Nehéz elképzelni szörnyűbb kínszenvedéssel járó halált. Hogyan lehet ezt egy európai uniós ország fővárosában úgy elkönyvelni, hogy a bukaresti lét hétköznapi kockázatával állunk szemben? Ha parkban, tóparton vagy külvárosi utcában kocog valaki, ez bármikor megismétlődhet? A hivatalosságok megszólalásai alapján a válasz: igen.

A halálesetet követő ,,mosakodás”, egymásra mutogatás, a felelősség elhárítása elképesztő szindrómává terebélyesedett a bukaresti polgármesteri hivatalban és az önkormányzatnak alárendelt hivataloknál. E tragikus haláleset után sajnos egyetlen felelős kezén sem csattant a bilincs, holott legalább ennyi elégtétele kéne legyen az elhunyt nő ismerőseinek, barátainak, rokonainak és a velük együtt érző közvéleménynek. Józan ésszel ugyanis nehéz feldolgozni az emberi felelőtlenséget, a ,,mitikák” pökhendiségét, amikor rendre kijátsszák a törvény előírásait. Vagy eleve úgy fogalmazzák meg a jogszabályokat, hogy gyakorlatba ültetésüket ne lehessen számonkérni. Mint például az ebek ivartalanítását és a kutyák kötelező mikrochippezését kimondó törvényt.

A haláleset után kitört parttalan vitából az is kiderült, hogy az ebtartó gazdákat senki nem ellenőrzi az évek óta érvényben lévő törvény betartatásáról. Pedig ha keményen büntetnék a kutyák kötelező mikrochippezésének elmaradását, könnyebben ki lehetne deríteni, hogy hol kószál a gazda elszabadult, vagy nagyobb valószínűséggel megunt és kidobott kutyája. Ezzel szemben hiába van törvény és az adófizetők pénzéből minden megyeszékhelyen fenntartott állatvédelmi hatóság, mert a kóbor kutyák jelenléte ma is akkora veszélyt jelent a járókelőkre, mint évtizedekkel ezelőtt.

A bukaresti tragikus haláleset azonban nem az egyetlen, békés emberekre leselkedő rizikótényező Romániában. Ide tartoznak a szabályok és törvények be nem tartása miatt bekövetkezett tragikus kimenetelű balesetek a kórháztüzektől az olténiai bányaszerencsétlenségig, ahol emberi szállításra alkalmatlan járműben lelte halálát három bányász. Mind-mind olyan emberi mulasztásról beszélünk, ahol a hatóságok elnézőek, felületesek vagy éppen korruptak. Románia ugyanis arról híres, hogy mindent el lehet rendezni, és mindig a halott a hibás.

Ez az abszurd megközelítés a közvélemény egy részét is megfertőzte. Olyan hozzászólásokat olvasni közösségi oldalakon, hogy miért kocogott a bukaresti nő a külvárosban, egy félig lakatlan határban... Megtehette volna, persze, hogy Bukarest benzingőzös főútjain kocog, de ott az autóktól nem lett volna biztonságban. Szóval mindig lesznek olyan emberek, akik nem az áldozat, hanem a bűnös rendszer oldalára állnak, mert azt érzik magukénak. A rendszer olyan, mint ők, azaz rájuk hasonlít.

Ez a mentalítás a romániai közállapotok legnagyobb tragédiája. A törvények kijátszásából táplálkozó attitűd az, hogy Romániában semminek nincs felelőse. Ha megtörténik a baj, a hatóságok első gondolata: hogyan lehetne elsimítani, meg nem történtté tenni és kijátszani a felelősök elszámoltatását.

Elég furcsán hangzik, de az évtizedek során bekövetkezett légi balesetek tették biztonságossá a polgári repülést. Minden balesetet követően nagy intenzitású munkával vetették bele magukat a nyomozók, a műszaki szakemberek, hogy kiderítsék a baleset okait. Ízekre szedték a bizonyítékokat, és a végkövetkeztetést azonnal feldolgozták a biztonsági előírások szigorításában. Ez vezetett oda, hogy napjainkban a légi közlekedés a legbiztonságosabb utazási lehetőség.

Milyen jó lenne, ha e tragikus kimenetelű kutyatámadásnak is az volna a hozadéka, hogy többé ne fordulhasson elő ilyen az országban. Mindez azonban merő vágyálom, mert a romániai közigazgatás távolról sem olyan szigorú szabályok alapján működik, mint egy légitársaság.