Felmérés: az oroszok több mint kétharmada támogatja az ukrajnai „különleges hadműveletet”

Felmérés: az oroszok több mint kétharmada támogatja az ukrajnai „különleges hadműveletet”

Fotó: Twitter/ZOKA

Az oroszokok 68 százaléka helyesnek tartja az orosz elnök döntését az ukrajnai „különleges hadművelet” elindításáról – derült ki az állami finanszírozású orosz Közvélemény Alapítvány (FOM) felméréséből.

MTI

2022. március 15., 10:442022. március 15., 10:44

A közvélemény-kutatást március 5-én és 6-án 53 oroszországi régióban, 1500 ember körében végezték el. Egy, a február 25–27. között elkészített, hasonló közvélemény-kutatásban 65 százalékos volt a támogatottság.

Oroszország céljaival kapcsolatban 62 százalék (korábban 60 százalék) az ország „határainak biztosítását”, 59 százalék (korábban 58 százalék), a donyecki és luhanszki „népköztársaság” lakosságának védelmét, 39 százalék (korábban 37 százalék) pedig Ukrajna NATO-csatlakozásának és a területén bázisok elhelyezésének megakadályozását nevezte meg támogatása magyarázataként.

Mindkét felmérésben 20 százalék volt azok aránya, akik a Donyec-medence Oroszországhoz csatolását is célként jelölték meg.

Az új kutatásban válaszolók 16, az előzőben a 17 százalék gondolta úgy, hogy a harc az ukrajnai politikai rendszer megváltoztatásáért és az oroszbarát erők hatalomra juttatásáért folyik.

Most 9, korábban 8 százalék vélekedett úgy, hogy a háború célja „az ukrán államiság felszámolása és Ukrajna területének Oroszországhoz csatolása”.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos szóvivője a hétfő este ismertetett hadijelentésben azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők nagypontosságú fegyverekkel semmisítette meg a Fedorivkában, Vinarivkában és Antopilban található kommunikációs központot, valamint a kijevi Antonov repülőgyár területén található nagy lőszerraktárt.

Arra figyelmeztetett, hogy a csapások célpontjai ezentúl ukrán hadiipari vállalatok lesznek, válaszul a Donyeck elleni rakétacsapásra és felszólította a cégek dolgozóit, hogy hagyják el a létesítményeket.

Hétfőn a donyecki „népi milícia” légvédelme a szakadár „népköztársaság” székvárosa fölött lelőtt egy kazettás robbanótöltetet hordozó Tocska-U típusú rakétát, amelynek darabjai így is 20 ember életét oltották ki, 36-at pedig megsebesítettek. Konasenkov a támadás elkövetésével az ukrán hadsereget vádolta meg. A tábornok azt mondta, hogy a rakétát az ukrán ellenőrzés alatt álló Krasznoarmijszkból indították, és az ilyen típusú fegyver bevetéséről a döntést minimum hadseregcsoport-parancsnoksági szinten kellett meghozni, az ukrán fegyveres erők kijevi vezetésének jóváhagyását követően.

korábban írtuk

Szüneteltetik az ukrán-orosz tárgyalásokat, „bizonyos definíciókat” kell tisztázni
Szüneteltetik az ukrán-orosz tárgyalásokat, „bizonyos definíciókat” kell tisztázni

Felfüggesztették keddig az Ukrajna és Oroszország közötti  béketárgyalásokat – közölte a Twitteren Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, aki maga is részt vesz a tárgyalásokon.

A katonai szóvivő figyelmeztette a külföldi zsoldosokat is, hogy az ukrajnai tartózkodási helyük ismert és az orosz erők célba fogják őket venni, mint a vasárnap tűz alá vett javorivi katonai kiképzőközpontban, ahol 180 társuk veszett oda.

Konasenkov azzal fenyegette meg őket, hogy nem lesz számukra kegyelem.

 

korábban írtuk

Szakadár vezető: Donyeckben csapódtak be egy lelőtt ukrán rakéta szilánkjai, legalább húszan meghaltak
Szakadár vezető: Donyeckben csapódtak be egy lelőtt ukrán rakéta szilánkjai, legalább húszan meghaltak

Legkevesebb húsz ember életét vesztette és 26 megsebesült Donyeck belvárosában egy lelőtt, Tocska-U típusú ukrán rakéta szilánkjainak becsapódása következtében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 27., szombat

Bevallotta a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja, hogy ukrán megbízásból követte el tettét

A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.

Bevallotta a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja, hogy ukrán megbízásból követte el tettét
2024. július 26., péntek

Az EU átutal 1,5 milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből

Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.

Az EU átutal 1,5 milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből
2024. július 26., péntek

Korrupció a magyar–román határon: meghaladja a harmincat a vesztegetéssel gyanúsított személyek száma

További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

Korrupció a magyar–román határon: meghaladja a harmincat a vesztegetéssel gyanúsított személyek száma
2024. július 26., péntek

Szabotázs Franciaországban az olimpia nyitónapján: gyújtogatás miatt lebénult a gyorsvasút

Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.

Szabotázs Franciaországban az olimpia nyitónapján: gyújtogatás miatt lebénult a gyorsvasút
2024. július 26., péntek

Ukrán rakéta- és dróneső hullott a Krímre

Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.

Ukrán rakéta- és dróneső hullott a Krímre
2024. július 26., péntek

Felgyorsítaná Washington a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, de továbbra is kiáll Izrael mellett

A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.

Felgyorsítaná Washington a gázai tűzszüneti tárgyalásokat, de továbbra is kiáll Izrael mellett
2024. július 25., csütörtök

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok

Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.

Több mint egytucat Leopard harckocsit adnak Ukrajnának a hollandok és a dánok
2024. július 25., csütörtök

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak

Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.

Zelenszkij: Kína megerősítette, hogy nem szállít fegyvert Oroszországnak
2024. július 25., csütörtök

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak

Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.

Netanjahu Washingtonban: akik Izrael ellen tüntetnek, a Hamász és a gonosz oldalára álltak
2024. július 25., csütörtök

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.

Továbbra is megállítaná Putyint a visszalépését a generációváltás szükségességével indokló Biden