Üdvrivalgás fogadta III. Károly királyt és Kamilla királynét, akik a Buckingham-palota teraszáról köszöntötték a népet

•  Fotó: Twitter/The Royal Family

Fotó: Twitter/The Royal Family

Először köszöntötte népét uralkodóként a Buckingham-palota teraszáról III. Károly király, akit szombaton koronáztak meg a londoni Westminster-apátságban.

MTI

2023. május 06., 17:522023. május 06., 17:52

Károly és hitvese, Kamilla – akit szintén megkoronáztak – a kétórás ceremónia után, hatalmas katonai díszkísérettel érkezett vissza a palotához az angol-brit monarchia ősi koronázó templomából.

A királyi házaspárt az udvar hintóállományának egyik legrégibb és leghíresebb példánya, a rendkívül díszes kivitelezésű, 1762-ben épült, aranyozott festésű, 9 méter hosszú Gold State Coach vitte vissza az apátságból a Buckingham-palotába.

A palota előtti térre a rendőrség nem sokkal később beengedte az uralkodó üdvözlésére összegyűlt, 350 ezer fősre becsült tömeget, amely teljesen megtöltötte a palota és az Admiralitás között húzódó Mall sugárutat.

Ezután lépett ki a teraszra – rövid időn belül kétszer is – III. Károly és Kamilla királynő, mindketten koronával a fejükön.

Károly a kétezer gyémánttal ékesített birodalmi állami koronát (Imperial State Crown) viselte, Kamillán Mária királynő koronája volt. Ez a korona 1911-ben készült V. György király felesége, Mária számára.

A brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

Ez volt III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Megkoronázták III. Károly királyt, az Egyesült Királyság és 14 nemzetközösségi ország uralkodóját és Kamillát
FRISSÍTVE – Megkoronázták III. Károly királyt, az Egyesült Királyság és 14 nemzetközösségi ország uralkodóját és Kamillát

A hivatalosságok, egyházi elöljárók, majd a leendő királyi pár bevonulásával elkezdődött a koronázási ünnepség Londonban.

Itt köszöntötte csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt, a második világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem napján az ünneplő milliókat III. Károly nagyapja, VI. György király és Winston Churchill miniszterelnök.

A tömeg által hatalmas üdvrivalgással fogadott királyi házaspár mellett megjelent a Buckingham-palota teraszán III.

Károly elsőszülött fia, Vilmos trónörökös, walesi herceg és felesége, Katalin walesi hercegnő gyermekeik társaságában, valamint Károly legfiatalabb testvére, Eduárd edinburghi herceg és családja.

Nem volt jelen azonban Harry sussexi herceg, III. Károly másodszülött fia, Vilmos trónörökös öccse, aki több mint három éve felhagyott a királyi család magas rangú tagjaként végzett munkájával, és amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt Kaliforniába költözött.

Harry és a család viszonya azóta is feszült. A helyzetet tovább rontotta Harry herceg nemrégiben megjelent, világszerte hatalmas feltűnést keltő, Spare (Tartalék) című könyve, amely meglehetősen kényes, helyenként kifejezetten kínos részleteket tárt a nyilvánosság elé a királyi család életéből. Harry mindezt további, nem kevésbé kényes részleteket felfedő interjúkkal tetézte. A sussexi herceg az apátságban tartott koronázási ceremóniáról is egyedül távozott, és hírek szerint még a hétvégén visszautazik Amerikába.

A teraszon megjelent királyi család tiszteletére több katonai helikopter és a brit királyi légierő (RAF) Red Arrows nevű híres műrepülő századának köteléke is átrepült a palota felett.

Az eredeti tervek szerint légi díszszemlén 67 repülőgép vett volna részt, de az esős, felhős idő miatt alaposan szűkítették a légi parádé programját.

korábban írtuk

III. Károly jó király lesz a britek többsége szerint, szombaton tartják a koronázást Londonban
III. Károly jó király lesz a britek többsége szerint, szombaton tartják a koronázást Londonban

A britek csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy III. Károly király személyében jó uralkodó került az Egyesült Királyság trónjára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi