A 70-es, 80-as években MAMŰ néven alkotó marosvásárhelyi képzőművészcsoport egyik tagja, Szabó Zoltán (Judóka) különleges alkotásaiból nyílt tárlat szombaton a Kultúrpalotában.
Ökumenikus istentisztelettel és versekkel, orgonajátékkal, kórusművekkel fűszerezett műsorral ünnepelte a Magyar Kultúra Napját péntek este a kolozsvári magyarság a központi lutheránus templomban. A történelmi egyházak közös istentiszteletét követően Kelemen Hunor kulturális miniszter és Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja mondta el ünnepi beszédét.
A világ minden táján élő magyarok megemlékeznek pénteken a Magyar Kultúra Napjáról, Erdély-szerte is alig akad olyan város, ahol ne szerveznének kulturális eseményeket. Nagyváradon, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron már napokkal korábban elkezdődtek a hétvégén csúcsosodó kultúranapi események, péntektől kezdődően pedig Szatmárnémetiben is többnapos rendezvénnyel adóznak Kölcsey Ferenc emléke...
Két előadással is kedveskedik a szegedi Hetek csoportja színtársulat a nagyváradi közönségnek január 24-én és 25-én. Vasárnap Jean Cocteau Emberi hang, hétfőn pedig Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című művét mutatják be a szegediek. Cocteau monodrámájában Melkvi Bea beszélget - hogy kivel, azt a nézőnek magának kell kitalálnia.
A szegedi Regionális Összművészeti Központ (Reök) idei első nagyszabású kiállításaként Henri Toulouse-Lautrec műveit láthatja a közönség, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású alkotójától csaknem nyolcvan litográfia érkezett a Tisza-parti városba.
Újra bemutatja a több mint tíz évvel ezelőtt színpadra állított Csodálatos furulya című táncjátékot Csíkszeredában a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
Könyvek, amelyeket nem olvashattunk, festmények, amelyeket nem láthattunk, zeneművek, amelyeket nem hallhattunk – a Duna Televízió a magyar művészeti élet egykor tiltott zónájába kalauzol: a Magyar Kultúra Napján, január 22-én indul az Indexre téve című 5 részes sorozat.
A 20. századi erdélyi magyar szobrászat esszenciájaként is lehetne tekinteni azt a kiállítást, melyet tegnap délben nyitottak meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum képtárában az intézmény anyagából. Veres Péter muzeulógus, a képtár vezetője nyitotta meg azt a szoborkiállítást, melynek anyaga Kárpát-medencei szobrászok alkotásaiból áll össze.
Alexander Galin Válogatás című kétrészes komédiáját mutatja be pénteken, január 22-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A neves kortárs orosz drámaíró darabját Kincses Elemér vitte színre.
Manapság, amikor a magyar–szlovák viszony csak akkor lehetne még rosszabb, ha sörturisták és futballszurkolók helyett egyenesen félkatonai egységek járnának át a Duna északi oldalára diverziós tevékenységet folytatni, mindkét részről értékelendő bármely olyan gesztus, amely valamelyest javíthat a két nemzet kapcsolatán.
A Magyar Kultúra Napjára emlékezve mutatták be hétfő délután Sas Péter Kós Károly-díjas író Kós Károly képeskönyv című kötetét Csíkszeredában. Kozma Mária, a Pallas–Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője kiemelte, hogy a szóban forgó könyv – amely a Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomdában jelent meg – a kiadó 550. kötete.
A tél címmel román és magyar, valamint a két országból elszármazott fotóművészek negyedik nemzetközi szalonja nyílt meg tegnap mintegy 80 alkotásból a budapesti Román Kulturális Intézetben.
A Fővárosi Bíróság (FB) szerint jogellenesen fogadta be az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1-konzorciummal kötött műsorszolgáltatási szerződést, de az FB az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek nem adott helyt.
Thaiföldi színházi fesztiválon, majd turnén vesz részt a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A Fazakas Misi színész-rendező által vezetett diákműhely az egyetlen romániai magyar nyelvű középiskolai drámatagozat, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium dráma tagozatának, valamint a Művészeti Népiskola színészosztályának és a Mikes Kelemen Főgimnázium Diákszínházának tagjaiból áll.
Olyan sok, egész Erdélyre kisugárzó érték található Kolozsváron, hogy mindenképp hasznos lesz, ha létrejön a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Minerva Művelődési Egyesület égisze alatt működő Erdélyi Magyar Kulturális Központ – nyilatkozta a Krónikának Kántor Lajos közíró, irodalomtörténész, az RMDSZ alapító tagja (képünkön).
Radványi Dorottya és Gaskó Balázs, illetve Sugár Ágnes és Gundel Takács Gábor lesz a műsorvezetője a Hogy volt!? című új köztévés produkciónak, amely szombaton és vasárnap kora délután jelentkezik az m1-en.
Hétvégenként is jelentkezik a Ma reggel a Magyar Televízió képernyőjén. A hét minden napján látható műsor hétfőtől szombatig közéleti kérdésekkel, vasárnap kulturális témákkal foglalkozik.
Az 1989-es feszült román–magyar viszonyról szól az Átjáró mai műsora. Napjainkban publikált titkosszolgálati iratok alapján 1989-ben a román vezetés akár egy háborút is megkockáztatott volna, hogy megakadályozza az akkor zajló politikai változásokat Magyarországon.