Várad is „lekanyarít” magának a Debrecent óriásbefektetésekkel elhalmozó autóipari rajongásból

Gördülékenyen megy. A Nokian gumiabroncsgyártó legnagyobb üzemét építik Váradon

Gördülékenyen megy. A Nokian gumiabroncsgyártó legnagyobb üzemét építik Váradon

Számos érv szól amellett, hogy a nemzetközi autóipar által „lerohant” Debrecen helyett Nagyváradon létesít új üzemet 650 millió eurós befektetéssel a Nokian Tyres – közölte a finn gumiabroncsgyártó első embere. Bár a partiumi város mellett felhozott indokok zöme igazából ugyanúgy érvényes lenne a cívisvárosra is, Várad számára rendkívül hízelgő, hogy szintén képes megteremteni a hasonló ipari befektetésekhez elengedhetetlen körülményeket. A debreceni gigaberuházásokhoz közeli földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően közvetett haszonra és talán további nagybefektetőkre is számíthat. De utóbbiak tavaly „maguktól” is jöttek.

Páva Adorján

2023. május 15., 09:082023. május 15., 09:08

Amint arról novemberben beszámoltunk, Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt tavaly júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött. Az építkezést 2023 elején kezdték meg, a termelés 2024 második felében indulhat a nagyváradi üzemben, ahol évi 6 millió gumiabroncs készül majd, elsősorban személygépkocsik és hobbiterepjárók (SUV) számára. A közép-európai piacot célba vevő üzem mintegy 500 alkalmazottnak adhat munkát, és a Nokian első karbonsemleges gyára lesz.

korábban írtuk

Váradra „guríthat” 650 millió eurót a finn gumiabroncsgyártó
Váradra „guríthat” 650 millió eurót a finn gumiabroncsgyártó

Gumiabroncsgyártó üzemet létesít Nagyváradon a Nokian Tyres; a finn nagyvállalat 650 millió eurós beruházásra készül a Körös-parti városban – tájékoztatott kedden a Reuters.

Várad adottságai

A beruházás jelentős nemcsak Várad, hanem Erdély és egész Románia szintjén is – nem véletlen, hogy a gumiabroncsgyártó képviselői még Nicolae Ciucă kormányfővel is tárgyaltak az állami segítség, kedvezmények lehetőségeiről. A gyárépítés a Nokian számára sürgető volt, hiszen az évi 19 millió abroncs 80 százalékát Oroszországban gyártották, ahonnan több száz millió eurós veszteségek árán vonultak ki idén.

A finnországi Nokiából indult, leginkább téli gumijairól híres nagyvállalat 40 lehetséges helyszín közül választotta ki Nagyváradot – ami rendkívül hízelgő a Körös-parti városra nézve. Ezzel együtt sokakban felmerülhetett a kérdés, vajon miért nem a közeli Debrecent választották, amely jelenleg autóipari gigabefektetésekben „tobzódik”.

Juukki Moisio, a Nokian Tyres vezérigazgatója a Hotnews hírportál kérdésére kifejtette, számított az olcsóbb munkaerő, a meglévő autópályák, hogy Váradtól legtöbb egynapi útra fekszenek a legfőbb közép-európai exportcélállomásaik: a legtöbb abroncsot 1000 kilométeren belül adják majd el.

A nagyvállalat első embere szerint sokat nyomott a latban, hogy a helyszín egy nagyváros mellett van, a Váradon működő műszaki egyetemek pedig nagy segítségükre lehetnek a következő években a munkaerő kiegészítése terén. Moisio megemlítette az amerikai Daytonban működő gyárukat, ahol a város csupán 8000 főt számlál – e tekintetben a mostani sokkal szerencsésebb választás.

Szintén a partiumi megyeszékhely mellett szólt a Közép-Európa felé vezető korszerű vasúthálózat, amely a nehéz súlyú nyersanyagok szállításában szükséges. Kedvező volt Románia makrogazdasági stabilitása, illetve hogy a karbonsemleges céljaik teljesítését zöldberuházások, napelemparkok létesítése is segíti majd.

„Kivonultunk Oroszországból, eladtuk egységeinket, ügyleteinket, de Váradon nem ugyanazt szeretnénk felépíteni, hanem teljesen újat, mást, az európai piac számára, egy elektromos és hibrid autókat felvonultató jövőnek, miközben hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóságra. Az orosz teljesen más piac” – jelentette ki a Nokian-vezér. Aki a Hotnewsnak elmondta, bát a térségben igen magas a munkaerőhiány, elsősorban helyiekkel szeretnék feltölteni a mintegy 500 állást.

Idézet
Ha a határ túloldaláról (Magyarországról) is szeretnének hozzánk jönni, nem ellenkezünk, de először Romániában toborozunk”

– szögezte le Juukki Moisio. A vezérigazgató szerint 2024 elején, a berendezések beszerzése után hirdetik meg az első munkaköröket. Szeretnének együttműködni a helyi egyetemekkel is, képzéseikre Finnországból is hívnának szakembereket.

A tervek szerint 2027-re a váradi gyár a Nokian legnagyobb üzemévé válik, amely az évente előállított mintegy mintegy 15 millió gumiabroncs 40 százalékát adná, miközben a finnországi 35, az amerikai pedig 25 százalékot „vállalna be”.

Egyébként elemzők szerint a Nyugat közelsége, az autópálya–vasút–reptér hármas megléte, a felkínált nagy, közművesített területek, ipari parkok és a központi hatóságok által támogatott helyi vezetők nyitottsága Románia egyik „legforróbb” befektetési helyszínévé tette Nagyváradot. Tavaly a Nokian 650 millió eurós beruházásán kívül a Stihl mezőgazdasági, erdészeti és kerti gépeket gyártó vállalat 150 millió, az üvegiparban érdekelt Press Glass pedig 50 millió eurós befektetés bejelentésével „gazdagította a helyi kasszát”. Az elmúlt időszakban országos szinten Bihar megyében nőtt a legnagyobb arányban az ott ténykedő cégek üzleti forgalma.

Nagyvárad rekordévet zárt tavaly a városba érkező befektetések terén •  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Nagyvárad rekordévet zárt tavaly a városba érkező befektetések terén

Fotó: Bálint Eszter

Természetesen nagy örömmel fogadta a nagyszabású terveket és főleg a beruházandó összegeket a váradi városvezetés is. Florin Birta polgármester tavaly novemberben úgy fogalmazott,

az ipari parkok 2008 óta 600 millió eurót vonzottak a városba, a kiváló 2022-es évnek köszönhetően pedig csaknem másfél milliárd euróra dagad az összeg.

Nem véletlen, hogy továbbra is az ipari parkok bővítését, fejlesztését tartják szem előtt, illetve az infrastruktúrafejlesztést: bekötőutat építenek a város körgyűrűje és a magyar határ felé húzódó, már meglévő 5 kilométeres sztrádaszakasz között, a reptéren pedig cargoterminál létesül teherszállítmányok számára.

Gigaberuházások a közeli Debrecenben

A váradi gazdaságba befolyó összegek óriásiak, de jóval kisebbek, mint például a közeli Debrecenbe a közelmúltban fektetett hihetetlen összegek. A „pénzlavinát” a BMW indította el, mely tavaly helyezte el alapkövét a több mint egymilliárd euróból megvalósuló új autógyárának. Az 1500 alkalmazottat foglalkoztató üzem a tervek szerint évente 150 ezer járművet „gördít ki”, és egy új elektromos modellt is ott gyártanak majd.

A német autóipari óriás érkezésével magasra hágott a cívisváros iránt „táplált” befektetői bizalom kínai vonalon is.

Olyannyira, hogy az ázsiai ország folyamatban lévő legnagyobb európai beruházását Magyarország második legnagyobb városában valósítják meg: a tavalyi bejelentés szerint a CATL nevezetű cég – amely a világ legnagyobb elektromosautó-akkumulátor gyártója – 7,6 milliárd euróból épít gyárat Debrecenben, 9000 munkahelyet teremtve.

De bármennyire is gigantikus méretű lesz az üzem, attól még „elfér” egy másik is: a szintén kínai és szintén akkumulátorgyártó EVE Power a napokban közölte, hogy egymilliárd euróból létesít üzemet a cívisvárosban, ahová a BMW kérésére érkezik, hogy utóbbi új járműveit lássa el az általuk gyártott „belevalóval”. Az ezer új munkahelyet létrehozó beruházás szintén befér Kína Top 10-es európai befektetési listájára.

