Fotó: NASA
Mintegy 485 millió kilométernyi út megtétele után sikeresen landolt a Marson az InSight űrszonda közép-európai idő szerint hétfő 20 óra 54 perckor – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
2018. november 26., 22:042018. november 26., 22:04
2018. november 27., 14:482018. november 27., 14:48
A május 5-én útjára indított InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszállt a vörös bolygóra. A robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója alatt a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét.
Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, de nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll. A landolás helyét, az Elízium-síkságot (Üdvözültek hona) 22 helyszínből választották ki a NASA tudósai, a helyszín egy teljesen sík térség a marsi egyenlítőtől északra. „Egy jó landolási hely kiválasztása a Marson olyan, mint egy jó otthon kiválasztása, az elhelyezkedésen van a hangsúly” – közölte korábban Tom Hoffman, az Insight Project menedzsere a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumában. „Nemcsak egy biztonságos helyre volt szükségünk, hanem egy munkahelyre is, ahol majd öt méter mélyre lehatolhat az HPR robot” – tette hozzá.
A landolási helynek világos helyszínnek kell lennie, és elég melegnek ahhoz, hogy a napelemek működése biztosított legyen. Ezért összpontosítottak az egyenlítő környékére, és választották ki a 130 kilométer hosszú és 27 kilométer széles ellipszis alakú térséget a síkság nyugati szélén. Ez a hely mintegy 600 kilométerre van a NASA Curiosity marsjárójának 2012-es landolási helyétől. Az Insgiht űrszonda 20 óra 47 percekor hatolt be a Mars ritka légkörébe mintegy 19 800 kilométeres sebességgel, két perccel később az űrszonda védőpajzsának hőmérséklete elérte az 1500 Celsius-fokot.
Fotó: NASA
A súrlódás által lelassulva, egy hatalmas ejtőernyő és retrorakéták segítségével hat és fél perc alatt tette meg a 112 kilométernyi utat a Mars felszínéhez, ahová mintegy óránkénti nyolc kilométeres sebességgel érkezett meg. A landolás után néhány perccel megérkezett az űrközpontba az első fotó a vörös bolygón álló és működő űrszondáról. Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni lehet az űrszondával. Egy 2008-as animációs film két szereplője alapján a Wall-E és Eve nevet kapták a műszerek. A két aktatáska méretű CubeSat (kockaműhold) mini műhold néhány ezer kilométerre volt a Marstól, amikor az InSight megérkezett.
Wall-E és Eve ugyanazon a rakétán indult a földről, mint az InSight. A CubeSat típusú műholdak mindig osztoznak a rakétán, mivel túl kicsik és kevésbé jelentékenyek ahhoz, hogy indokolt legyen az önálló kilövésük. A műholdak mintegy 10 ezer kilométeres távolságban követték az InSightot a Mars felé tartó 483 millió kilométeres útján, hogy elkerüljék az összeütközést vagy a veszélyes helyzeteket.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
szóljon hozzá!