Képünk illusztráció
Fotó: nasa.gov
Az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön úgy döntött, hogy az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt.
2022. március 18., 15:042022. március 18., 15:04
Az ESA tagállamai hivatalosan csütörtökön szavazták meg, hogy felfüggesztik az Oroszországgal közös ExoMars missziót – írta a BBC hírportálja. A brit építésű Rosalind Franklin marsjárót szeptemberben akarták elindítani egy orosz űrrakétával.
A marsi élet jelei után kutató űrrobot a tervek szerint nyolc hónappal később landolt volna a vörös bolygón az orosz hardver segítségével. Az űrhajó raktárba kerül, amíg ki nem derül, hogyan indulhat a Marsra.
egészen addig, hogy a hiányzó technológia kiépítésére új partnereket keresnek, utóbbi esetben mindenekelőtt az Egyesült Államok jöhet szóba. Egyelőre semmi sem zárható ki, de az tűnik reálisnak, hogy az együttműködés felfüggesztése évekkel halasztja el a felszállást.
Az egyik nehézség, hogy a Rosalind Franklinnek – melyet a DNS szerkezetének egyik brit felfedezőjéről neveztek el – a bolygók együttállása miatt mindössze egy rövid, tíznapos ablak áll rendelkezésére szeptember végén és október elején, hogy még idén útnak indulhasson a Mars felé.
Az ESA Tanácsának döntése azt jelenti, hogy legkorábban 2024 vége felé szállhat fel az űrhajó. Mivel a bolygók közti út nyolc hónap, 2025 közepénél előtt nem landolhat a Mars felszínén.
A Rosalind Franklin a második szakasza az ExoMars kétrészes űrprogramnak. Az első rész a 2016-ban indított űrszonda volt, amely a bolygó légkörét tanulmányozza, és a Rosalind Franklin megérkezése után távközlési átjátszó platformként fog működni.
német építésű űrhajó vinné a Marsra, majd orosz leszállóegység helyezné a vörös bolygó felszínére. A felfüggesztés miatt az ESA új rakétát és leszállóegységet keres.
Lehetne találni másik, nem orosz rakétát a 2024-es induláshoz, de nem lenne ilyen egyszerű a leszálláshoz szükséges eszközök beszerzése nyugati forrásból.
így a Rosalind Franklin valószínűleg nem indul az űrbe 2026 előtt, de talán 2028-ig is várni kell rá.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
szóljon hozzá!