Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
A jövő héten egy nagyobb menekülthullámot várunk, ezért ezt a határátkelőhelyet is meg kell erősítenünk – jelentette ki Orbán Viktor szerdán éjszaka, amikor Facebook-oldalán posztolt a csengersimai határátkelőpontról. A kormányfő három napra a magyar-ukrán határra költözött, ahol személyesen követi az eseményeket, a rendőrök, a katonák, a katasztrófavédelem munkáját és szervezi a védekezést.
2022. március 17., 09:412022. március 17., 09:41
A miniszterelnök közölte, hogy többen fognak dolgozni a csengersimai határátkelőhelyen, ahova most is több ezer ukrán menekült érkezik naponta autókkal Románián keresztül.
„A rendőrök erőiket megfeszítve dolgoznak” – fogalmazott, és hozzátette, hogy a vöröskeresztesek a gyermekeseknek nyújtanak a helyszínen segítséget.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Hangsúlyozta, hogy a mai rendezettség alapján úgy látja: ha megerősítik ezt az átkelőpontot „a jövő héten is képesek leszünk ugyanilyen hatékonyan dolgozni”.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este szemlét tartott a csengersimai magyar–román határállomáson – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, és Kovács József nemzeti információs államtitkár társaságában hallgatta meg a rendőri vezetők jelentését a határszakasz helyzetéről és az ukrajnai menekülthullámnak a térségben tapasztalható folyamatos növekedéséről.
Ezt követően a miniszterelnök megismerkedett a Magyar Vöröskereszt helyi segítőpontján dolgozó önkéntesek munkájával – közölte Havasi Bertalan.
Embercsempészet gyanújával kezdeményezett büntető eljárást a román határrendőrség három román állampolgár ellen, akit az ukrán határ közelében fogtak el – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
szóljon hozzá!