Fotó: MTI
2007. július 04., 00:002007. július 04., 00:00
Mi indokolja, hogy a magyarországi, illetve a magyar nyelvterület többi régiójában működő színházak számára külön fesztivált szerveznek?
Ez a rendszer így alakult ki, és szerintem jól működik. Magyarországon két nagy színházi fesztivál van évente, az egyik a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely a teljes magyar színházművészet bemutatására törekszik. Itt többnyire egy határon túli előadás szerepel, de előfordul az is, hogy kettő, sőt volt olyan év, hogy három előadás is meghívást kapott. A másik a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja. Fontosnak tartom ezt a szemlét, ahol lehetőleg az összes határon túli színház megmutatkozik, vagy legalábbis azok, amelyek valami nézhetőt hoztak létre. Bár ami azt illeti, itt sok gyenge előadást is látni – ugyanúgy, mint a POSZT-on, ahol a legjobb előadásokból nyújtanak válogatást, viszont ahol egyéni ízlés dönti el, ki vehet részt a fesztiválon. A határon túli színházak Kisvárdán együtt vannak, megnézhetik egymás produkcióit, és találkozhatnak magyarországi kollégáikkal, ennek pedig mindenképp van értelme. Nem arról van szó, hogy mintegy karanténban kellene tartani a határon túli színjátszást, hanem inkább arról, hogy külön figyelmet kell rájuk szentelni, pozitív diszkriminációt kell alkalmazni esetükben. És nem azért, mert elmaradottak lennének, gyámkodni kellene fölöttük, mint tizenöt évvel ezelőtt, hanem elsősorban azért, mert romló nyelvi közegben vívják a harcukat. Ha az ember határon túli színházban néz előadásokat, gyakran érzi – nagy szívfájdalommal –, hogy azokban a városokban, ahol ezek a színházak dolgoznak, ahol a román, szlovák, szerb nyelv hatást gyakorol a magyar beszédre, romlik a nyelv. Ezért fontos, hogy évről évre idejöjjenek, és megmerítkezzenek egy olyan közegben, ahol figyelmeztetik őket erre, és ahol meghallgathatják egymást.
Szükség van-e a versenyre?
A verseny jó. Egyrészt minden verseny játék, másrészt izgalmasabbá teszi a fesztivált, hiszen van tét. Érdemes azért is versenyre kelni, mert pillanatnyilag még nagy a különbség a társulatok között. Vannak erős, szuverén rendezői elgondolás szerint működő színházak, és vannak színházak, ahol hiányzik az összetartó szellemi egység. A gyengébb színházak számára is fontos a megmérettetés, akár a fejlődés motorja is lehet.
A kisvárdai fesztivál kapcsán gyakran elhangzik, hogy itt olyan produkciókat lehet látni, amelyek a magyar és a szerb, román, ukrán vagy szlovák színházművészet hagyományainak egyfajta ötvözetei.
Valóban így van, a határon túli színházak bizonyos értelemben más színházi kultúrát, színházi gondolkodást közvetítenek. Ebből a szempontból a legerősebb hatással az ukrán – vagyis az orosz nyelvterület – és a román színházművészet bír. Ahol erőteljesen kimunkálódott egy más típusú színházi nyelv, és ennek egyes elemei beszűrődnek a magyar színházművészetbe. Hasznosnak tartom ezt a jelenséget, amely tizenöt–húsz évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt jellemző. Akkor a határon túli színházak ódon, avas, ötven évvel ezelőtti színházi hagyományt képviseltek. Volt bennük valami korhatag báj, de semmi közük nem volt a jelenhez. Mostanra megváltozott a helyzet, az új nemzedékek áttörték a falakat, és a kisvárdai fesztiválon megjelentek olyan előadások, amelyek izzító, izgató elemeket hoztak a magyar színházi életbe.
A fesztivál egyik utolsó műhelybeszélgetésén úgy fogalmazott: az itt látott produkciók egy részét a szélsőséges, groteszk elemek használata jellemzi.
A modern szláv színházművészet erőteljes zenét használ, kompozíciószerű képi világot teremt. Nem annyira történetmesélő, inkább hangulatok és effektusok sorával dolgozik. Ennek most több példáját is láthattuk. Mindenesetre csak arról van szó, hogy ezek olyan nyelvi elemek, amelyeket lehet zseniálisan használni, de nagyon ügyetlenül is. Ez mindenfajta nyelv esetében így van. Önmagában csak akkor ünnepelendő egy új nyelv, amikor éppen betör, és meglepetést okoz. Amikor kiüresedik a tartalma, akkor egyszerűen eszközzé válik.
Kíváncsi-e ezekre az útkereső, más és más színházi nyelvet alkalmazó előadásokra a magyarországi színházi szakma?
Azt a jó néhány újságírót, színészt, aki eljött, meg lehet tízszerezni, akár százszorozni is, hiszen ők viszik a hírt a jó előadásokról, alakításokról. Én például most láttam Fülöp Zoltánt először, pedig harmincadik éve van a pályán. Egészen biztos, ahol lehet, elújságolom, milyen izgalmas művészegyéniség, és hogy micsoda nagyszerű Tevjét láttam az ő alakításában. Ha alkalmam lesz rá, ajánlom majd kollégáimnak. Az is megtörtént, hogy magyarországi rendezőkollégámra sok év után most csodálkoztam rá, így Telihay Péter munkájára, akinek fellelkesültem egy szabadkai előadásától, a Moliere – Képmutatók cselszövése című Bulgakov-rendezésétől. Nagyon hasznos és izgalmas találkozásnak tartom a kisvárdai fesztivált, hiszen folytatása van, tehát itt sok minden eldől, ami a színészek, rendezők további, magyarországi munkáit illeti. Hozzájárul ahhoz, hogy olyan áramlás és lüktetés induljon meg, amely révén egyre többen kerülnek be a magyarországi színházi életbe. Ahogyan létezik a határon túli irodalom, ami az egyetemes magyar irodalom része, és létezik egy olyan határon túli irodalom is, ami inkább „helyi érdekű”, ugyanúgy a határon túli színházművészetet is ez a kettősség jellemzi. Egyrészt nagy hatású alkotókról beszélhetünk és olyan alkotásokról, amelyek az egyetemes magyar művészet részévé válnak, mások pedig egyelőre nem ütik meg ezt a szintet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.