Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése
Fotó: MTI/AP
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Biztonsági Tanácsának közleménye szerint destabilizáló hatása lenne a térségre a kurd autonóm terület kormánya által szeptember 25-re kiírt népszavazásnak.
2017. szeptember 22., 11:252017. szeptember 22., 11:25
2017. szeptember 22., 11:262017. szeptember 22., 11:26
A BT felhívta a figyelmet arra, hogy a népszavazást olyan időpontban tervezik, amikor még folyik a harc az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, és amely harcban a kurdok főszerepet játszanak. „Meghiúsíthatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy biztonságban hazatérjen több mint hárommillió menekült és elűzött ember” – hangzik a New Yorkban helyi idő szerint még csütörtökön kiadott közlemény.
Arra szólítanak fel, hogy a szövetségi kormány és a kurd regionális kormány között felmerülő összes problémát az iraki alkotmány szellemében, tárgyalásos úton, és olyan kompromisszummal oldják meg, amelyet támogat a nemzetközi közösség.
Az ENSZ azt javasolja, hogy három éven belül kössön megállapodást Bagdad és Kurdisztán az autonóm terület jogállásáról. Maszúd Barzáni iraki kurd elnök kedden kijelentette, hogy hajlandó elhalasztani a népszavazást, ha Bagdad „elég jó ajánlattal” áll elő az erbíli kurd vezetés számára. A török, az iraki és az iráni külügyminiszter New Yorkban megállapodott, hogy adott esetben összehangolt intézkedéseket tesznek kurd függetlenségi népszavazás ellen, és az Egyesült Államok is nyomást gyakorol, hogy álljanak el tőle.
A szomszédos Szíria északi részén élő kurdok péntektől tartanak választásokat három lépcsőben egy olyan kormányzati rendszerről, amely megszilárdítaná azt az autonóm helyzetet, amelyben 2011, a damaszkuszi rendszer elleni felkelés kezdete óta élnek. A szíriai kurd politikusok azt hangoztatják, hogy nem céljuk a függetlenség kivívása.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!