2011. március 28., 07:562011. március 28., 07:56
Két szék között a pad alatt kötött ki Csapó György, legalábbis a színház-igazgatói tisztségeket illetően. Amint arról korábban beszámoltunk, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház megbízott igazgatója alig féléves munka után kénytelen volt átadni helyét a kulturális tárcával szemben pert nyerő Vlad Rădescunak. A jövő hónapra halasztott véglegesítő versenyvizsgára azonban Csapó már nem jelentkezik. „Én nagyon régóta vártam a lehetőségre, de nem adatott meg. Az embernek egy becsülete van, ezt nem lehet eljátszani” – nyilatkozta a Krónikának Csapó György.
Csapó György Kelemen Hunor művelődési miniszter biztatására ősszel a kézdivásárhelyi színház igazgatói székét hagyta ott a marosvásárhelyiért. A tél folyamán lapunknak több ízben is kifejtette, hogy számára teljesen érthetetlen, hogy a szaktárca miért halogatja a kiírást. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy a minisztérium is véget szeretne vetni a két éve tartó ideiglenes állapotnak a március 23-ra időzített versenyvizsgával, a bukaresti táblabíróság törvénytelennek minősítette Vlad Rădescu felfüggesztését. Kelemen Hunor a múlt hét derekán kénytelen volt azonnali hatállyal visszahelyezni tisztségébe a bukaresti színészt.
„Nem lehet a zászlót úgy vinni, hogy közben minden oldalról beléd rúgnak” – sommázta véleményét a Rádió GaGa műsorában Csapó György, aki egyértelműen a kulturális minisztériumot tette felelőssé a most kialakult helyzetért. Szerinte mindezt megelőzhették volna, ha a művelődési minisztériumban alaposabban előkészítik a Vlad Rădescu leléptetéséről szóló dokumentumot, és az indoklás megfogalmazásában nem nyújtanak támadási felületet az érintettnek.
„Nem igaz, hogy nem készítettünk elő mindent kellőképpen – reagált Csapó vádjára a Krónikának nyilatkozó Kelemen Hunor. – Jogászaink most is azt állítják, hogy egy ideiglenes kinevezést bármikor vissza lehet vonni, annál is inkább, mivel a minisztérium ellenőrző testülete számos rendellenességet talált. Erre már volt példa, olyan is, amikor a megbízott vezető, akárcsak Vlad Rădescu beperelt, ám a bíróság nekünk adott igazat.”
Ezzel szemben a régi-új igazgató teljesen törvényesnek tartja a legfelsőbb bíróság döntését és sajnálja, hogy az elmúlt hat hónapban Csapó számos tervét leállította. „Ez az egész hercehurca legalább két évvel vetette vissza a színházat. Ahogy az eddigi mandátumaim alatt, ezúttal is építkezni, nem rombolni jövök Marosvásárhelyre” – sommázta lapunknak véleményét Vlad Rădescu.
Csapó György végleges távozásával az igazgatóhelyettesek is fellélegezhetnek, mint ismeretes ugyanis, a volt vezérigazgató kilátásba helyezte Kövesdy István és Kárp György, gazdasági igazgató menesztését is. Nézeteltérésük ellenére Rădescu és Csapó egyvalamiben megegyeztek: mindketten a színház süllyedő művészi színvonalát sérelmezték. Vlad Rădescu inkább a román tagozat vezetését bírálta, Csapó a magyar társulat vezetőjét, Kövesdy Istvánt ostorozta. A két menedzser főként a tagozatvezetőket és az általuk választott repertoárt tették felelőssé a közönség elmaradásáért. Arra a kérdésre, hogy még meddig tarthat a mintegy két éve húzódó ideiglenes állapot, Kelemen Hunor azt válaszolta, hogy nem sokáig. Egyelőre azonban nem tudni, hogy a minisztérium mikorra írja ki a versenyvizsgát. A tárcavezető azt szeretné, ha erre minél előbb, lehetőleg áprilisban sor kerülne. Felvetésünkre, hogy a történtek után megpróbálja-e rávenni Csapót, hogy mégis részt vegyen a megmérettetésen, Kelemen Hunor kifejtette, hogy egy ilyen félresikerült kaland után ő tökéletesen megérti Csapó Györgyöt, ha nem akar részt venni a versenyvizsgán.
Majdnem 200 filmet, korunk nagy etikai kérdéseit feszegető, többek közt a mesterséges intelligenciáról és az eutanáziáról szóló dokumentumfilmeket, Japánról szóló szekciót is kínál a június 14. és 24. közt tartandó TIFF.
Három kőszínházi és három főiskolai társulat előadását látja vendégül az idei HolnapUtán Fesztivál keretében, június 10–16. között a nagyváradi Szigligeti Színház – közölte a társulat.
Három alkotó kapta a Méhes György Alapítvány idei elismeréseit, az összesen 9000 euró értékű díjakat Kolozsváron adták át.
Elsősorban iskolásoknak szánt előadással bővült a szatmárnémeti Harag György Társulat repertoárja: a Ludas Matyi Szatmárban című, megújult produkcióval – közölte a színház.
Két székelyföldi helyszíne is lesz szombaton, május 18-án az Orgonák éjszakája programsorozatnak, Sepsiszentgyörgy és az udvarhelyszéki Homoródalmás – közölte hétfőn az MTI-vel a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.
Gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló, interaktív tantermi előadás premierjét tartja a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Bihar megyei középiskolások számára szerveznek a függőségekről szóló projektet, amelynek záró, fórumszínházi eseményét Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartják.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
szóljon hozzá!