Márki-Zay Péter az ellenzék kampányzáróján: „itt állunk a győzelem kapujában”

Márki-Zay Péter, hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az Egységben Magyarországért kampányzáró rendezvényén Budapesten, a Madách téren •  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Márki-Zay Péter, hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az Egységben Magyarországért kampányzáró rendezvényén Budapesten, a Madách téren

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Négy év munka után „itt állunk a győzelem kapujában” – jelentette ki az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje szombati budapesti, kampányzáró rendezvényükön.

MTI

2022. április 02., 22:272022. április 02., 22:27

Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy négy év alatt az ellenzéki pártok megértették, össze kell fogniuk. Hat párt teljes egységben indul, van egy közös listájuk, rajta három roma képviselővel, és van egy csodálatos programjuk – fogalmazott. A kormányfőjelölt szavai szerint csak „agymosott, megvezetett, félrevezetett szerencsétlen” emberek tudják elhinni, hogy valaki olyan programmal indul a választáson, hogy elveszi a nyugdíjat, megszünteti a minimálbért, átműtteti az óvodás gyerekeket és elküldi „gyermekeinket” meghalni Ukrajnába.

Orbán Viktor hazudik, ha nem lenne nagy bajban a Fidesz, akkor nem kellene „ennyire szánalmas (...) hazugságokkal” támadnia

– szögezte le. Hangsúlyozta, az a programjuk, hogy adómentessé teszik a minimálbért, egy valódi gyermekvédelmi törvényt alkotnak, valamint megduplázzák a gyest, a családi pótlékot, az otthonápolási díjat és az öregkori nyugdíjminimumot.

Márki-Zay Péter kiemelte, ha kormányra kerülnek, akkor nem az állami egészségügyet akarják fizetőssé tenni, hanem szükség esetén ingyenessé teszik a magánegészségügyet is. Hozzátette, bevezetik az eurót, de addig is gátat vetnek az inflációnak. Külön hangsúlyozta, hogy megtartják a határkerítést, az EU határőrségét Magyarországra hozzák, miközben önálló határőrséget is felállítanak, és átvilágítják a „Fidesz által beengedett migránsok tízezreit”.

A programjuk egyik legfontosabb elemének nevezte, hogy Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország. Lesz elszámoltatás, első lépésként Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez – jelentette ki a miniszterelnök-jelölt. Ígéretet tett arra, hogy felemelik a teljes magyar cigányságot és segíteni fognak a legrászorultabbaknak.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta, a kutatásaik szerint fej fej mellett állnak a kormánypártokkal, ezért minden egyes szavazat eldöntheti a küzdelmet.

A politikus azt mondta, őszintén hisz a győzelemben és a hitét a fiatalok adják, mert ők fogják meggyőzni a szüleiket majd nagyszüleiket, hogy váltsák le „hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát”. A kormányfőaspiráns egyúttal arra kérte hallgatóit, hogy vasárnapig még győzzenek meg egy-két embert.

Újabb témára áttérve azt állította, hogy Orbán Viktor „szégyenné vált Európában”, a miniszterelnök nem számíthat annak a NATO-nak a támogatására, ami nélkül nem lehet megvédeni az országot. A jelenlegi kormányfő az ukrajnai háborúról „folyamatosan hazudozik”, két hét alatt négyszer változtatott véleményt arról, hogy jöhetnek-e NATO-csapatok Magyarországra, és a „legszánalmasabb hazugsággal” az ellenzéket vádolja – fogalmazott.

Márki-Zay Péter kijelentette, hogy a miniszterelnök elárulta a nemzetet, a NATO-t, Európát és a kárpátalajai magyarokat is. Orbán Viktor „hazaáruló”, egy hazaárulóra tisztességes magyar ember nem szavazhat

– szögezte le. Zárásként azt mondta, hogy vasárnap „együtt visszanyerhetjük nemzeti büszkeségüket, az egész világon legyen újra büszkeség kimondani, hogy magyar vagyok”.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az eseményen felszólaló Karácsony Gergely főpolgármester az ország újraegyesítésének szükségességéről beszélt, megjegyezve, most az ellenzék megmutathatja, hogy „Orbán nem egyenlő Magyarországgal”. Egykori miniszterelnök-jelöltként kijelentette, Márki-Zay Péternek van a legnagyobb esélye legyőzni a jelenlegi kormányfőt és kivezetni az országot abból a morális, gazdasági és lelki válságból, amelybe Orbán Viktor kormányzása juttatta. Kiemelte: amit az ellenzék hirdet, az a demokratikus, szolidáris, zöld, európai Magyarország programja, amely nem egymással szemben, hanem egymás mellett fogalmazza meg a nemzetet és Európát, a vidéket és a fővárost.

Karácsony Gergely szerint „Putyin aljas háborúja Orbán 12 éves politikáját küldte a történelem szemétdombjára”, most a történelem jó és rossz oldala között kell választani, és „nem maradhatunk Orbán Viktorral a sötét oldalon”.

Kiemelte, a keleti diktatúrák helyett a Nyugathoz kell tartoznunk, a békét kell szolgálnunk.

Hajós András zenész az ellenzék támogatására bíztatta a fiatalokat, mondván, megakadályozhatják, hogy a túlhatalom miatt Oroszország sorsára jussunk.

Iványi Gábor lelkész azt hangsúlyozta: „senki nem nyugodhat bele abba, hogy nem szabad”, a választási győzelem után pedig helyre kell állítani az ország belső és külső rendjét, hiszen „ismét a tisztességes kultúrnépek közé akarunk tartozni”. Kijelentette azt is, hogy „szívére tett kézzel” mondja, küzdeni akarnak Ukrajnának a szabadságáért is. Hangsúlyozta azt is: „semmi más szempont, se rezsicsökkentés, se egyéb gyáva szempontok, önző szempontok ne akadályozzanak meg bennünket, hogy mindig az igazságot cselekedjük”.

Az eseményen színpadra léptek az ellenzéki összefogás budapesti országgyűlési képviselőjelöltjei, választókerületüket érintő fejlesztésekről beszélve, az ezekhez szükséges kormányváltás fontosságát hangsúlyozva.

korábban írtuk

Orbán Viktor: „tegyenek rá még egy lapáttal, hogy vasárnap nyerjük meg ezt a választást!”
Orbán Viktor: „tegyenek rá még egy lapáttal, hogy vasárnap nyerjük meg ezt a választást!”

„Mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is át fogunk menni”, erősek, nagyok, szervezettek és elszántak vagyunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Székesfehérváron.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról