Büntetőt védett a Honvéd hátvédje

Ivan Lovricsnak köszönheti a Honvéd labdarúgó-csapata, hogy három forduló után is pontveszteség nélkül vezeti a magyar bajnokságot: a szerb hátvéd vészkapusként hárított 11-est a Videoton elleni találkozó utolsó percében.

2012. augusztus 14., 08:552012. augusztus 14., 08:55

A székesfehérvári mérkőzésen a Zsivanvics góljával vezető kispesti együttes hálóőrét, Kemenes Szabolcsot kiállította a játékvezető a Torghelle elleni, büntetőt érő szabálytalanág miatt, s mivel a vendégeknek már nem volt cserelehetőségük, a korábban megsérülő Lovrics állt a kapuba. A 11-est az NB I tavalyi gólkirálya, Nemanja Nikolics végezte el, ám Lovrics vetődve kiütötte a jobb sarokra lőtt labdát – a Videoton ezzel elszenvedte idei első vereségét.

Nehezen nyert a címvédő Debrecen, amelyet a Honvéd mellett egyelőre a Haladás is megelőz, a Ferencváros pedig két döntetlen után szerezte meg első győzelmét a 10. perctől emberhátrányban játszó Pápa ellen. Továbbra sem tud viszont győzni az Újpest, amely félórányi emberelőny ellenére is csak egy pontot szerzett Pakson. 

NB I, 3. forduló: Videoton–Budapest Honvéd 0-1, Győri ETO FC–Kaposvári Rákóczi
2-1, BFC Siófok–Szombathelyi Haladás 0-3,  Debreceni VSC–Kecskeméti TE 2-1, Diósgyőri VTK–Egri FC 1-0, Ferencváros–Lombard-Pápa TFC 4-1, MTK Budapest–Pécsi MFC 0-0, MVM Paks–Újpest 2-2.

Az NB I állása:

  1. Honvéd     3     3     0     0     4-1     9
  2. Haladás     3     2     1     0     8-3     7
  3. Debrecen     3     2     0     1     6-3     6
  4. Diósgyőr     3     2     0     1     4-3     6
  5. Ferencváros     3     1     2     0     5-2     5
  6. MTK     3     1     2     0     4-2     5
  7. Pécs     3     1     2     0     3-2     5
  8. Videoton     3     1     1     1     2-2     4
  9. Győri ETO     3     1     1     1     4-6     4
10. Kaposvár    3     1     0     2     3-5     3
11. Paks     3     0     2     1     4-5     2
12. Kecskemét     3     0     2     1     3-4     2
13. Pápa    3     0     2     1     2-5     2
14. Újpest     3     0     1     2     3-5     1
15. Egri FC     3     0     1     2     3-6     1
16. Siófok     3     0     1     2     1-5     1
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK