Fotó: Facebook/Siliguri Times Now
Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata volt.
2024. július 24., 17:122024. július 24., 17:12
A baleset a Tribhuvan nemzetközi repülőtéren történt. A nepáli média által bemutatott videókon látható, hogy az 50 utas befogadására alkalmas CRJ200-as repülőgép még alig emelkedett el a kifutópályától, amikor irányt változtatva elfordult, majd lezuhant és kigyulladt – közölte az MTI. A felvételek szerint a repülőtér közelében nagy tűz ütött ki, és füstfelhők emelkedtek a magasba.
Hansza Radzs Pandej, a nepáli polgári repülési hatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a helyszínen 22 halálos áldozatot találtak, és egy sérültet kórházba szállítottak.
A repülőteret a szerencsétlenséget követően ideiglenesen lezárták.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
szóljon hozzá!