Fotó: Facebook/Karpat.in.ua
Költözzön más országba az, akinek nem felel meg Ukrajna vagy az ukrán nyelvtörvény – tanácsolta Tarasz Kreminy, az államnyelv védelméért felelős biztos pénteken az egyik ukrán televízió műsorában.
2021. augusztus 06., 18:132021. augusztus 06., 18:13
2021. augusztus 06., 18:302021. augusztus 06., 18:30
Az ombudsman hangsúlyozta, hogy az ukrán állampolgároknak tiszteletben kell tartaniuk az alkotmányt, a törvényeket és az ukrán népet. Ezért – mint fogalmazott – azok, akik elégedetlenek a nyelvtörvénnyel, az ukrán állammal, menjenek nyugodtan el egy másik országba, oda, ahol „szerintük kellemesebben fogják érezni magukat”.
A hír kapcsán az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy
Az állami vezetésben azután kezdték aktívabban védelmezni az ukrán nyelvet, hogy Oroszország az Ukrajnában élő oroszajkú lakosság „védelmének” ürügyén 2014-ben önkényesen magához csatolta a Krím félszigetet és fegyveres konfliktust szított a Donyec-medencében.
A parlament 2019-ben fogadta el az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt – közismertebb nevén a nyelvtörvényt –, amely ellen mások mellett hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek is, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi, korábban szerzett nyelvi jogát. A törvény ugyanis
A jogszabály egyes rendelkezései rögtön hatályba léptek, másokét későbbre halasztották. Január 16-án lépett életbe például a szolgáltatói szférára vonatkozó rendelkezés. Ez előírja, hogy az alkalmazottak kötelesek az államnyelven megszólítani a látogatókat, át kell térniük viszont más nyelvre, ha azt az ügyfél kéri. Július 16-án a kulturális szférára vonatkozó normák léptek életbe. Ezek szerint – néhány kitételtől eltekintve – minden kulturális rendezvényt ukrán nyelven kell lebonyolítani. Egyebek mellett az idegen nyelvű színházi előadásokat is le kell fordítani ukránra feliratozással vagy tolmácsolással, az országban kiadott könyvek legalább felének pedig ukrán nyelvűnek kell lennie.
Ugyan ettől a naptól fogva kell az állami hivatalnokoknak, valamint az ukrán állampolgárságot kérelmezőknek vizsgát tenniük ukrán nyelvből.
A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)