Az aradi Underground nemzetközi színházi seregszemlén a 497 című előadás, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes koprodukciója elnyerte a fesztivál nagydíját
Fotó: Majnik Zsolt
A nagybányai Atelier és az aradi Underground nemzetközi színházi fesztiválokon szerepelt az Aradi Kamaraszínház koprodukciós társaival együtt. Mindkét színházi találkozón díjakkal és elismerésekkel jutalmazták az aradi társulat alkotóit – közölte a társulat.
2024. június 17., 13:582024. június 17., 13:58
Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház színész-rendezője az Atelier 30 évfordulós díjat vehette át, Kézdi Imola színésznő a Legjobb női alakítás kategóriában kapott jelölést a Shirley Valentine című előadással az idén harmincadik alkalommal megszervezett nagybányai Atelier színházi fesztiválon.
Június 7-15. között immár 30. alkalommal szervezték meg Nagybányán a legrégebbi romániai nemzetközi színházi fesztivált, az Atelier-t. Az Aradi Kamaraszínház a fesztivál visszatérő vendége, produkciói több mint tíz díjat gyűjtöttek a korábbi években. Idén az aradi társulat legújabb előadását láthatta a közönség. Willy Russel Shirley Valentine című bravúros és szórakoztató darabjában Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő lépett a nézők elé, akit a Legjobb női alakítás kategóriában jelöltek díjra.
Az Atelier fesztiválon elismerték azoknak az alkotóknak a munkáját is, akik első perctől kezdve vendégei voltak a rangos találkozónak és napjainkban a legtöbbet teszik a romániai színházművészet megismertetéséért, elismertetéséért. Az Atelier 30 évfordulós díjat Tapasztó Ernő színész-rendező, az Aradi Kamaraszínház alapítója kapta. A közönség számos jelentős nemzetközi színházi fesztiválon láthatta Tapasztó rendezéseit, amelyekkel rendszerint kiérdemelte a szakma figyelmét. Vezetésével az Aradi Kamaraszínház több tucat díjat nyert romániai, magyarországi és nemzetközi színházi fesztiválokon.
Kézdi Imola színésznő a Legjobb női alakítás kategóriában kapott jelölést a Shirley Valentine című előadásban nyújtott szerepéért
Fotó: Kiss Bea
Szakmai elismerésekkel jutalmazták az Aradi Kamaraszínház produkcióit Aradon is, ahol a Top of Form Bottom of Form 497 című táncszínházi performance, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes koprodukciója elnyerte a 14. Underground Fesztivál nagydíját, csaknem negyven előadás közül érdemelte ki a nemzetközi színházi seregszemle trófeáját.
asszisztensként Farkas Ágnes működött közre. Az előadás zenéjét Gera Gábor szerezte, a látvány pedig Ioan Horga nevéhez fűződik. A rendezés Farkas Tamás koreográfus és Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetőjének közös munkája. A táncosok, azaz a főszereplők pedig Harmati Patrik, László Richárd, Móricz Bence és Varga József voltak.
A május 31. és június 9. között megrendezett Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon díjazták Tapasztó Alexandra színésznőt is. Az Aradi Kamaraszínház tagja kapta az aradi sajtódíjat a The Voyager, avagy az utazó angyal című előadásban nyújtott alakításáért. Az Aradi Kamaraszínház, a Carousel Színház és a mARTA Cultural Hub közös produkciójának rendezője Theo Herghelegiu.
Gazdag felhozatallal várja közönségét az Aradi Kamaraszínház májusban. Önálló előadással lép színpadra Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő – olvasható a társulat közleményében.
Énekművészeket, karmestert, balettművészt, hangszerművészt és műszakos munkatársat is díjazott a Kolozsvári Magyar Opera.
Szeptember 27–29. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot. Nagyvárad idén is bekapcsolódik a népszerű rendezvénybe.
Bukarestben, a Román Nemzeti Művészeti Múzeumban nyílik kiállítás Soó Zöld Margit 2022-ben elhunyt kolozsvári művész alkotásaiból.
A Szatmárnémeti Harag György Társulat ismét külön repertoárral készül a nagybányai közönség számára.
Árpád-házi királyok történetével érkezik Kolozsvárra a szombathelyi Mesebolt Bábszínház – közölte a szervező Puck Bábszínház.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta a legtöbb díjat a Színházi Kritikusok Céhének keddi budapesti díjátadóján.
A legismertebb operett és musical betétdalok csendültek fel vasárnap este a kincses városban az Operettissimo együttes és díszmeghívottjai előadásában. A műsort megelőzően megkérdeztük a közönséget, hogy miért szereti ezt a műfajt.
Idén különösen erős lesz a Filmtettfeszt dokumentumfilmes „fejezete”: hét nagyon különböző, de témaválasztásában és megvalósításában egyformán izgalmas, egész estés alkotást vetítenek.
Vonal mágia címmel Részegh Botond csíkszeredai festő- és grafikusművész munkásságát bemutató tárlat nyílik október elején a szegedi Reök-palotában – tájékoztatta Kertész Lilla, az összművészeti központ sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Operanapokkal, székelyföldi turnéval és a Vidnyásznszky Attila által rendezett Bánk bán című előadás bemutatójával várja közönségét a közeljövőben a Kolozsvári Magyar Opera.
szóljon hozzá!