Botka László
Fotó: MTI
Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben az MTI-vel.
2017. október 02., 12:002017. október 02., 12:00
Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint döntéséről értesítette pártja vezetőit, és azokat a szövetségeseit is, akik már eddig felsorakoztak mellé „a kormányváltó szövetségbe”.
Botka László visszalépését azzal indokolta,
Hozzátette: azt sem tudta, hogy a „politikai maffia” mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, és alulértékelte a „Fidesz aljasságát” is.
Emlékeztetett arra, hogy egy hete tett javaslatot a hat demokratikus ellenzéki pártnak a választási összefogásra. Az MSZP lemondott volna listás helyei feléről, azért, hogy minden változást akaró demokratikus erőnek legyen képviselete a parlamentben, és létrejöjjön a legszélesebb összefogás – részletezte.
„Sajnos, ez a szövetség nem tud kiegészülni a kormányváltáshoz szükséges pártokkal” – fogalmazott.
Botka László közölte: a Fidesz néhány ügynökének azonnali médiamegjelenése mellett a héten az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állít.
– fejtette ki.
Szerinte ez az elmúlt néhány hónapnyi munkájának, politizálásának kudarca. „Ha ezek a pártok, az LMP és a DK deklarálják, hogy céljuk mindössze a parlamentbe kerülés, és nem Orbán leváltása, akkor lelkük rajta” – írta a közleményben.
A szegedi polgármester felidézte, hogy 2016 decemberében új politikát hirdetett és olyan stratégiát, amely meggyőződése szerint az egyetlen győzelmi út: ez az ellenzék közös fellépése. Úgy folytatta: nem tudta, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne a saját pártját is.
– írta.
Botka László szerint hibázott azért is, mert alulértékelte a „Fidesz aljasságát”, azt, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa azt, ami hatalmát leginkább veszélyezteti: az ellenzéki összefogást. Hozzátette: terve az ellenzék egységesítésére, közös programra, a közös kormányzóképesség megteremtésére elbukott.
„Én a legjobb tudásommal és teljes szívvel szolgáltam a demokrata választókat. Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését” – fogalmazott. Botka László közölte: a felelősséget ugyanakkor vállalja, ezért mond le „az ellenzék győzelemre vezetésének tervéről”, a miniszterelnök-jelöltségről.
A politikus gondolatait úgy zárta: „hiszek a változást akaró milliókban. Nekem nem sikerült győzelemig vezetnem őket, nem sikerült elérnem az ellenzéki összefogást, pedig továbbra is abban hiszek. De ha másnak sikerülne, beállok mellé”. Hozzátette: addig is őrzi városát, Szegedet, „a szabadság és az igazságosság szigeteként”.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!