Döntetlennel kezdett a Real

Már az első forduló után ponthátrányba került a nagy rivális Barcelonával szemben a spanyol címvédő Real Madrid, amely hazai pályán csak döntetlent játszott a Valenciával.

2012. augusztus 21., 00:002012. augusztus 21., 00:00

A katalánok viszont az új edző, Tito Villanova első tétmeccsén lesöpörték a pályáról a Real Sociedadot, az utolsó gólt a kilenc hónapos kihagyás után visszatérő David Villa lőtte. Angliában ha nehezen is, de nyert a bajnok: a mérkőzés elején David Silva révén büntetőt hibázó Manchester City az utolsó 18 percben fordított 1-2-ről az újonc Southampton ellen.  

A németeknél kupaforduló előzte meg a bajnoki rajtot, és a 18 élvonali együttes közül hatan is kiestek alacsonyabb osztályú csapattal szemben. A legkínosabb kudarc a negyedosztályú csapatoktól kikapó Hoffenheim és a Nürnberg nevéhez fűződik: előbbi a Berliner AK 07 vendégeként kapott ki 4-0-ra, utóbbi hosszabbítás után a TSV Havelse otthonában 3-2-re. A Hamburger SV és a Werder Bremen egyaránt harmadosztályú gárdától, a Karlsruhétól, illetve a Preussen Münstertől  szenvedett 4-2-es vereséget. Az élvonal újoncai közül a Greuther Fürth (0-2 a Kickers Offenbach ellen) és az Eintracht Frankfurt (0-3 a Kickers Offenbach otthonában) búcsúzott már az első fordulóban. A magyar válogatott Szalai Ádám két góllal vette ki a részét az FSV Mainz 4-0-s sikeréből a Rossbach ellen, a román Ciprian Marica pedig Schalke 5-0-ás saarbrückeni győzelméhez járult hozzá két találattal.

Primera Division, 1. forduló: Athletic Bilbao–Betis Sevilla 3-5, Real Madrid–FC Valencia 1-1, FC Barcelona–Real Sociedad 5-1, Levante–Atletico Madrid 1-1. Premier League, 1. forduló: Manchester City–Southampton 3-2.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK