Krokitól a recenzióig: megjelent a Várad novemberi száma

•  Fotó: Várad

Fotó: Várad

Megváltozott, megújult, bár az eredetihez sokban hasonlatos formátumban, több olvasnivalóval jelent meg a Várad című irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos havilap 21. évfolyamának novemberi száma.

Krónika

2022. november 25., 13:072022. november 25., 13:07

2022. november 25., 13:082022. november 25., 13:08

A 2002-ben civil kezdeményezésre megindult folyóiratnak 2020–21. fordulóján sokan a „halálhírét” keltették a Kárpát-medencei magyar és román sajtóban, miközben egy másik, hasonló nevű folyóiratot alapítottak. Ennek a híresztelésnek a mai napig terjednek a hullámai a Várad jelenlegi szerkesztői szerint, noha a folyóirat egyetlen percig sem szűnt meg, azóta is megjelenik havonta a Bihar Megyei Tanács támogatásával, a Megyei Könyvtár kiadásában, akárcsak román nyelvű laptársa, a Familia.

Az immár százoldalas friss Váradban Csáky Zoltán krokit, Czilli Aranka, Csávossy György István, Fábián Judit, Oláh József verset, Kötter Tamás és Tóth Ágnes prózát közöl.

Terítéken a lélek címmel Máté Zsófia számol be a folyóirat által szervezett legutóbbi író-olvasó találkozóról, amelynek vendége Czilli Aranka kovásznai költő, író volt. A címzett Arany című összeállítás a Bihar Megyei Könyvtár által V–VIII. osztályos diákoknak meghirdetett Arany János-pályázatról szól – az értékelést követően néhány pályamű is olvasható a legjobbnak ítéltek közül.

Az irodalomnak szentelt részt Zuh Deodáth eszmetörténész illusztrált tanulmánya követi Problémás újítások. Nagyvárad modernista épületei és értékelésük nehézségei címmel. Tóth Hajnal a nagyváradi színészmúzeumban lezajlott Papp Magda-estről ír, fölidézve az egykori ünnepelt előadóművész emlékét. Szombati-Gille Tamás a világhírű természettudós, David Attenborough könyvét recenzálta Egy élet a bolygónkon. A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről címmel. Mágneses rezonancia – Képalkotás a közép-európai néplélekről címmel Lencar Péter írt Cristian Mungiu filmjéről és annak közönségtalálkozóval egybekötött váradi bemutatójáról. Introspekció – az önvizsgálat katarzisa címmel P. Emődi Etelkának a nagyváradi barokk palotában megnyílt tárlatáról olvasható beszámoló, a lapszámot a helybéli születésű, Kolozsváron tanult, a rendszerváltáskor Magyarországra költözött képzőművész munkái illusztrálják.

A história rovatban Farkas László ezúttal a fiatalon elhunyt neves újságíró, Iványi Ödön (1854–1893) síremlékének szomorú sorsával foglalkozik. A csillagász-zeneszerző, William Herschel címmel Tóth Gábortól olvasható írás e különös sorsú művész életútjáról, munkásságáról. A szociográfiai rovatban Ne legyen áldozat! címmel Fried Noémi Lujza összeállítása olvasható a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja kapcsán. Kocsis Csaba a berettyóújfalui Csicsóka tájházról és létrehozóiról készített ezúttal riportot.

A már megszokott keresztrejtvény éppúgy megtalálható a Várad novemberi számában, mint a Régen és most sorozat a hátsó borítón.

A folyóirat szabadárusításban megvásárolható: Nagyváradon az újságosbódékban, a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban, a Libris Antica Garasos híd melletti bódéjában, a főutcai Tom Expres antikváriumban, továbbá a margittai könyvüzletben. Mindemellett a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványhoz tartozó kulturális intézményekben (például a Darvas-házban, a Teleki és Kossuth utcai zsinagógákban működő múzeumokban, a városháza tornyában) is kapható a lap.

Előfizetésre is van lehetőség: 3 hónapra 25 lejért, 6 hónapra 50 lejért, 1 évre 100 lejért. A lap előfizethető a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár pénztárában készpénzzel vagy postán pénzesutalvánnyal (mandat poştal) az „Abonament Várad” megjegyzésnek a feltüntetésével: Biblioteca Judeţeană „Gheorghe Şincai” Oradea; CUI 4687188; Cod IBAN: RO66TREZ07621G330800XXXX, Trezoreria Oradea. Az előfizetők a lapot postán kapják meg, ezért a pontos nevet és lakcímet tudatni kell a szerkesztőséggel személyesen, telefonon vagy elektronikus postán a következő elérhetőségeken: Nagyvárad, Armatei Române utca 1/A, C épület, II. em. 7. ajtó; telefon: 0259/431–257, 116-os mellék; 0725/944–958; postacím: 410087 Oradea, str. Armatei Române nr. 1/A, corp C; e-mail: biharmegye@gmail.com; bibliobihor@yahoo.com

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 08., vasárnap

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról

Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében