Fotó: Beliczay László
A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
2020. december 21., 13:182020. december 21., 13:18
2020. december 21., 13:212020. december 21., 13:21
Kiss Róbert elmondta: a kormány döntése értelmében a magánrendezvények, családi rendezvények 10 fős korlátját továbbra is úgy kell érteni, hogy abba nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.
A magyar kormány arról is döntött, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. A teherforgalom zavartalanul zajlik – tette hozzá Kiss Róbert.
Több mint 50 korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre a Fehér Háznak küldött levélben, szombaton ugyanezt kérte újabb kongresszusi képviselő az elnöktől.
Oroszország két héten belül ötödik dróncsapását indította Kijev ellen, az ukrán légvédelmi rendszerek minden pilóta nélküli légi járművet megsemmisítettek, mielőtt azok elérték volna a fővárost – közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene.
Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok.
Egy lvivi kórházban belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke.
Több személyt őrizetbe vettek a csütörtök este az angliai Leeds egyik városrészében románok főszereplésével kirobbant utcai zavargások résztvevői közül – számolt be a BBC a rendőrségre hivatkozva pénteken este.
Újabb demokrata párti kongresszusi tagok szólították fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől, és péntekre 32-re bővül a választott politikusok listája, akik új jelöltet szeretnének.
A partnerek támogatásával Ukrajna megpróbálhatja az év végéig lezárni az Oroszországgal folytatott háború forró szakaszát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy, a BBC-nek adott interjúban.
Üdvözölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet pénteken a Nemzetközi Bíróság (ICJ) ítéletét, amely szerint Izrael törvénytelenül tartja megszállva az 1967 óta elfoglalt palesztin területeket.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)