Alapos kutatómunka eredményeként látott napvilágot Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről szóló újabb kötete
Fotó: Deák Szidónia
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként. Zilahi Csaba a Krónika megkeresésére az új kötet összeállításának kulisszatitkairól, nehézségeiről, a kötetben szereplő zenészek, zenekarok kiválasztásának szempontjairól beszélt, valamint arról is, hogy bár egyelőre akadályokba ütközik, jó lenne hangzó adattárat is készíteni az erdélyi magyar könnyűzene elmúlt évtizedeinek terméséből.
2025. június 15., 19:022025. június 15., 19:02
2025. június 15., 20:202025. június 15., 20:20
– Erdélyi magyaRock 1970-2010 II. címmel látott napvilágot nemrég a kolozsvári Exit kiadónál a 2022-ben megjelent első kötetének folyatása. Ez a könyv is a hazai magyar könnyűzene történetének első négy évtizedével foglalkozik, de talán kicsit másképpen, mint az első. Több erdélyi helyszínen is megismerhette a közönség az elmúlt hetekben, június 17-én Kolozsváron mutatják be. Hogyan fogadja a közönség a második kötetet?
– A közönség tagjai egyrészt a rockzene, könnyűzene rajongói, másrészt pedig zenészek, talán épp a könyv szereplői. A legtöbben azt értékelik, hogy
Ide tartozik a hetvenes évek népszerű műfaja, az akusztikus hangszerekkel előadott folkzene és a tánczene is. A bukaresti televízió magyar adásában, a körzeti rádiók műsoraiban a legtöbb adásidőt a táncdalénekesek kapták, akiknek dalait jó néhány kislemez is megőrizte. Annak örvendek, hogy Boros Zoltán segítségével a második kötetben sikerült néhány szóban megemlíteni a legkiválóbb hazai magyar jazz-zenészeket is. Így lett végül is kerek a történet. Amúgy az egyik előszóban igyekszem a fogalmakat is a helyükre tenni, tisztázni, hogy mi a folkzene, a rock, a tánczene, ugyanis minden ilyen zenei fogalomnak van tágabb és szűkebb értelme.
A Harmat együttes egy Visszhang-esten, 1976-ban
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– Tehát tulajdonképpen a műfajok közti határokat nyitogatta a második kötetben?
– Igen, hiszen a zene világában épp a stílusok, műfajok közötti keveredések a legizgalmasabbak. Nyilvánvaló, hogy nem lehet és nem is szabad határokat húzni közéjük. Miközben a második köteten dolgoztam, még én is meglepődtem, hogy
és a táncházmuzsikát. Az egyre fojtogatóbb diktatúra pedig, amely a lázadó rockzenének ott tett keresztbe, ahol tudott, a reneszánsz korát idéző régizenével és a táncházzenével nem tudott mit kezdeni. Legalábbis egy ideig…
Józsa Erika és Horváth Károly az Új Élet című lapban megjelent fotón 1973-ban
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
–A kötetek megírásakor mennyiben volt célja az emlékezés, emlékeztetés, illetőleg mennyiben az ösztönző szándék, hogy a mai erdélyi magyar zenészek visszatekintsenek a gyökereikre?
– A 70-es évek közepétől nem csak a hanglemezeket, rocklemezeket kezdtem gyűjteni, hanem a Magyarországon kiadott rockzenei témájú könyveket, könnyűzenei lexikonokat is beszereztem. Az erdélyi magyar könnyűzenéről sajnos egyikben sem találtam említést. 1990-től vagyok a Kolozsvári Rádió szerkesztője, rockzenei műsorok „házigazdája”, volt zenei műsorom a kolozsvári és a bukaresti televízió magyar adásában is. Ezzel párhuzamosan több újságban is rendszeresen megjelentek zenei témájú írásaim: a Krónikában, a kolozsvári Szabadságban, az Európai Idő hetilapban.
hanem az erdélyieknek is. Szóval ez volt az elsődleges célom, ugyanakkor persze jó, ha a mai zenekarok megismerik az erdélyi magyar könnyűzene múltját, elődeik történetét.
Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock 1970–2010 című könyvének második kötetét kedden, június 17-én 19 órakor mutatják be Kolozsváron, a Sapientia–EMTE főtéri épületében (egykori Központi Szálló, illetve Melody). Az eseményen a szerzővel Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője beszélget. Fellép Cserey Csaba és az Urban Tribal Band.
Az Acustic T74 zenekar: Farkas Api, Tamás Gabi, Streit Pupi, Király Feri
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– Az 1970-es, 80-as évek óta elég sok idő eltelt, feltételezhetően adódtak nehézségek az információk, illusztrációs anyag összegyűjtésekor.
– Sokat segítettek a régi újságcikkek, hanglemezek, műsorfüzetek, plakátok, de elsősorban igyekeztem „tiszta forrásból” informálódni. Vagyis felkeresni valamilyen úton-módon mindazokat, akikről írtam.
Számomra ez az egyik legnagyobb nyeresége a két kötetnek: sok olyan zenészt ismertem meg személyesen, akiket korábban csak hanglemezen hallottam, vagy a rádióban. Ez a két kötet részemről mély főhajtás a bennük szereplő zenészek előtt.
Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságíró az erdélyi magyar könnyűzene történetéről szóló, újabb kötetével
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– Hogyan sikerült rátalálni a zenészekre?
– Nem volt könnyű… Például ha egy lemezborítón vagy műsorfüzetben rátaláltam egy zenekar tagjainak nevére, megpróbáltam rájuk keresni a Facebookon. A régi újságcikkek felkutatásában az Arcanum adattár volt nagy segítségemre. De az is megesett, hogy egymást ajánlották a zenészek. Például Virányi Attila, a Metropol vezetője ajánlotta Bereczki Gábort, aki a hetvenes évek első felében több marosvásárhelyi zenekarban játszott. Ő pedig szólt, hogy fel kéne keressem Sárosi Endrét, az egykori Sympathy vezetőjét vagy Pávai István népzenekutatót, akinek volt rockos korszaka is. Vagy hogy írnom kéne Deák Endréről, aki sajnos már nincs köztünk, de nagyon sokoldalú zenész volt.
Mondanom sem kell, hogy mind külföldön élnek. Nagyon örvendek, hogy sikerült megismernem Józsa Erikát, Zakariás „Pendzsit”, Elekes Emőkét, és még hosszan sorolhatnám a zenészeket. Úgyhogy számomra kinyílt egy világ, amiről volt ugyan tudomásom, de most azért jóval mélyebbre ástam, így aztán olyanok is felbukkantak, akiket nem ismertem és akiknek az életművére sajnos már kevesen emlékeznek.
Az Albatros zenekar tagjai 1969-ben. Pávai István, Bustya Attila, Iszlay László, Szécsi Dénes
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– A két kötetben életút-interjúk is olvashatóak. Meglátása, tapasztalata szerint miért fontos az, hogy egy-egy zenészarcot, emberi arcot közel hozzon az olvasókhoz?
– A lexikális adatok mellett véleményem szerint az is fontos, hogy jobban megismerjük a zenészeket és általuk azt a világot, korszakot, azokat a körülményeket, amelyek közt alkottak.
A kötetek négy évtizeden ívelnek át és gyakorlatilag mindegyik évtized egy-egy külön korszak, más-más sajátosságokkal.
Cserey Csaba dobos a Kriolit zenekar tagjaként 1985-ben
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– Itt arra is utal, hogy az 1970-es és 1980-as években nagy mértékben befolyásolta a zenei élet alakulását a kommunista cenzúra, ami a 70-es években enyhébb volt, egy évtizeddel később bekeményített. Ugye ezeket a feltételeket, lehetőségeket és korlátokat is érdemes megismernie a mai olvasónak?
– A 70-es években azért még nem volt olyan kemény a cenzúra, mint a következő évtizedben. Ez majdhogynem felhőtlen, reményteli „virágkorszak” volt a nagy kijózanodás, fejbekólintás előtt. Annak, hogy a pártállamban a lemezkiadó és az audiovizuális média monopolhelyzetben volt, megvolt az előnye is. Hiszen az a zenész, aki adásba került, szinte egy szempillantás alatt országosan ismertté válhatott.
Visszatekintve talán a válogatáslemezek voltak a legkelendőbbek. A Siculus, Zenés Karaván és Tavirózsa albumokon minden könnyűzenei műfaj helyet kapott, így nagyon átfogó képet adnak a 70-es évek zenei világáról tájainkon. Persze a cenzúra is akadályt jelentett, de azért voltak „összekacsintások” a cenzorokkal, a szövegírók is tudtak „virágnyelven” fogalmazni. A műfaj akkori legnagyobb támogatója és népszerűsítője, Boros Zoltán jóvoltából átcsúsztak a szűrőn olyan megfogalmazások, amelyek egyfajta „kikacsintást” jelentettek.
Boros Zoltán zeneszerző, televíziós szerkesztő 1965-ben
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
De az 1980-as években nagyon beszűkültek a lehetőségek,
Így aztán amikor a '80-as években a hard rock és heavy metal zenekarok meghódították a színpadokat, ők már csak románul énekelhettek. Főleg, ha országos rockfesztiválokon is részt akartak venni. Ezek az együttesek aztán a '90-es években, amennyiben túlélték a rendszerváltást – mert a legtöbben szétszóródtak a nagyvilágban –, a régi dalaikra magyar szöveget is írtak.
A Búgócsiga zenekar tagjai: Dobránszky Sándor, Deák Endre, Bereczki Gábor 1974-ben
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– És milyen szempontok mentén válogatta ki az új kötet „szereplőit”: milyen feltételeket támasztott ahhoz, hogy mely előadók, zenekarok kerüljenek a könyvbe?
– Muszáj volt bizonyos szűrőket alkalmazni, mert nem írhattam mindenkiről, aki gitárt vett a kezébe. Egyrészt olyan zenekarokról írtam, amelyek 2010 előtt alakultak. Mondhatjuk úgy is, hogy az „analóg” és „offline” korszakban. Ezután már nagyon más idők köszöntöttek be a zenei világba, ami a zenészek lehetőségeit illeti, de sok más szempontból is. Egy másik szűrő az volt, hogy az illető zenekar saját, magyar nyelvű dalokat adjon elő.
A Harmat zenekar tagjai: Zakariás Erzsébet és Zakariás Attila
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
Azoktól a lemezektől kezdve, amelyek a '70-es években jelentek meg, egészen a tehetségkutatókra beküldött demókazettákig. Rádiósként, zsűritagként jó néhányat megkaptam és őrzöm őket a mai napig. Ugyanakkor 1990 előtt nagyon sok hangfelvételt készített Boros Zoltán a televízió stúdiójában, Borbély Zoltán a Marosvásárhelyi Rádióban, Porzsolt Viktor pedig a Kolozsvári Rádióban. Nélkülük jóval vékonyabbak lennének ezek a könyvek. Sajnos a felvételek között van olyan, amit később letöröltek és soknak a rendszerváltás előtt nyoma veszett.
Vannai István tanár úr és a Gaio Big Band – Crişan Marius fotója
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– Így van, földrajzilag is teljes a kép. Például Cserei Csabának, a legelismertebb dobosnak a pályafutása Gyergyószentmiklóson kezdődött, aztán Marosvásárhelyen, Szovátán, Csíkban, Szatmárnémetiben folytatódott, de néhány éve már kolozsvárinak tekinti magát. Fel is fog lépni majd a kolozsvári könyvbemutatón az Urban Tribal Banddel.
– Akkor ilyen értelemben teljessé vált ez a munka, vagy tervezi a folytatást?
– Nincs még kimerítve a téma, teljesnek szerintem sosem mondható a munka. Ha nem lett volna határidő, lehet, hogy még most is írnám. Érdekes lenne az erdélyi könnyűzene történetét megközelíteni például a fesztiválok, tehetségkutatók történetének tükrében, a csíkszeredai Ezüstfenyőtől a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválig.
Jazz Kvartett a Kolozsvári Egyetemiek Házában 1966-ban: Boros Zoltán a jobb szélen
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
– Nagyszerű teljesítmény már a két megjelent kötet is, de elképzelhető-e egyfajta CD-melléklet vagy valamiféle hangzó adattár, adatbázis? Hogy bele is lehessen hallgatni ezekbe a muzsikákba…
– Nyilvánvaló a létjogosultsága, de nagyon nehéz munka lenne, mert teljesen különböző felvételekről van szó, demókazettáktól a régi hanglemezekig. Még az a legszerencsésebb, ha egy dal hanglemezen van, mert azt könnyebb felújítani, „remaszterelni” (az újramaszterelés az a folyamat, amikor új mesterpéldányt készítenek egy korábban már kiadott hangfelvételből, rendszerint egy korábban analóg hanghordozón megjelent felvétel digitális kiadásához – szerk. megj.)
A Lyra zenekar: Leitmann János, Bereczki Gábor, Deák Endre, Szővérfi Péter „Döde” 1970-ben
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
Én nagyon örülnék, ha a harmadik kötet CD-melléklettel jelenne meg.
– Ez jó, reményt keltő végszó lenne, de lenne még egy kérdésem. Bár a második kötet a 2010-es évvel zárul, azóta már eltelt újabb 15 év. Az azóta felbukkanó zenekarok, zenészek tevékenységét is biztosan figyelemmel követi. A frissebben megszülető erdélyi magyar zenének stílusban, jellegzetességben meg lehet-e jelölni olyan jellemzőjét, ami rokonítja a korábbi romániai magyar zenével valamilyen szempontból?
– Nyilván jó, ha ismerjük a könnyűzenei örökségünket is. De nem akarom erőltetetten belemagyarázni a mai dalokba az ötven évvel ezelőttieket. Mindenkiben nyomot hagynak azok a dalok, amiket fiatal korában hallgatott, így bizonyára a zenészekben is.
A Táltos RT koncert közben: Márkus János, Józsa Erika, Horváth Károly, Kovács András 1978-ban
Fotó: Zilahi Csaba archívuma
Másrészt a régi dalok tovább élhetnek feldolgozások formájában. Rengeteg tribute-zenekar van, ugyanakkor egy-egy legendás együttes dalait többen is feldolgozták. Elég, ha csak az Illésre gondolunk. A 2018 óta újjászülető Siculus fesztiválon egy ideje a benevező zenekarok két saját dal mellett egy feldolgozást is elő kell adjanak. Egyik évben például Metropol dalokat kellett feldolgozzanak. Idén a zsűri 1990 előtt született erdélyi magyar dalokból választott ki tizenkettőt, ezeket kell majd előadják a versenyben fellépő együttesek a saját stílusukban. Ugyanakkor lesz egy Siculus-veterán találkozó is, amire meghívjuk azokat, akik 1970 és 1973 között felléptek a fesztiválon és akik a két kötetben is szerepelnek. Izgalmas lesz, egy igazi nagy találkozás!
Látványos tömeg gyűlt össze a kolozsvári Bánffy-palota udvarán csütörtök este, hogy meghallgassák Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock 1970-2010 című kötetének koncerttel egybekötött bemutatóját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
Megkezdődtek az Úri muri, megazisten! című új magyar mozifilm forgatási munkálatai a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának kültéri díszletében.
Több háromszéki településen megemlékeznek a 200 éve született Jókai Mórról, az egyik legjelentősebb magyar prózaíróról, aki a székelyföldi térség egyik településének, Illyefalvának az országgyűlési képviselője volt.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!