Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

kolozsvár

Sokakat megszólított a kolozsvári színház Harag György rendező tiszteletére szervezett rendezvénysorozata

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni, valamint hogy a június 1. és 9. közötti időszakban rengeteg más, sokakat érintő, fontos esemény zajlott a kincses városban – mondta el a Krónikának Tompa Gábor. A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója azt is kifejtette, hogy az elkövetkező időszakban is terveznek a száz éve született rendezőóriás emléke előtt tisztelgő rendezvényeket, premier várható július elején, és további nyári alkalmakra is várják a közönséget.

Kiss Judit

2025. június 11., 19:322025. június 11., 19:32

Anyagi nehézségekbe ütközött a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvény megszervezése, mégis sikeresnek bizonyult, még olyan körülmények közt is, hogy június első kilenc napjában számos más jelentős eseménnyel esett egybe – mondta el a Krónika megkeresésére Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója.

kolozsvári színház Galéria

A Harag György Emlékhéten számos nagytermi előadást telt ház előtt játszottak

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

A legrégebbi állandó magyar nyelvű színtársulat történetében az egyik legnagyobb hatású alkotóként tartják számon Harag György európai rangú rendezőt, akinek életpályája és szellemi hagyatéka olyan örökség, amely meghatározta a színház identitását

– ezért szervezték az emlékhetet.

Kolozsvár Galéria

Tompa Gábor lerótta kegyeletét Harag György sírjánál, amely a marosvásárhelyi zsidó temetőben található

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

2025-ben kettős évfordulóra emlékezik a színházi világ: június 4-én volt Harag György születésének 100., július 10-én pedig halálának 40. évfordulója lesz. A két évforduló alkalmából tartotta a kolozsvári színház az eseménysorozatot, tisztelegve egykori főrendezője előtt. Tompa Gábor úgy összegzett, jó minőségű előadásokat kínált az emlékhét a közönségnek annak ellenére, hogy a költségek, az egyeztetési nehézségek miatt nem tudtak mindenkit meghívni, akit szerettek volna.

kolozsvári színház Galéria

Telt házas előadás Kolozsváron a Harag György Emlékhéten

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Teltházas előadások a kolozsvári színház Harag-centenáriumán

„Ilyen nehéz anyagi helyzetben a színház, amióta én itt vagyok, de még azelőtt se volt, még az 1980-as években sem (az anyagi nehézségekről itt írtunk – szerk. megj.). Adománygyűjtésbe kezdtünk, nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik bármekkora összeggel támogatták a színház emlékhetét, és azt is köszönjük, ha továbbra is támogatnak” – emelte ki az igazgató.

kolozsvári színház Galéria

A kolozsvári színház első ízben egy ügyelőt is örökös taggá avatott: Lovász Moll Rózsát, aki 30 évig volt a színház alkalmazottja

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Hozzátette, élénk érdeklődés övezte a centenáriumi eseményt, örül annak, hogy a nagy meleg, a ballagások, érettségire való készülés, a Jazz in the Park és sok más kolozsvári rendezvény ellenére sokan a színházat választották.

„A stúdióelőadások mind telt házasok voltak, a nagyszínpadiak iránt is nagy volt az érdeklődés: a szatmárnémeti társulat négyórás Csongor és Tündéjére ötszázan voltak kíváncsiak,

az újvidéki színház előadásán szintén – ráadásul utóbbit épp pünkösd vasárnapján tekinthették meg a nézők. Az előadások mindegyikének sikere volt, beleértve a saját produkcióinkat: a programban szerepelt az Édes Anna, a Janovics, az Én vagyok a szél, a Tangó és a Hamlet” – sorolta Tompa Gábor.

kolozsvári színház Galéria

Tompa Gábor és a színház örökös tagjává avatott Salat lehel színművész

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Hozzáfűzte, a centenáriumi emlékhéten tulajdonképpen mindegyik előadás valamilyen módon összefüggött Harag György nevével, munkásságával, életével, történetével, hiszen vagy olyan címeket tűztek műsorra, vagy mutattak be most, amelyeket megrendezett Harag – például az Édes Anna volt az utolsó újvidéki rendezése.

A Csongor és Tünde volt az utolsó kolozsvári rendezése, és fellépett a marosvásárhelyi és a szatmári társulat is – mindkét színházban több évet töltött el alapító tagként vagy színházi reformátorként.

kolozsvári színház Galéria

Stief Magda színművész (jobbra), aki a kolozsvári színház örökös tagja 2007-től

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

„Újvidéken hozta létre kísérleti előadásait, így az ottani társulatot is elhívtuk. Bukarestben a Komédiaszínház volt az egyetlen társulat, amelynél rendezett, 1983-ban” – mondta az igazgató.

Örökös tagokat avatott a kolozsvári színház

Kitért arra, hogy az emlékhéten könyvbemutatót is tartottak: nagyon fontos és hiánypótló kötetet ismerhetett meg a közönség. Darvay Nagy Adrienn színházkutató, színháztörténész Én meghalok, te élsz című kötete a szerzőnek Az idő lenyomata című, tavaly megjelent könyvének a folytatása.

kolozsvári színház Galéria

A szatmárnémeti Harag György Társulat Csongor és Tünde című előadását láthatta a kolozsvári közönség

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

„Összefüggéseket tár fel a kolozsvári Hamletek és Harag öröksége, Harag György első Hamletje közt – mivel a második világháború után az első Hamletet ő rendezte Csíky Andrással a címszerepben Szatmárnémetiben” – fejtette ki Tompa Gábor.

kolozsvári színház Galéria

Cári Tibor zeneszerző, Tompa Gábor és Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közös produkciójának rendezője

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Kiemelte, a kötet anyaga szinte a jelenkorig ível, a 2000-es évek elejéig, és reméli, hogy a két kötetnek lesz folytatása, harmadik része is, ami a későbbi időszakot öleli majd fel. Mint mondta, nagyon jó, tartalmas beszélgetés alakult ki a könyvbemutatón, de az előcsarnokban tartott többi beszélgetésre, vagyis a könyvbemutatókra, filmvetítésekre, vagy színházi vetítésekre is sokan jöttek el.

„Régóta nem történt ilyen, hogy örökös tagokat avatson a kolozsvári színház: ez alkalommal öt tagot avattunk, négy színművészt – Keresztes Sándort, Panek Katit, Salat Lehelt, Bíró Józsefet –, akik hosszabb ideig szolgálták a színházunkat.

És most első ízben egy nem művészt, egy ügyelőt is örökös taggá avattunk: Lovász Moll Rózsát, aki 30 évig volt a színház alkalmazottja, az 1980-as évektől mintegy átvezette ezt a nagyon is felelősségteljes szakmát a színháznál a kilencvenes évekbe,

azok vége felé vonult nyugdíjba. Úgy érzem, jó dolog, hogy fényt vetítsünk azokra a munkatársakra is, akik nem föltétlen művészi munkát, de nagy felelősségű munkát végeznek” – mutatott rá az igazgató.

kolozsvári színház Galéria

Bíró József színművészt is örökös taggá avatták, Tompa Gábor köszöntötte

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az ügyelő szerepéről szólva elmondta, az ő feladata a munkanapló vezetése, az előadásnapló megírása, ami azért is fontos,

mert ezekből a naplókból kiindulva lehet majd rekonstruálni egy-egy színházi korszakot. Az ilyen naplóknak köszönhetően lehetett megalkotni a Janovics című előadást,

valamint rekonstruálni, mi is történt valójában azon a bizonyos napon, amikor a kolozsvári magyar társulat kénytelen volt elhagyni a Hunyadi téri épületet.

kolozsvári színház Galéria

Keresztes Sándor színművész is a Kolozsvári Állami Magyar színház örökös tagja lett

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

A kolozsvári színház tervei, nyári eseményei

Kérdésünkre Tompa Gábor a színház további terveiről is beszélt. „Július 4-én ismét premiert tart a színház: Thornton Wilder amerikai drámaírónak A mi kis városunk című darabját viszi színre a társulattal egy fiatal, filippino-amerikai rendezőnő, Jesca Prudencio, aki a kaliforniai San Diego-i Egyetemen végzett, a diákom volt. A mi kis városunk olyan darab, amit a régebbi időkben többször játszottak erdélyi színházaknál is, és most Kolozsváron mutatjuk be” – mondta el Tompa Gábor.

kolozsvári színház Galéria

Az emlékhét keretében mutatták be Darvay Nagy Adrienn színházkutató, színháztörténész Én meghalok, te élsz című kötetét

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Kifejtette, a Harag György tiszteletére szervezett eseménynek ebben az évben lesz folytatása: miniévadot terveznek, aminek része lenne a Václav Havel (1936–2011) cseh író, köztársasági elnök darabjának a bemutatása: a Kísértés című dráma egy Faust-átirat.

kolozsvári színház Galéria

Telt ház Kolozsváron a szatmári színház Csongor és Tünde című előadásán

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

„Úgy gondolom, hogy Václav Havel volt talán Kelet-Közép-Európa egyetlen igazán hiteles államelnöke, akinek a szenvedése, börtönévei is hitelesítették ezt. Havel a kommunizmussal szakítva alkotta meg életművét, ez a változás kora volt, amit Harag nem érhetett már meg. Michal Dočekal, a prágai városi színház művészeti vezetője állítja színpadra Kolozsváron az előadást” – fejtette ki az igazgató. Azt is elmondta, a Kolozsvári Magyar Napok keretében bemutatják az érdeklődőknek a Tom Sawyer, valamint az Én vagyok a szél című előadásukat, továbbá a Macskafogó című rajzfilmet koncert-formában: az animációs film Harag életének utolsó éveiben jelent meg, és a rendező nagyra értékelte.

kolozsvári színház Galéria

Az Én meghalok, te élsz című kötet összefüggéseket tár fel a kolozsvári Hamletek és Harag György öröksége között

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

  • A nyári esemény keretében, augusztus 23-án levetítik a rajzfilmet élő zenével egy big band, a Budapest Orchestra Project nevű zenekar előadásában, a zenészek végigjátsszák a zenét és a hanghatásokat a Jazzation Acapella együttessel karöltve.
  • Tompa Gábor azt is elárulta, hogy a tervek közt szerepel az Abigél című előadás bemutatása, a produkciót Eszenyi Enikő rendezi Kolozsváron.
kolozsvári színház Galéria

A kolozsvári színház Janovics című produkciója is szerepelt az emlékhét kínálatában

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Idézet
„Novemberben-decemberben emlékezünk arra, hogy 35 év telt el a korszakváltás óta, arra irányítjuk a figyelmet, hogy 1990 óta a színház más művészi irányt vett, elkezdődött a nemzetközi karrierje is.

Ennek emlékére, tiszteletére és természetesen Harag György művészi hagyatékának folytatásaként is tervezünk egy miniévadot, amely a legfrissebb bemutatóink seregszemléje lesz” – mondta el Tompa Gábor.

kolozsvári színház Galéria

A marosvásárhelyi színház előadása. Elise Wilk kortárs erdélyi szerző Alaszka című drámáját láthatja a közönség a stúdióteremben

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

kolozsvári színház Galéria

A kolozsvári színház stúdióépülete előtt várakozó nézők a Harag György Emlékhéten

Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

korábban írtuk

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése
Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése

Felhívásban kér támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönségtől, hogy megszervezhessék a Harag György Centenáriumi Emlékévet, mivel a bukaresti kulturális minisztérium csökkentette az emlékévre korábban megígért összeget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás