Fotó: Europarl.Europa.eu
Jóváhagyta az Európai Parlament szerdán az Európai Unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetését, így az uniós tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz.
2020. december 16., 21:002020. december 16., 21:00
2020. december 16., 21:572020. december 16., 21:57
A testület brüsszeli plenáris ülésén 548 szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett elfogadott, hét év alatt 1074 milliárd eurót kitevő költségvetésről az Európai Unió Tanácsával november 10-én született megállapodás, melyet a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács a múlt héten tartott csúcsértekezletén erősített meg.
egyebek mellett az egészségügyi, a kutatást támogató Horizon és az Erasmus oktatási programokra, továbbá jelentős összegek fordíthatók majd a jövőbeli esetleges igények és válságok kezelésére, illetve a legfontosabb programok kiegészítésére.
Az EP egyidejűleg elfogadta a költségvetés saját forrásairól és az összegek belső átcsoportosításáról szóló intézményközi megállapodást is. Ennek értelmében
A parlamenti tárgyalók ezért a következő hét évre menetrendet javasoltak az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetésére.
A menetrendben 2021-től az egyes tagállamokban az újra nem hasznosított műanyagok mennyiségétől függően kivetett adóból származó bevétel, 2023-tól az európai kibocsátáskereskedelmi rendszeren (ETS), és valószínűleg a szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítását célzó mechanizmus, és egy új digitális díj, 2026-tól pedig a pénzügyi tranzakciós adón alapuló bevétel, valamint a vállalati szektortól származó pénzügyi hozzájárulás, illetve az új egységes társaságiadó-alap szerepel.
Ennek ellenőrzésére hatékonyabb éghajlat- és biodiverzitás-megfigyelő módszertant kell majd alkalmazni. A költségvetés átfogó prioritása továbbá a nemek közötti egyenlőség biztosítása lesz, amelyet a programok nemekre gyakorolt hatásának előzetes felmérésével és nyomon követésével valósítanak meg.
Az Európai Unió Tanácsának még hivatalosan is el kell fogadnia az uniós költségvetést és az intézményközi megállapodást.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
szóljon hozzá!