Sokkoló közelről látni a romokat – Megindító élményeket élt át a kolozsvári adományvivő csapat Törökországban

•  Fotó: Csűrös Réka

Fotó: Csűrös Réka

Szerencsésen hazatért Törökország földrengés sújtotta térségéből az a négytagú, kolozsvári magyarokból álló csapat, amely adományokat vitt a túlélőknek. A küldetés sikerrel zárult, tapasztalataik viszont sokkolóak, megindítóak voltak. Utazásuk során 500 kilométeren keresztül egyetlen, teljesen ép épületet nem láttak, ugyanakkor most azért is kell például sok sátor a katasztrófa sújtotta térségben, mert az utórengésektől tartva az emberek félnek állva maradt otthonukban lakni.

Kiss Judit

2023. március 14., 09:072023. március 14., 09:07

Számos olyan települést látogatott meg Törökországban a Csűrös Réka fordító, kalligráfus és három útitársa alkotta csapat, amelyet nagy mértékben érintett a február 6-i, 7,8-as erősségű, több mint 52 ezer halálos áldozatot követelő földmozgás. Az adományokat odajuttató kolozsvári magyarok a hétvégén tértek haza. Csűrös Réka a Krónika megkeresésére arról számolt be, hogy nagyon megindító, sokkoló volt látni rengeteg, romokban álló települést, kiürült szellemfalut és szellemvárost.

Sok helyen sátor sincs, kartonból, szőnyegből tákolnak „lakást”

Kolozsvárról, valamint több, a városhoz közeli településről, a kidei és alsófelsőszentmihályi kis unitárius gyülekezettől gyűlt össze az az összeg, amit adományként vittek el a természeti csapás sújtotta országba. Ott vásárolták meg mindazt, amire a helyiek útmutatása értelmében szükségük van a rászorulóknak.

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

„Sok helyről érkezett adomány, jórészt kisebb összegekben. Zolival mentünk, aki egy nagy vállalkozás, az A24 Assistance autómentő cég társtulajdonosa. Nekik köszönhetően is meg tudtunk vásárolni mindent, amit szerettünk volna, és az adomány eljutott oda, ahol nagy szükség volt rá” – mondta el Csűrös Réka. Kifejtette,

több mint 17 ezer euró gyűlt össze adományként, ebből vettek 10 sátrat – egy-egy ilyen fedél alatt egy-egy család lakhat.

Vásároltak továbbá 30 matracot, 50 gázpalackot, 3 nagy kapacitású áramfejlesztő generátort, ivóvizet, kutyaeledelt, tisztálkodási szereket nagy dobozszámra: sampont, szappant, babaápolási cikkeket, fogkrémet, fogkefét. „Végig dokumentáltam az utat, a pakolást, mindent, így aki adományozott, láthatja, hogy miként értek célba az adományaik” – mondta el Csűrös Réka. A szükséges tárgyakat, eszközöket Törökországban vásárolták meg, ott intézték, szervezték a tovább szállítást.

korábban írtuk

Kolozsvári magyar csapat visz segélyt a földrengés sújtotta Törökországba, adománnyal lehet csatlakozni
Kolozsvári magyar csapat visz segélyt a földrengés sújtotta Törökországba, adománnyal lehet csatlakozni

Kolozsvár környéki protestáns gyülekezetek, természetes személyek, vállalkozók is támogatják azt a kezdeményezést, amelynek keretében egy kincses városbeli magyarok alkotta csapat indul el jövő szerdán Törökországba.

Amikor lerakták az adományokat az Antakya – ókori nevén Antiókhia – külvárosának számító, 21 ezres lakosú Ekinciben, rábízták a helyi ismerőseikre a tovább osztást, hiszen ők jobban tudják, kinek mire van szüksége.

„Utólag visszatekintve ez okos döntés volt. Több mint egy hónap telt el a pusztító erejű földrengés óta, és még mindig kevés a sátor. Az elosztást a helyiekre bíztuk, ők tudták azt például, hogy az egyik sátornak az Ekincitől mintegy 50 kilométerre található településre kellett eljutnia, egy olyan családhoz, amelynek valóban nagyon nagy szüksége volt rá, hiszen eddig kartonokból, szőnyegekből, deszkákból összeállított tákolmányban vészelték át a napokat-heteket” – mondta el a bajbajutottak segítségére siető csoport tagja.

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

Napi 20-30 apróbb rengés is történik

Egyébként a sátrak nem csak azért kellenek most a katasztrófa sújtotta térségben, mert minden egyes épület összedőlt volna, és nem lenne hol lakniuk ezeknek az embereknek, hanem azoknak is kell sátor, akiknek áll a háza, ugyanis félnek benne lakni, tartanak az utórengésektől.

A február 6-i földrengés, valamint a február 20-i, 6-osnál erősebb utórengés annyira megroggyantotta az épületeket, hogy veszélyes lenne oda visszaköltözni.

Egyébként nagyon sok épületnek a február 20-i utórengés adta meg a kegyelemdöfést, ekkor dőltek össze. „Amíg mi ott voltunk, addig is folyamatosan voltak utórengések. Nem túl erősek, mondjuk meglódult a nyári konyhában felakasztott lámpa. Tehát nem alaptalanul félnek az ottaniak: napi 20-30 apróbb rengés is van” – illusztrálta az ottani állapotokat az adományvivő csapat tagja.

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

A négytagú csapat a földrengés által nem sújtott Mersinben vásárolta be az adományból az eszközöket, ott intézték el a logisztikát, hogy milyen kamionnal hova jussanak el a dolgok. Ekinciben két napot és két éjszakát tartózkodtak, utána Adiyamanba utaztak, végig földrengés sújtotta területen.

Egyetlen teljesen ép házat sem láttak 500 kilométeren keresztül

„Ahogy utaztunk, 500 kilométeren keresztül egyetlen teljesen ép épületet nem láttunk. Felmentünk Adiyaman fölé egy faluba, amelyet nem érintett borzalmasan a katasztrófa, de azért szükségük volt segítségre: generátort vittünk oda, meg takarókat, tisztálkodási szereket. Itt is aludtunk egy éjszakát, aztán felmásztunk a Nemrut-hegyre, mert ott voltunk a tövében, hogy kiszellőztessük a fejünket, hogy ne csak romokat és romokat lássunk” – mesélte Csűrös Réka.

Kiemelte, megtekintették az ott található, az ókori rómaiak által épített hidat, ami csodával határos módon nem szenvedett semmiféle kárt, egy repedés se keletkezett rajta.

„Ez az ókori híd teljesen jól átvészelte a sokadik földrengést is, hiszen a vidéken gyakoriak a nagyobb földmozgások. Egyébként az utórezgéseket még most is fél Törökországban érezni lehet” – mondta a csapat tagja. Csűrös Réka alapszinten beszél törökül, de nem annyira, hogy részletes tárgyalást folytathasson, viszont németül és angolul értekezni tudott a helybeli lakosokkal.

Nem segített a károsultaknak a kormány

Rengeteg emberrel álltak szóba az út során, és kivétel nélkül mindenki arról panaszkodott, hogy az ankarai kormány nem állt az emberek mellé a tragédiában, nem küldött segítséget, ahogy más földrengésekkor szokás volt. „Ezen a területen ugyanis 20-30 évente sor kerül egy ilyen hatalmas földmozgásra. Ottlétünkkor Hatay régióban több település küszködött ivóvízhiánnyal, egy hónap alatt sem sikerült ez megoldani” – ecsetelte Csűrös Réka.

Arra is kitért, hogy sok embernek sátra sem volt, ők vagy mások sátrában húzták meg magukat, vagy fóliaházakban, vagy kartonokból, deszkákból összetákolt építményekben, szőnyegekkel lefedett deszkaszerkezetekben.

Hatay tartományban a múlt héten 26 fok volt már napközben, de magasabban fekvő hegyi vidékeken nyilván jóval hűvösebb, éjszaka 2-3 fok volt. De mindenhol arról számoltak be az emberek, hogy a kormánynak hathatósabban és szervezettebben kellett volna segítséget nyújtania.

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

Csűrös Réka kérdésünkre arról is beszélt, hogy ilyen körülmények között az intézmények nem működnek – vagy ha igen, akkor nem a korábbi épületekben. Amíg nem történik meg az épületek alapos felmérése, addig nem térhetnek oda vissza az emberek. Látszólag jó állapotban lévő épületekbe sem lehet visszatérni, inkább kint laknak az emberek a sátrakban, hiszen nem tudni, hogy mikor következik egy olyan utórengés, ami romba dönti a megroggyant épületet. Például a Vöröskereszt, az AFAD (az ottani katasztrófavédelem) sátrakban dolgozik, az iskolák közül is sok összedőlt, vagy megrongálódott, így veszélyes oda visszamenni.

„Egyébként sok helyről távozott a lakosság más vidékekre lakni, egész szellemvárosok vannak: hatalmas tömbháznegyedek, ahol a még létező épületekben sem lakik senki” – mondta el Csűrös Réka.

Azt is kifejtette, szörnyű volt azt látni, hogy akik ki akarják menekíteni ezekből a lakásból az értékeiket, tárgyaikat, azok mindezt szíriai menekültekkel végeztetik el – utóbbiaknak azonban annyira elkeseredetten szükségük van a pénzre, hogy vállalják a nem biztonságos épületbe való belépést is. Persze félnek ők is, de úgy látszik, a pénz fontosabb, és ezért az életüket is kockáztatják.

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

Könnyezve köszönték meg az adományokat

„Egyébként azt is sokkoló megtapasztalni, hogy egy ilyen tragédia következtében miként válik relatívvá az emberélet értéke. Ahogy a romokat kezdték eltakarítani, a markoló mindent felmarkol a romokkal együtt. Ami és aki benne van, az mind a teherautóra kerül, majd a szeméttelepre. Távolról, autóból is rettenetes látni a romokat, de közelről még inkább” – mondta Csűrös Réka. Mint részletezte,

szörnyű látni a romok közt az egykori otthonok maradványait a használati tárgyakkal együtt – tárgyakkal, amik megmaradtak, az ott lakók viszont talán életüket vesztették.

Többek között olyan tárgyakról van szó, mint cumisüveg, matrac, kifestőkönyv, eldeformálódott fűtőtestek – mindez szívfacsaró látvány, és jobban megérinti az embert, mint ha csak távolról szemlélné a romhalmazokat. „Sokan köszönték meg könnyes szemmel az adományokat. Azt mondták, hogy akkor, amikor a saját országuk vezetése nem segített nekik kellőképpen, álmukban sem gondolták volna, hogy külföldről kapnak segítséget. Allah áldását kérték ránk” – ecsetelte Csűrös Réka.

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

•  Fotó: Csűrös Réka Galéria

Fotó: Csűrös Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet