Fotó: Veres Nándor
Nemzetközi sztárok lépnek fel a pénteken kezdődő 6. csíkszeredai nemzetközi dzsesszfesztiválon – többek között ezzel indokolta Szilágyi Nóra fesztiváligazgató azt, hogy a korábban Mini Jazzfesztivál néven megszervezett zenei esemény idéntől már Csíki Jazzfesztiválként várja az egyre gyarapodó érdeklődőket.
2014. augusztus 19., 19:072014. augusztus 19., 19:07
A háromnapos rendezvény helyszíne az előző évhez képest nem változott, idén is a Csíki Székely Múzeumnak otthont adó Mikó-vár udvarára várják a szórakoztató, de egyben művészi értéket képviselő zene kedvelőit. Nem nőtt a belépő ára sem, idén is 25 lejbe kerül a napijegy, a fesztivál mindhárom napjára pedig 50 lejért lehet bérletet váltani.
A fesztivál első napja idén is lazább lesz, emelte ki a főszervező a tegnapi sajtótájékoztatón: a dzsesszel közös gyökerekből táplálkozó blueszenén lesz a hangsúly. Pénteken kapnak fellépési lehetőséget a térségben élő zenészek, a fesztivált 18 órától a sepsiszentgyörgyi muzsikusokból álló Black Betti zenekar nyitja, majd következik a Kiss, Nagy és Veress Blues Trió. A nyitónap utolsó fellépője a Midnight Express, velük lép fel az egyik idei neves meghívott, az amerikai Dean Bowman énekes.
Kinevelik a közönséget
Amint a szervezők részletezték, a fesztiválnak oktató szerepe is van, a gyerekeknek szombaton és vasárnap délelőtt 10.30-tól szerveznek olyan foglalkozásokat, amelyeken a játékot összekötik a zenével. Gyakorlatilag a gyerekek olyan hangszereket készítenek, amelyekkel ritmusérzéküket, zenei készségeiket a későbbiek során kipróbálhatják.
Különben a hét éven aluli gyerekek csak ezeken a programokon vehetnek részt, a kicsiket az esti koncertek alatt a Meseország játszóházban lehet hagyni ingyenesen, a fesztiválos jegy felmutatásával. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is kipróbálhatják zenei készségeiket: szombaton és vasárnap 12 órától az Ólommadár kávézóban workshopokat tartanak.
Nagyágyúk a színpadon
Az egyetemistákból álló Balogh Tamás Quartett lép először színpadra szombaton este hattól, ők a Marosvásárhelyi Student Jazz Fesztivál nyertesei. Utánuk Kovács Linda, Fenyvesi Márton és Dés András koncertjét lehet meghallgatni. Ez a két zenekar a dzsessz mai irányzatait képviseli. A fesztivál nagyágyúja a Balkan Union lesz, a zenekar a szombat esti utolsó fellépő. Velük lép fel Al Di Meola zenésze, Fausto Beccalossi, aki harmonikán játszik, valamint Rhani Krija perkúciós, aki Sting zenekarával szokott fellépni. Ők a balkán népzenét ötvözik a dzsesszel.
Akárcsak a fesztivál első két napján, vasárnap is három együttes lép fel. Először a Csíki Játékszín révén a csíkszeredaiaknak is ismerős színházi zeneszerző, Cári Tibor és zenekara, a Theatre Fleas Orchestra muzsikál, őket a Sárik Péter Trió követi a híres Jazzkívánságműsor című koncerttel.
A Sárik Péter Trió könnyűzenei slágereket, illetve közismert komolyzenei darabok dzsesszes átiratát készítette el. A Beatles együttes dalai mellett, Bach és Beethoven ismert szerzeményei szólalnak meg, természetesen dzsesszes változatban. Az együttes Micheller Myrtill énekessel lép fel Csíkszeredában.
Az idei dzsesszfesztivált a Freemen Jazz Band koncertje zárja. Ők képviselik a dzsessz klasszikus vonalát. Nevük abból adódott, hogy koncertjeikre, turnéikra mindig az éppen szabad dzsesszmuzsikusokat hívják meg. Persze, ahogy Szilágyi Nóra megjegyezte, a fesztivál előtt egy pár nappal, már lehet tudni, hogy Csíkban milyen felállásban szerepelnek, velük jön például a kiváló trombitás és bohóc Papa Fleigh, akit a Budapest Ragtime Bandből ismerhetnek a dzsesszkedvelők.
Énekművészeket, karmestert, balettművészt, hangszerművészt és műszakos munkatársat is díjazott a Kolozsvári Magyar Opera.
Szeptember 27–29. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot. Nagyvárad idén is bekapcsolódik a népszerű rendezvénybe.
Bukarestben, a Román Nemzeti Művészeti Múzeumban nyílik kiállítás Soó Zöld Margit 2022-ben elhunyt kolozsvári művész alkotásaiból.
A Szatmárnémeti Harag György Társulat ismét külön repertoárral készül a nagybányai közönség számára.
Árpád-házi királyok történetével érkezik Kolozsvárra a szombathelyi Mesebolt Bábszínház – közölte a szervező Puck Bábszínház.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta a legtöbb díjat a Színházi Kritikusok Céhének keddi budapesti díjátadóján.
A legismertebb operett és musical betétdalok csendültek fel vasárnap este a kincses városban az Operettissimo együttes és díszmeghívottjai előadásában. A műsort megelőzően megkérdeztük a közönséget, hogy miért szereti ezt a műfajt.
Idén különösen erős lesz a Filmtettfeszt dokumentumfilmes „fejezete”: hét nagyon különböző, de témaválasztásában és megvalósításában egyformán izgalmas, egész estés alkotást vetítenek.
Vonal mágia címmel Részegh Botond csíkszeredai festő- és grafikusművész munkásságát bemutató tárlat nyílik október elején a szegedi Reök-palotában – tájékoztatta Kertész Lilla, az összművészeti központ sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Operanapokkal, székelyföldi turnéval és a Vidnyásznszky Attila által rendezett Bánk bán című előadás bemutatójával várja közönségét a közeljövőben a Kolozsvári Magyar Opera.
szóljon hozzá!