2010. február 17., 10:372010. február 17., 10:37
A közel száz jelentkező Székelyudvarhelyről és a közeli települések iskoláiból jelentkezett a versenyre. Előadásukat a Nagy Enikő tanítónőből, Barabás Zója könyvtárosból, Jakab Orsolya, színésznőből, Soós Júliából és Elekes Gyula, a művelődési ház igazgatójából álló zsűri értékelte.
A díjátadó gálaműsort Elekes Gyula, a művelődési ház igazgatója nyitotta meg, köszöntőbeszédében többek között a mese fontosságára hívta fel a figyelmet, majd átadta az értékes díjakat. A kicsiknél az első helyezett Balázs Judit lett a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolából, a második díj a fenyédi Dávid Tamásnak és a korondi Gáll Szilárdnak jutott, míg a harmadik helyezett Kányádi Béla Zsolt lett, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Gimnáziumból. Különdíjban a máréfalvi Mihálykó Szilvia részesült.
A gimnazisták versenyére mindöszsze két székelyudvarhelyi jelentkezett, az első Benedek Emese a Benedek Elek Gimnáziumból, a második pedig Máté Andrea a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából. A díjazást követően lépett színpadra a sokak által már türelmetlenül várt magyarországi mesemondó, Berecz András, aki tanulságos történeteivel, népdalaival egy órán át szórakoztatta a közönségét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.