Három személyt mentettek ki a romok alól a földrengés utáni 11. napon Törökországban

Csodával határos, hogy akadtak, akik a 7,8-as erősségű földrengést követően 11 napig bírták a romok alatt •  Fotó: Akut szervezet/Facebook

Csodával határos, hogy akadtak, akik a 7,8-as erősségű földrengést követően 11 napig bírták a romok alatt

Fotó: Akut szervezet/Facebook

Három személyt menekítettek ki élve a romok alól 11 nappal a pusztító erejű, 7,8-as erősségű szíriai-török földrengés után – írta a törökországi hatóságok pénteki bejelentését idézve a digi24 hírportál.

Krónika

2023. február 17., 15:142023. február 17., 15:14

A dél-törökországi Atakyában, amelynek ókori neve Antiókhia, három szmélyt, köztük egy 14 éves gyereket sikerült kimenekíteni a romok alól. A 33 éves Musztafa és a 26 éves Mehmet a földmozgást követő „261. órában” került ki élve – jelentette be Twitter-oldalán Fahrettin Koca törökországi egészségügyi miniszter. A DHA török hírügynökség jelentése szerint a két fiatalember ugyanannak az antakyai épületnek a romjai alatt volt, kiszabadításukat követően azonnal kórházba szállították őket.

A 14 éves fiút a katasztrófát követő 260. órában mentették ki, hatalmas erőfeszítések árán – jelentette be a miniszter.

Mostanra több mint 41 ezer halálos áldozata van a földrengésnek, amely február 6-án hajnalban következett be Törökországban és Szíriában.

korábban írtuk

Elrablásától tartva biztonságba helyezték a romok alatt született szíriai kislányt
Elrablásától tartva biztonságba helyezték a romok alatt született szíriai kislányt

Elrablástól és az örökbefogadás során felmerülő esetleges csalástól tartva biztonságos helyre szállították azt a szíriai kislányt, aki a február 6-i török-szíriai földrengést követően született a romok alatt – írta a BBC-re hivatkozva a hotnews.ro.

korábban írtuk

Már negyvenezer fölött jár a török-szíriai földrengés halálos áldozatainak száma, Erdogan újjáépítést ígér
Már negyvenezer fölött jár a török-szíriai földrengés halálos áldozatainak száma, Erdogan újjáépítést ígér

Kedden átlépte a negyvenezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról
2025. július 09., szerda

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló

Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló
2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött