Orosz katonai szóvivő: ellenőrzésük alá került Herszon megye egész területe

Orosz katonai szóvivő: ellenőrzésük alá került Herszon megye egész területe

Képünk illusztráció

Fotó: Orosz védelmi minisztérium

Ellenőrzésük alá vonták az orosz fegyveres erők a dél-ukrajnai Herszon megye egész területét – jelentette be kedden Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

MTI

2022. március 15., 12:492022. március 15., 12:49

A Konasenkov által ismertetett hadijelentés szerint orosz ejtőernyősök elfoglalták a „nacionalisták” és a külföldi zsoldosok erődítményét Huta-Mezsihirszka (Guta-Mezsigorszkaja) település közelében, ahol egyebek között tíz Javelin rakétarendszert zsákmányoltak. Ezeket, mint mondta, a többi külföldi fegyverekkel együtt átadják a szakadár „népköztársaságok” csapatainak, amelyek folytatták előrenyomulásukat.

A beszámoló értelmében az orosz erők Kramatorszk közelében ukrán hangárokat semmisítettek meg, bennük négy Szu-25-ös harci repülővel, valamint egy Mi-24-es és öt Mi-8-as helikopterrel. Közölte, hogy az orosz légierő és légvédelmi erők a nap folyamán két ukrán repülőgépet, egy helikoptert és 13 drónt lőttek le, valamint 136 ukrán katonai létesítményt megtámadtak.

A tábornok azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 156 drónt, 1306 harckocsit és páncélozott harcjárművet, 127 rakéta-sorozatvetőt, 471 tüzérségi ágyút és aknavetőt, valamint 1054 speciális katonai járművet veszítettek.

Eduard Baszurin, a donyecki „népi milícia” parancsnokhelyettes a Rosszija 24 hírcsatornán bejelentette, hogy a szakadár terület Moszkva segítségét kérte a hétfőihez hasonló rakétatámadások elhárításában. Egy Donyeck felett lelőtt, kazettás robbanótöltetet hordozó Tocska-U rakéta darabjai hétfőn húsz ember halálát okozták és több mint harmincat megsebesítettek. A támadásért az orosz védelmi tárca az ukrán hadsereget tette felelőssé.

Baszurin szerint a szakadár erők által bekerített Mariupol lakói a súlyos harcok miatt továbbra sem tudnak szabadon távozni a humanitárius folyosón keresztül. Az evakuálás megvalósíthatatlansága miatt az ukrán felet hibáztatta.

korábban írtuk

Megnyílt a humanitárius folyosó, elhagyhatják a napok óta elzárt Mariupolt az ott lakók
Megnyílt a humanitárius folyosó, elhagyhatják a napok óta elzárt Mariupolt az ott lakók

Az orosz erők beszüntették a Donyeck megyei Mariupolból kifelé vezető humanitárius folyosó blokádját, így az ott lakók elhagyhatják az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárost Bergyanszk-Zaporizzsja irányába.

A donyecki hatóságok közleménye szerint ukrán belövés miatt kedden 294 bányász rekedt a Szkocsinszij bányában. A helyszínre bányamentőket vezényeltek.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos Telegram-bejegyzésben közölte, hogy kész bármilyen formátumban együttműködni az Ukrajnában fogságba esett orosz katonák hazajuttatása érdekében. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy ukrán hivatali partnere Ljudmila Deniszova elzárkózott a tárgyalásoktól.

Moszkalkova a fogságba esett orosz katonák rokonaira hivatkozva azt állította, hogy a foglyok ellen a zsarolás és megfélemlítés eszközét alkalmazzák, és arra kényszerítik őket, hogy oroszellenes gyűléseken vegyenek részt. Azt is mondta, hogy az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten fogva tartott ukrán katonákkal szembeni bánásmód megfelel az 1949-es genfi egyezménynek.

Korábban Irina Venegyiktova ukrán főügyész nem zárta ki egy fogolycsere lehetőségét.

A TASZSZ hivatalos forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a Moszkva által függetlennek elismert szakadár területekről „és Ukrajnából” csaknem 260 ezer menekült, köztük 56,5 ezer gyerek érkezett Oroszország területére. A tájékoztatás szerint 33 ezren nem a Donyec-medencei „népköztársaságokból” jöttek.

A menekültek elhelyezésébe 32 oroszországi régiókba vonták be, ahová vonattal szállítják el őket a határövezetből.

Az Interfax hírügynökség szerint vizsgálat indult az orosz Pervij Kanal orosz csatornánál, miután a hétfő esti híradó élő adásában egy nő a műsorvezető háta mögött feltartott egy háború megállítását követelő plakátot, amelynek szövege arra is felhívta a nézőket, hogy ne higgyenek a „propagandának” és a „hazugságoknak”. Az adást a megszakították és a stúdiókép helyett felvételeket játszottak be.

Sajtóértesülések szerint a tiltakozó akciót Marina Ovszjannyikova, a Pervij Kanal Vremja című híradóműsorának szerkesztője hajtotta végre. Az adás megszakítása előtt az orosz és ukrán szülőktől származó Ovszjannyikova videoüzenetet rögzített, amelyben az Ukrajna elleni inváziót bűncselekménynek, Oroszországot agresszornak, Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősnek minősítette. Sürgette a testvérgyilkos háború azonnali leállítását és tiltakozó megmozdulásokra hívott fel. Emellett sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a tévécsatornánál dolgozva sokáig terjesztette a Kreml „propagandáját”.

Az amerikai Szabadság Rádió orosz nyelvű híroldala szerint a szerkesztőnőt a rendőrség őrizetbe vette.

Moszkvában egyébként hétfőn a háború kezdete óta első ízben vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) valakit hazaárulás címén. A férfit, a TASZSZ jelentése szerint J. N. Abramovot húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Az ügy részleteit titkosították.

korábban írtuk

Stoltenberg az eddiginél is durvább erőszaktól tart Ukrajnában, szerinte az oroszok vegyi fegyvereket is bevethetnek
Stoltenberg az eddiginél is durvább erőszaktól tart Ukrajnában, szerinte az oroszok vegyi fegyvereket is bevethetnek

Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 25., csütörtök

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok

Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok
2024. július 25., csütörtök

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak

Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak
2024. július 25., csütörtök

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak

Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak
2024. július 25., csütörtök

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden
2024. július 24., szerda

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat
2024. július 24., szerda

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak

Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata volt.

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak
2024. július 24., szerda

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet

Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet
2024. július 24., szerda

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára

A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére „mindenki tegye le a fegyvert” – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára
2024. július 24., szerda

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül

Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül
2024. július 23., kedd

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait

A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait