A háború kezdete óta csaknem 4 millió ukrán kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU valamely tagállamában

A háború kezdete óta csaknem 4 millió ukrán kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU valamely tagállamában

Fotó: Haáz Vince

Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

MTI

2023. május 08., 14:442023. május 08., 14:44

Az uniós hivatal közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is csökkenő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.

A jelentés szerint a háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek Németország (1 067 755) biztosította a legtöbb ilyen jogállást, ami a tagországokban kiadott összes menedékes státusz 27 százalékát tette ki. Németországot Lengyelország (976 575; 25 százalék), majd Csehország (325 245; 8 százalék) követte.

A márciusi adatok azt mutatják, hogy az előző hónaphoz képest 3 százalékkal, azaz 116 930-rel csökkent az átmeneti védelemben részesülő ukrán menekültek száma.

A legnagyobb csökkenést Csehországban figyelték meg, ahol 122 585-tel kevesebb ilyen végzést adtak ki februárhoz képest. Jelentősebb csökkenést továbbá Svédországban (-23 635) és Lengyelországban (-17 180) figyeltek meg.

A korábbi hónapokhoz képest azonban növekedést regisztráltak Németországban (+33 125), Olaszországban (+7430) és Romániában (+6640) is.

Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a március végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Csehországban (30,9), Észtországban (27,8), Lengyelországban (25,9), Litvániában (24,2) és Bulgáriában (22,5) volt a legnagyobb, uniós szinten ez az adat 8,7.

Az ideiglenes védelemben részesülők 47 százalékát nők, 35 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 18 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.

korábban írtuk

Ciucă: lesz pénz az ukrán menekültekkel járó kiadások fedezésére
Ciucă: lesz pénz az ukrán menekültekkel járó kiadások fedezésére

A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyja az ukrán menekülteket támogató program költségeinek fedezéséhez szükséges pénz egy részét – jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök a kormányülés elején.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Tovább lendíthet a kétoldalú kapcsolatokon a kínai államfő budapesti látogatása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Tovább lendíthet a kétoldalú kapcsolatokon a kínai államfő budapesti látogatása
2024. május 08., szerda

Az uniós tagállamok megállapodtak abban, hogy a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg

Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.

Az uniós tagállamok megállapodtak abban, hogy a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
2024. május 08., szerda

Zelenszkij meghívta Orbán Viktort a Svájcban rendezendő békecsúcstalálkozóra

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.

Zelenszkij meghívta Orbán Viktort a Svájcban rendezendő békecsúcstalálkozóra
2024. május 08., szerda

Több évtized után ad ki a Vatikán eligazító dokumentumot a Mária-jelenésekről

Új dokumentumot tesz közzé a Mária-jelenésekről május 17-én a Vatikán tanítóhivatala, a Hittani Dikasztérium.

Több évtized után ad ki a Vatikán eligazító dokumentumot a Mária-jelenésekről
2024. május 08., szerda

Orbán Viktor megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkijjel

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
2024. május 08., szerda

Németországban van a legtöbb védelmi státusszal rendelkező ukrajnai

Amig január végén 4 303 115, februárban pedig 4 234 595 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek, addig március végén 4 211 495 ukrajnai menekült élt ilyen jogállással az EU valamely tagországában.

Németországban van a legtöbb védelmi státusszal rendelkező ukrajnai
2024. május 08., szerda

Egymillió moldovainak van román állampolgársága, de a többség nem akar egyesülést a moldovai elnök szerint

Egymillió moldovai állampolgár rendelkezik román útlevéllel is, aminek meg kell könnyeítenie az ország EU-csatlakozását, de a többség nem támogatja a Romániával való egyesülést – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök.

Egymillió moldovainak van román állampolgársága, de a többség nem akar egyesülést a moldovai elnök szerint
2024. május 08., szerda

Washington visszatartott egy Izraelnek szánt bombaszállítmányt

Az Egyesült Államok visszatartott egy az Izraelnek szánt bombaszállítmányt, mivel aggályosnak tartotta, hogy azokat egy rafahi támadás során felhasználhatják – közölte egy amerikai tisztségviselő a CNN szerint.

Washington visszatartott egy Izraelnek szánt bombaszállítmányt
2024. május 08., szerda

A NATO-nak határozottabban el kell köteleznie magát elrettentő pozíciójának megerősítése mellett a román államfő szerint

A NATO-tagállamoknak növelniük kell a hadiipari termelésüket – szögezte le kedd esti washingtoni sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.

A NATO-nak határozottabban el kell köteleznie magát elrettentő pozíciójának megerősítése mellett a román államfő szerint
2024. május 08., szerda

Csak a Hamászra gyakorolt katonai nyomás segíthet a túszok kiszabadításában Izrael szerint, nem állnak le Rafahban

A Hamászra gyakorolt katonai nyomás nélkül nem lehetséges a Gázát uraló iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszok kiszabadítása – ezzel indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Rafah elleni műveletek megkezdését.

Csak a Hamászra gyakorolt katonai nyomás segíthet a túszok kiszabadításában Izrael szerint, nem állnak le Rafahban