A Halottak napjától virágvasárnapig című előadást megtörtént események állították össze az alkotók
Fotó: Udvari Kamaraszínház/Facebook
Az Udvari Kamaraszínház két előadással örvendezteti meg november elején a Bihar megyei közönséget. November 4-én, pénteken 18 órától, a hegyközcsatári művelődési házban, míg november 5-én, szombaton 17 órától Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében mutatják be Halottak napjától virágvasárnapig című előadásukat.
2022. november 01., 09:152022. november 01., 09:15
2022. november 01., 09:172022. november 01., 09:17
Az Udvari Kamaraszínház 2002-ben alakult. Az elsősorban Magyarországon működő, de délvidéki gyökerekkel rendelkező társulat olyan eseményeket kutat fel a magyar múltból, amelyek érdemesek arra, hogy belőlük színvonalas művészi előadások szülessenek.
„Trianon előzményei és következményei kiemelt helyet foglalnak el érdeklődési körünkben. Előadásaink írásakor történészek, kutatók bevonásával folyik a munka” – olvasható az Udvari Kamaraszínház honlapján a társulat küldetése. Mint írják,
A Halottak napjától virágvasárnapig című előadást megtörtént események és Kende Ferenc emlékei alapján állították össze. A darab valójában egy nő és három férfi története, amely a személyes tragédiákon túl Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól.
Halottak napjától virágvasárnapig – hangzik a cím, nem véletlenül: 1918-ban halottak napján vonultak be a szerb megszállók Szabadkára, majd 1941 tavaszán, virágvasárnap tértek vissza a magyar honvédek. Hogyan lehet maradni, megmaradni magyarnak, főleg elnyomás alatt, erre keresi a választ előadásuk.
A szervező Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár az előadásokra. A belépés ingyenes, de a helyszínen adományokat elfogadnak.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!