Fotó: MTI
Azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.
2018. február 18., 18:012018. február 18., 18:01
„Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy mindent megtegyünk érte” – mondta az MTI szerint, jelezve: ez különbözteti meg pártját a többitől. A kormányfő az ellenzékről szólva megjegyezte: állapotukat látva nem mindig hisz a szemének, értékelése szerint Magyarország ennél többet érdemel.
– vélekedett a miniszterelnök.
Leszögezte: nekünk Magyarország az első. A kormányfő úgy fogalmazott: „mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk". Azt is kiemelte, hogy Magyarország mára jócskán felértékelődött, „hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná”. Szavai szerint Magyarországon
Budapesten a világos beszéd a divat, „Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk” – jelentette ki Orbán Viktor.
A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, „stabilan állunk a lábunkon”, Nyugatról azonban veszély fenyeget – mondta. A kormányfő szerint a veszélyt brüsszeli, berlini és párizsi politikusok „hozzák a fejünkre”, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország is vegye át az ő politikájukat, „azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt”.
Fotó: MTI
Most az a „divatos nóta” – folytatta –, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válni, mert ez így szolidáris. Ezért világosan ki kell jelenteni:
– mondta Orbán Viktor.
Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy vannak, akik a Soros-terv végrehajtásán mesterkednek, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be – jelentette ki. A kormányfő első lépésként hivatkozott a Stop Soros törvénycsomagra, kifejtve: a migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez kötik, a migránsbarát nem-kormányzati szervezeteknek (NGO) szánt külföldi támogatás egy részét átirányítják a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelnek el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltják, „legyenek bármilyen hatalmasok, vagy gazdagok”.
Szerinte jól sikerült ez a nyolc év, „jobban, mint ahogy vártuk”. „Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük” – fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak. Azt is hangsúlyozta, hogy karácsonykor nyugdíjprémiumot fizethettek a nyugdíjasoknak.
A kormányfő azt is hansúlyozta, még mindig nem értek a munkánk végére, van még abból bőven. Mint fogalmazott, azt kívánja Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen. A kormányfő értékelése szerint az ország már jobban teljesít, de még nem úgy, ahogy tehetsége alapján képes lenne.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
szóljon hozzá!