2012. augusztus 20., 06:262012. augusztus 20., 06:26
A legnagyobb bukás a címvédő CFR-é, a kolozsvári együttes hazai pályán nem bírt a sereghajtó CSMS Iaşi-sal. A vendégek a második félidőben három perc alatt fordítottak, a bajnok viszont a második bekapott gól után 40 másodperc alatt kiegyenlített. Ioan Andone, a CFR edzője szerint csapatának az első gól után végleg le kellett volna zárnia a meccset. „Sajnos átengedtük a kezdeményezést, és megengedhetetlen védelmi hibákat követtünk el. Sokáig jól játszottunk, de túl hamar elkönyveltük a győzelmet” – mondta a szakvezető, aki szerint kedden, az FC Basel elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn már egészen más arcát fogja mutatni a CFR.
A másik kolozsvári együttes kettős emberhátrányban szerezte meg első idegenbeli pontját. Bár a 42. percre már Vasile Gheorghe és Alex dos Santos is begyűjtötte második sárga lapját, a meccs elején szabadrúgásból vezetést szerző U védelme csak hét perccel a vége előtt adta meg magát Turnu Severinben. Cristian Dulca, az U trénere élete legrondább meccsének nevezte a találkozót, mondván, hogy lehetetlen ennyi időt kilenc emberrel játszani. „A fiúk hősiesen küzdöttek, de furcsa hogy egy olténiai bíró, Sebastian Coltescu vezette egy olténiai csapat meccsét. Éppúgy nem természetes, mint mikor teljes bukaresti brigádot küldenek a Steaua találkozójára” – vélte Dulca. A fővárosi csapatok közül a Dinamo és a Rapid is gólnélküli döntetlen játszott idegenben, a Chiajna, illetve a Petrolul otthonában.
Liga, 5. forduló: Kolozsvári CFR–CSMS Iaşi 2-2 (Cadú 21. – 11-esből, Hora 73., illetve Milea 69., Herghelegiu 72., CS Turnu Severin–Kolozsvári U 1-1 (Abba 83., illetve V. Dinu 7.), Concordia Chiajna–Dinamo 0-0, Besztercei Gloria–FC Vaslui 0-3 (Milanov 38., M. Niculae 48., Sburlea 89.), Petrolul Ploieşti–Rapid 0-0.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.