Több stáb is összeállt. Több szekcióban tanulhatták a fi lmgyártás fortélyait a Filmtett-tábor résztvevői Parajdon
Fotó: Pálos György
Élő szereplős rövidfilmek, animációk születtek a két év kimaradás után új helyszínen, Parajdon megrendezett Filmtett-táborban. A július 12–23. között zajló Filmtett Workshopon több szekcióba jelentkezhettek a Kárpát-medence számos településéről érkező résztvevők, a műhelyeket neves magyar filmes szakemberek mentorálták – mondta el lapunknak Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület elnöke, a tábor főszervezője, aki az idei filmes tábor tapasztalatairól is mesélt.
2021. július 23., 21:542021. július 23., 21:54
Erdély legfontosabb filmes alkotótáborát, a 18. kiadásához érkezett Filmtett Workshopot két év kimaradás után szervezte meg a Filmtett Egyesület a parajdi Urbán Andor Református Konferencia- és Üdülőközpontban. A táborban több mint harminc Kárpát-medencei fiatal vett részt, akik neves magyar filmes szakemberek által mentorált forgatókönyvíró-rendező, animációs, rendezőasszisztensi, operatőr-, vágó-, hangmérnöki, gyártásvezető-produceri, valamint színészcsoportba jelentkezhettek – mondta el lapunk megkeresésére Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület elnöke, a tábor főszervezője.
Fotó: Pálos György
„Az alapozó, összerázó napok után a tábor »minifilmgyárrá« alakult át, a fiatalok filmes stábokká álltak össze, amelyek leforgatták, majd utómunkázták a rendezőcsoport tagjai által megálmodott filmterveket” – avatott be a részletekbe Zágoni Bálint. Hozzátette, a koronavírus-járvány okozta kihagyást követően idén is bizonytalan volt, hogy meg tudják-e biztonságos keretek között rendezni a filmes tábort, ugyanakkor a szűkösebb anyagi keret is arra kényszerítette őket, hogy újragondolják a műhelynek a szerkezetét.
Fotó: Pálos György
Ezenkívül a táborban idén szigorúbb feltételek mellett lehetett részt venni: csak azok jelentkezhettek, akik koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentumot mutattak fel.
– mondta el Zágoni Bálint.
Hozzátette, a fiatalok körülbelül negyede „visszatérő” táborozó, részt vett az alkotótábor valamelyik előző kiadásán, a többiek pedig először kóstolnak bele a Filmtett Workshop elméleti és gyakorlati munkáiba. Újdonságként hatott idén a tábor helyszíne is, a korábbi táboroktól eltérően most Parajdon tanulhatták a résztvevők a filmkészítés fortélyait. Noha a táborban elkészülő élő szereplős filmek forgatásai nem igényelték nagymértékben a helyiek segítségét, hisz többnyire külső helyszíneken zajlottak, a táborozók megtapasztalhatták a parajdiak vendégszeretetét – mondta a főszervező.
A műhely meghirdetése nyomán több mint száz igényes, ígéretes pályázat érkezett, a mentorok ezek közül válogatták ki, melyikből készül film. A tábor mentorai többek között Szilágyi Zsófia és Hajdu Szabolcs forgatókönyv-író-rendező, Bertóti Attila és Vácz Péter animációs filmes, Pálos György és Bántó Csaba operatőr, Kornis Anna vágó, Boros Melinda gyártásvezető, producer, ifj. Bednárik László Samu rendezőasszisztens és Juhász Róbert hangmester voltak. Többen közülük évek óta visszajárnak, de akadtak újonnan bekapcsolódó szakemberek is, például Szilágyi Zsófia, akinek Egy nap című filmje 2018-ban a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a kritikusok díját.
Fotó: Pálos György
Ezek kapcsán a főszervező elmesélte, hogy szerették volna a tábor nagyon intenzív tempóját kiegészíteni lazább programokkal, kötetlenebb beszélgetésekkel, melyek ugyanakkor szakmailag segíthetik a résztvevőket. Ennek jegyében szó esett rövidfilmek fesztiváloztatási stratégiáiról, az alacsony költségvetésű játékfilmek előnyeiről és hátrányairól, a rendezőasszisztensi kihívásokról is.
A tábor 10 napja alatt három élő szereplős rövidfilmet és hat animációt forgattak a résztvevők. A tervek szerint csütörtök este levetített alkotások kapcsán Zágoni Bálint elmondta, hogy bár a tábor elsődleges célja, hogy tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodjanak a résztvevők, bízik abban, hogy az előző kiadásokon született produkciókhoz hasonlóan, ezek a filmek, animációk is bekerülnek a különböző fesztiválok versenyprogramjába.
Borsody Isabella Lee etnikai identitása, hovatartozása összetett: édesanyja koreai-amerikai, édesapja székely, ő maga Erdélyben gyerekeskedett, majd Budapestre költöztek, jelenleg a Sapientia táncművészet szakán tanul Kolozsváron.
Rendkívüli közgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
szóljon hozzá!