Fotó: Vaticannews.va
Fiatalkori tüdőműtétéről, pszichoterápiáról, valamint saját stresszoldási módszeréről is beszélt Ferenc pápa abban a régebbi interjúban, amelyet a Vatican News hírportál ismertetett szombaton. Az egyházfő ebben azt is megjegyezte, hogy Rómában, pápaként kíván meghalni.
2021. február 28., 09:352021. február 28., 09:35
A vatikáni honlap azt az eddig kiadatlan interjút közölte, amelyet Ferenc pápa még 2019-ben adott Nelson Castro argentin orvos-újságírónak az egyházfők egészségéről készülő könyvéhez. A beszélgetést a La Nacion című argentin napilap közölte most le, a Vatican News onnan vette át.
Az egészségével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Ferenc pápa felidézte Nelson Castrónak, hogy 21 éves korában fertőzés miatt eltávolították tüdeje egy részét. Hangsúlyozta, hogy sem akkor, sem később nem aggódott egészségi állapota miatt. Hozzátette, hogy 2013-ban történt pápává választása óta sem fordult elő sohasem, hogy bármilyen nemzetközi útját vagy más külföldi programját lemondta vagy módosította volna.
amikor az argentin diktatúra idején egyházi előjáróként „embereket kellett kimenekítenem az országból, menteni őket, és nem tudtam, hogyan oldjak meg nehéz helyzeteket”. Kifejtette, a pszichológus segített neki félelmei kezelésében.
– nyilatkozta. Megjegyezte, a terápiával megtanulta a stresszt kezelni és elkerülni a hirtelen döntéseket. Úgy vélte, minden pap számára jelentős az emberi lélek ismerete.
Az interjú végén az újságíró azt kérdezte Ferenc pápától, gondol-e a halálra. A pápa úgy válaszolt, hogy igen, de egyáltalán nem fél tőle. Arra a kérdésre, hogyan képzeli el halálát, Ferenc pápa kijelentette:
Elemzők rámutatnak, hogy
Az olasz hírügynökségeknek Gianfranco Sviderkowski, a vatikáni tudósítók szövetségének legidősebb tagja értelmezte az egyházfő kijelentéseit, hangoztatva, hogy Ferenc pápa „végig a helyén fog maradni (...) olyan ember és pápa, aki mindennek ellenáll és mindenhova eljut”. Az újságíró szerint Ferenc pápa csupán arra utalt, hogy nem zár ki semmilyen lehetőséget, így a lemondást sem, ha már nem tudná teljes szellemi erővel ellátni egyházfői feladatát.
A balkáni migrációs útvonalon érkező egyre több gyermek védelmében tett felhívást, és veszélynek nevezte a születések számának csökkenését a „demográfiai télben” élő Olaszországban Ferenc pápa vasárnapi beszédében, amelyet hetek óta először hívők jelenlétében mondott el.
Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
szóljon hozzá!