Hantz-Lám Irén
Fotó: Farkas Bálint/EMKE
Életének 83. évében, szeptember 9-én elhunyt Hantz-Lám Irén geográfus, szakíró, a kolozsvári Bolyai Egyetem és a Brassai Sámuel Líceum egykori tanára – közölte kedden a család szerkesztőségünkkel.
2019. szeptember 10., 09:352019. szeptember 10., 09:35
2019. szeptember 10., 09:382019. szeptember 10., 09:38
Hantz-Lám Irén 1937-ben született Kolozsváron. Édesapja Lám Béla mérnök és író, édesanyja az Oroszországból származó Cassiadi Lilia tanárnő volt. Tanulmányait a kolozsvári Augusteumban, a Református Leánygimnáziumban, majd a Bolyai Tudoményegyetemen végezte, ahol 1961 és 1968 között gyakronok volt a Földrajz Tanszéken. Innen politikai okok miatt kellett távoznia. Ezután a kolozsvári Pedagógiai Líceumban, majd a Brassai Sámuel Líceumban tanított.
Szűkebb értelemben vett szakmai munkássága mellett turisztikai, helytörténeti és irodalomtörténeti köteteket és művészi naptárakat adott ki, valamint számos hazai és kölföldi újságcikk szerzője volt. Nevéhez fűződik a Torockói-medencéről szóló egyetlen olyan turisztikai kalauz elkészítése, melyet román és angol nyelvre is lefordítottak, továbbá a torockói gasztronómiai ritkaságok leírása. Szerkesztője volt egy, a helyi magyar ételekhez kapcsolódó irodalmi művekről szóló kötetnek.
Feldolgozta édesapjának, az erdélyi irodalmi élet ismert szereplőjének, Csinszka egykori vőlegényének irodalmi hagyatékát, levelezését. Ebből a munkásságából születtek az Áprily Lajos és Reményik Sándor erdélyi költők életének addig ismeretlen vonatkozásait bemutató kötetei is. A magyar közösség érdekében végzett munkája is jelentős. Ő volt a torockói Tobiás Ház kezdeményezője és vezető kivitelezője, és jelentős szerepe volt a helyi múzeum fejlesztésében is.
Gyászszertartásáról, és a kolozsvári Házsongárdi temetőben esedékes örök nyugalomra helyezésének időpontjáról a család a napokban nyújt tájékoztatást.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!