Erdélyi és magyarországi irodalomtörténészek, történészek részvételével tartanak tudományos tanácskozást a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtárban a 200 éve született Petőfi Sándorról.
2023. március 07., 17:162023. március 07., 17:16
A kolozsvári egyetemi könyvtárban tartandó, A mi Petőfink. Összefüggések című, március 10-i eseménysorozatot Ionuț Costea egyetemi docens, a könyvtár aligazgatója üdvözli, majd bevezetőt mond Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész – olvasható a szervezők által szerkesztőségünknek küldött meghívóban.
A tanácskozáson Csörsz Rumen István budapesti irodalomtörténész Versvágta. Adalékok Petőfi alkotói módszereihez címmel értekezik, Ratzky Rita budapesti irodalomtörténész pedig Szendrey Júlia és Petőfi címmel tart előadást.
Kiállítást is nyitnak meg a rendezvény keretében: az A mi Petőfink. Kezdetek című tárlat az egyetemi könyvtár különgyűjteményeinek anyagát mutatja be. Az eseményen közreműködik oboán Haáz Bence.
Fűszervajas csigát, fokhagymás kolbászt, Pilvax mokkalikőrt, diákkenyeret – azaz Petőfi kedvelt ételeit, italait készítette el lelkésztársainak Fehér Attila evangélikus lelkész.
Petőfi Sándor eposzparódiájának színrevitelével emlékezik a költő születésének 200. évfordulójára a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a premiert pénteken este tartják.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!