Gazdasági feltámadás. Debrecen címerállata a főnix •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Gazdasági feltámadás. Debrecen címerállata a főnix

Fotó: Pixabay.com

Tehát a következő években csak ez a három cég több mint 10 ezer dolgozót szeretne alkalmazni a 200 ezer lelkes hajdúsági városban, amelynek vezetősége szerint 2030-ig további 10 ezer munkahely jöhet létre. Az óriási álláskínálat meghaladja a helyi munkaerő-potenciált, így biztosra vehető, hogy több ezren Debrecenen kívülről fognak munkát vállalni.

Ez pedig a gazdasági fellendülés mellett számos kihívást is jelent.

Miközben ki kell elégíteni a gigagyárak víz- és energiaigényét, ami jelentős hatást gyakorolhat a környezetre, a nagy számú új munkás lakhatási feltételeit is meg kell teremteni, ami alaposan átírja az ingatlanpiaci viszonyokat a térségben. Ha a vállalatok nem találnak „helyben” dolgozókat, könnyen megtörténhet, hogy külföldről kell munkaerőt importálniuk. Természetesen itt is felmerül, hogy a határon túl, Romániában is toborozzanak. Ugyanakkor a kínai „vonal” ismeretében az sem kizárt, hogy Ázsiából hoznak – ha kell, jelentős számú – munkást a kelet-magyarországi városba.

Egyébként Debrecen befektetési vonzerejét nagyjából ugyanazok a források „éltetik”, mint amelyek a 90 kilométer távolságra fekvő, jelenleg 183 ezer lakossal rendelkező Várad esetében elhangzottak a Nokian képviselői részéről. Kiemelendő, hogy a magyar kormány rendkívül nagy támogatást, adókedvezményeket nyújt a nagybefektetőknek, a beígért infrastrukturális fejlesztéseket rendre megvalósítja. A bérköltségek itt sem magasak, miközben a cívisvárosból – amely szintén egyetemi város – is biztosított a közvetlen sztráda-, vasúti és légi összeköttetés a Nyugattal.

korábban írtuk

Szijjártó: Bihar, Arad, Szatmár és Szilágy megye is profitálhat a kelet-magyarországi sikertörténetekből
Szijjártó: Bihar, Arad, Szatmár és Szilágy megye is profitálhat a kelet-magyarországi sikertörténetekből

A magyar külpolitika szíve a nemzetpolitika – jelentette ki Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere kedden Nagyváradon, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretén belül megszervezett 2. Nagyváradi Gazdasági Konferencián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Csak az állam nyerne az áfaemeléssel – A vállalkozók nemet mondanak minden adóemelésre

Damoklész kardjaként lebeg már jó ideje a fejünk felett az óriásira dagadt költségvetési hiány lefaragására irányuló intézkedéscsomag. Elemzők szerint az áfaemelés egyetlen nyertese a román állam lenne.

Csak az állam nyerne az áfaemeléssel – A vállalkozók nemet mondanak minden adóemelésre
2025. május 30., péntek

Boloș: adóemelés nélkül nem tudjuk előteremteni a deficitcélhoz szükséges 30 milliárd lejt

Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni a 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.

Boloș: adóemelés nélkül nem tudjuk előteremteni a deficitcélhoz szükséges 30 milliárd lejt
2025. május 30., péntek

Többek között a különleges nyugdíjak miatt több száz millió eurót tart vissza Brüsszel a helyreállítási alapból

Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.

Többek között a különleges nyugdíjak miatt több száz millió eurót tart vissza Brüsszel a helyreállítási alapból
2025. május 29., csütörtök

Csökkent, de még mindig magas a szegénységi vagy kirekesztettségi kockázatnak kitett gyermekek aránya Romániában

Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.

Csökkent, de még mindig magas a szegénységi vagy kirekesztettségi kockázatnak kitett gyermekek aránya Romániában
2025. május 29., csütörtök

Egy hónap van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag elkészítésére

Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.

Egy hónap van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag elkészítésére
2025. május 28., szerda

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére

A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére
2025. május 28., szerda

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok

Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok
2025. május 28., szerda

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak

Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak
2025. május 28., szerda

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat

Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat
2025. május 27., kedd

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint

A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint