Súlyos állapotban fekszik kórházban a félig beoltott luxemburgi miniszterelnök

Súlyos állapotban fekszik kórházban a félig beoltott luxemburgi miniszterelnök

Xavier Bettel, Luxembourg kormányfője

Fotó: Facebook/Xavier Bettel

Súlyos állapotban kórházban ápolják Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnököt, aki több mint egy hete fertőzödött meg koronavírussal. A politikus már megkapta az AstraZeneca vakcina első adagját.

Krónika

2021. július 06., 17:192021. július 06., 17:19

2021. július 06., 18:502021. július 06., 18:50

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök koronavírus-tesztje még június 28-án lett pozitív, közölte a luxembourgi kormány tájékoztatásra hivatkozva a Luxembourg Times. A politikus korábban megkapta az AstraZeneca gyógyszergyár oltóanyagának első adagját, de a másodikat még nem. Bettel a múlt hét második felében vett részt az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóján.

A Digi24 beszámolója szerint kezdetben elővigyázatosságból vitték kórházba, de később állapota súlyosbodott, nehezen lélegzik, bár nem kellett intubálni. 

Bettel pozitív teszteredményét előbb egy gyorsteszt, majd PCR-teszt is megerősítette. A brit-svéd gyógyszergyárnak az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett, Vaxzevria névű oltóanyagának második adagját az ajánlásnak megfelelően, az első beoltás után nyolc héttel, a tervek szerint július 1-jén kapta volna meg a luxembourgi miniszterelnök.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács tagjai múlt csütörtökön és pénteken tartott csúcstalálkozójukon a koronavírus okozta világjárvány alakulásáról és az egészségügyi veszélyekre való felkészültségről tartottak megbeszélést, továbbá áttekintették a járvány utáni gazdasági helyreállítás lehetőségeket, és vitát folytattak az újra erősödő migrációról, valamint az EU külkapcsolatairól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 25., csütörtök

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok

Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok
2024. július 25., csütörtök

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak

Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak
2024. július 25., csütörtök

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak

Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak
2024. július 25., csütörtök

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden
2024. július 24., szerda

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat
2024. július 24., szerda

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak

Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata volt.

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak
2024. július 24., szerda

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet

Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet
2024. július 24., szerda

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára

A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére „mindenki tegye le a fegyvert” – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára
2024. július 24., szerda

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül

Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül
2024. július 23., kedd

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait

A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait