Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Bekérette Lynne Tracy amerikai nagykövetet hétfőn az orosz külügyminisztérium, és tiltakozását fejezte ki nála az amerikai rakétákkal Szevasztopol ellen végrehajtott, civil áldozatokat követelő vasárnapi rakétacsapás miatt.
2024. június 24., 20:262024. június 24., 20:26
2024. június 24., 20:292024. június 24., 20:29
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az ukrán fél kazettás robbanótöltetet hordozó amerikai ATACMS-rakétákkal támadta Szevasztopol polgári infrastruktúráját. A tájékoztatás szerint a légvédelmi erők négy rakétát lelőttek, egy a légvédelmi tűz hatására letért a röppályájáról, és a város felett felrobbant. A támadás áldozatai a tengerparton vagy a közelében tartózkodtak, az Ucskujevka park területén.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter bejelentette, hogy 22 sebesültet – köztük 11 gyereket – moszkvai egészségügyi központokba szállítanak át kezelésre. „Az orosz külügyminisztériumban Lynn Tracyvel, az Egyesült Államok oroszországi diplomáciai képviseletének behívott vezetőjével a június 24-én lefolytatott beszélgetés során demars hangzott el a Washington által védelmezett és felfegyverzett kijevi rezsim újabb véres bűncselekményével kapcsolatban, amely célzott, számos áldozatot, köztük gyermekeket is követelő rakétatámadást hajtott végre Szevasztopol békés lakossága ellen” – közölte a tárca.
Az orosz fél hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok hibrid háborút folytat Oroszország ellen, és tényleges részese lett a konfliktusnak azzal, hogy az ukrán fegyveres erőket korszerű fegyverekkel látja el, amelyek esetében a célravezetést és a repülési feladatok bevitelét amerikai katonai szakemberek végzik el. A moszkvai diplomáciai tárca szerint ezért Washingtont a „kijevi rezsimmel” azonos felelősség terheli az atrocitásért. „A nagykövettel közölték, hogy Washington ilyen lépései, amelyek célja Ukrajna nácibarát hatóságainak arra való ösztönzése, hogy az »utolsó ukránig« folytassák a harcot azáltal, hogy kiadta az engedélyt orosz területek mélyére irányuló csapásokra, nem maradnak büntetlenül. Válaszintézkedések mindenképpen következnek majd” – hangzott a Moszkvában kiadott tájékoztatás.
Ő is arra figyelmeztetett, hogy következményei lesznek a civilek halálát okozó rakétatámadásban való amerikai szerepnek, és rámutatott, hogy „nem ukránok” végzik el a műszakilag bonyolult rakéták célravezetését. Felszólította az újságírókat: kérdezzék meg az európai és amerikai államfők szóvivőitől, hogy „miért gyilkol orosz gyerekeket a kormányuk”? Közölte, hogy nem született döntés a krími turistaszezon felfüggesztéséről a vasárnapi rakétatámadás nyomán. Hétfőt gyásznappá nyilvánították az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Szevasztopolban és a Krími Köztársaságban.
A NATO-tagországok elítélték Oroszország „válogatás nélküli csapásait” Ukrajnában, és megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna védelmének további erősítése mellett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a moszkvai propaganda befolyásolta Ferenc pápát abban, hogy bíráljon egy új ukrán törvényt – jelentette szerdán a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség.
Az orosz hadsereg mintegy 30 ezer katonát csoportosított át a Kurszki régió térségébe az ukrán betörés nyomán – jelentette ki Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok.
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
Washington értékelése szerint a korábbinál intenzívebb hétvégi harcok Izrael és a libanoni Hezbollah között nem egy szélesebb regionális konfliktus jelei.
Új, a korábbinál szűkebb tartalmú vádat emelt Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben Jack Smith különleges ügyész kedden.
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért – reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira.
Budapest Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését.
Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.
A holland kormány koronavírus elleni oltási kampányt indított a 60 év felettiek, valamint a rossz egészségi állapotú fiatalabbak számára, az első értesítéseket már kézbesítették az érintett lakosság számára – tájékoztatott a Dutch News hírportál kedden.
szóljon hozzá!