így a forduló nyertese egyelőre a Besztercén nagyon simán győző Vaslui. A négy újonc ugyanakkor még mindig győzelem nélkül áll.
Nem bír a kicsikkel a CFR
Nem bír a kicsikkel a CFR
2012. augusztus 20., hétfő

Nem bír a kicsikkel a CFR

2012. augusztus 20., hétfő

Nem ment a dobás a román kosarasoknak

A román férfi kosárlabda-válogatott mezőnydobásainak egyharmada sem ért célba a Grúzia elleni mérkőzésen, így a hollandok elleni győzelem után egy 80:64-es vereség jött Tbilisziben, az Európa-bajnoki selejtezők második fordulójában.
Nem ment a dobás a román kosarasoknak
Nem ment a dobás a román kosarasoknak
2012. augusztus 20., hétfő

Nem ment a dobás a román kosarasoknak

2012. augusztus 17., péntek

Leszerepelt a D csoport

Sem a román, sem a magyar labdarúgó-válogatott „főpróbája” nem sikerült a 2014-es világbajnokság selejtezőinek szeptemberi rajtja előtt, viszont leendő ellenfeleiknek sem sok sikerélményben volt részük szerda este.
Leszerepelt a D csoport
Leszerepelt a D csoport
2012. augusztus 17., péntek

Leszerepelt a D csoport

2012. augusztus 17., péntek

Pontgazdag narancsszüret volt Nagyszebenben

Nem telt meg ugyan teljesen a nagyszebeni Transilvania-csarnok a román férfi kosárlabda-válogatott bemutatkozására a 2013-as szlovéniai Európa-bajnokság selejtezőiben, a mintegy 1500 néző azonban látványos, kosárgazdag csatát és 90:84-es hazai sikert láthatott a Hollandia elleni mérkőzésen.
Pontgazdag narancsszüret volt Nagyszebenben
Pontgazdag narancsszüret volt Nagyszebenben
2012. augusztus 17., péntek

Pontgazdag narancsszüret volt Nagyszebenben

2012. augusztus 17., péntek

Rafael Nadal nem indul a US Openen sem

A londoni olimpia után a New Yorkban augusztus 27-én kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságot is kihagyja Rafael Nadal, mivel elmondása szerint térdsérülése miatt még mindig nem tud megfelelő szinten versenyezni.
Rafael Nadal nem indul a US Openen sem
Rafael Nadal nem indul a US Openen sem
2012. augusztus 17., péntek

Rafael Nadal nem indul a US Openen sem

2012. augusztus 17., péntek

Pelé lesz a futball-vb és az olimpia arca

A brazil labdarúgás legnagyobb alakja, a háromszoros világbajnok Pelé lesz a 2014-es brazíliai világbajnokság, majd a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpia reklámarca.
Pelé lesz a futball-vb és az olimpia arca
Pelé lesz a futball-vb és az olimpia arca
2012. augusztus 17., péntek

Pelé lesz a futball-vb és az olimpia arca

2012. augusztus 16., csütörtök

Manchesterben készül a paralimpiára Novák Eduárd

A hét eleje óta az angliai Manchesterben készül az augusztus 29-én kezdődő londoni paralimpiára Novák Károly Eduárd csíkszeredai kerékpáros, aki a pekingi játékok után most is a romániai csapat zászlóvivője lesz a megnyitó ünnepségen.
 Manchesterben készül a paralimpiára Novák Eduárd

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2012. augusztus 16., csütörtök

Messi, Iniesta vagy Ronaldo lesz az UEFA legjobbja?

A címvédő argentin Lionel Messi (FC Barcelona), a spanyol Andrés Iniesta (Barcelona, képünkön) vagy a portugál Cristiano Ronaldo (Real Madrid) kapja meg idén a legjobb Európában játszó futballista díját augusztus 30-án, Monte Carlóban.
Messi, Iniesta vagy Ronaldo lesz az UEFA legjobbja?
Messi, Iniesta vagy Ronaldo lesz az UEFA legjobbja?
2012. augusztus 16., csütörtök

Messi, Iniesta vagy Ronaldo lesz az UEFA legjobbja?

2012. augusztus 16., csütörtök

Erősített a FC Vaslui és a Steaua

A Liga 2-be kiesett Sportul Studenţesc két játékosával erősített a FC Vaslui labdarúgócsapata, amely az őszi idény végéig kölcsönvette a négyszeres válogatott középpályás Dacian Vargát és a csatár Costin Cureleát.
Erősített a FC Vaslui és a Steaua
Erősített a FC Vaslui és a Steaua
2012. augusztus 16., csütörtök

Erősített a FC Vaslui és a Steaua

2012. augusztus 16., csütörtök

Dan Petrescu elhagyta a Kuban Krasznodart

Lemondott posztjáról Dan Petrescu (képünkön), az orosz élvonalban szereplő Kuban Krasznodar labdarúgócsapatának román edzője. A 45 éves szakember, aki két és fél éven át irányította az együttest, azzal indokolta távozását, hogy új kihívásokra van szüksége.
Dan Petrescu elhagyta a Kuban Krasznodart
Dan Petrescu elhagyta a Kuban Krasznodart
2012. augusztus 16., csütörtök

Dan Petrescu elhagyta a Kuban Krasznodart

2012. augusztus 16., csütörtök

A Mercedes 2014-ben kiszáll a Forma–1-ből

Spanyol lapértesülés szerint a jövő évi Forma-1-es világbajnokság lesz az utolsó a Mercedes számára. Az El Mundo Deportivo internetes kiadásában azt írja, hogy a német istálló autói 2014-ben már nem lesznek ott a rajtrácson. A barcelonai sportnapilap úgy tuja: a jövőben a Mercedes a Renault útját követi, vagyis elsősorban motorokat szállít majd az F–1-be.
A Mercedes 2014-ben kiszáll a Forma–1-ből
A Mercedes 2014-ben kiszáll a Forma–1-ből
2012. augusztus 16., csütörtök

A Mercedes 2014-ben kiszáll a Forma–1-ből

2012. augusztus 16., csütörtök

Felújítaná az aradi stadiont a városi tanács

Kétmillió lejt különített el az aradi városi tanács a Neuman Ferenc-stadion átépítési munkálatainak megkezdésére, az önkormányzat rendkívüli ülésen döntött a költségvetés kiigazításáról. Gheorghe Falcă polgármester szerint ez az összeg lehetővé teszi a közbeszerzési pályázat kiírását, amelyen a kivitelező céget választja majd ki a városvezetés.
 Felújítaná az aradi stadiont a városi tanács
 Felújítaná az aradi stadiont a városi tanács
2012. augusztus 16., csütörtök

Felújítaná az aradi stadiont a városi tanács

2012. augusztus 14., kedd

Szelindeken verekedtek a Steaua szurkolói

Négy forduló után nincs már százszázalékos csapat a labdarúgó-élvonalban, miután az éllovas Pandurii Vasluiban, a Steaua pedig Medgyesen játszott döntetlent. A katonacsapat közel járt a vereséghez is a Gaz Metan otthonában, Rusescu 11 perccel a meccs vége előtt egyenlített csak ki.
 Szelindeken verekedtek a Steaua szurkolói
2012. augusztus 14., kedd

Büntetőt védett a Honvéd hátvédje

Ivan Lovricsnak köszönheti a Honvéd labdarúgó-csapata, hogy három forduló után is pontveszteség nélkül vezeti a magyar bajnokságot: a szerb hátvéd vészkapusként hárított 11-est a Videoton elleni találkozó utolsó percében.
 Büntetőt védett a Honvéd hátvédje