Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Újabb, akár több százmillió euró értékű fegyverszállításokkal segítheti Németország az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna önvédelmi képességének fejlesztését csütörtöki német lapértesülések szerint.
2022. március 31., 12:302022. március 31., 12:30
A Süddeutsche Zeitung című lap beszámolója szerint készült egy lista fegyverekről és egyéb katonai felszerelésekről, amelyeket a szövetségi kormány rövid időn belül leszállíthat Ukrajnának.
Az eddigi támogatáshoz képest változás, hogy a listán nem a hadsereg (Bundeswehr) vagy az egykori NDK hadseregének (Nationale Volksarmee) készletéből származó fegyverek és felszerelések szerepelnek,
A listát – a Der Spiegel című hírmagazin beszámolója szerint egy excel-táblázatot – a védelmi minisztérium kérésére állították össze. A projektben részt vesz a német védelmi ipar csaknem valamennyi szereplője, például a Rheinmetall.
A táblázatban nagyjából 200 termék szerepel, az összérték mintegy 300 millió euró. A Süddeutsche Zeitung és a Der Spiegel egyaránt kiemelte: a lista azt mutatja, hogy a kormánynak már szinte egyáltalán nincsenek fenntartásai az ukrajnai fegyverszállításokkal szemben.
A szövetségi kormány az Ukrajna elleni orosz agresszió harmadik napján, február 26-án a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva úgy döntött, hogy mégis küld fegyvereket az ukrán hadseregnek.
Azt is elhatározták, hogy százmilliárd eurós pénzügyi alapot állítanak fel Németország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezen felül minden évben a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordítanak védelemre.
A kormány indoklása szerint mindkettő elkerülhetetlen, mert az Ukrajna elleni orosz invázió fordulópont az európai történelemben, és az új korszakban új politika szükséges az ország, a szabadság és a demokrácia megvédéséhez.
A Süddeutsche Zeitungban ismertetett ukrán adatok szerint Németország eddig a Bundeswehr készletéből 500 páncéltörő fegyverrel és 1000 hozzájuk való lőszerrel, valamint 500 Stinger légvédelmi rakétával, az egykori NDK hadseregének készletéből pedig 1000 darab Sztrela típusú, vállról indítható szovjet légelhárító rakétával támogatta az ukrán fegyveres erőket.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!