Továbbra is szívesen nyaralunk Görögországban

Piaci adatok szerint évente mintegy 300-400 ezer romániai turista nyaral Görögországban, amely a legnépszerűbb üdülési célpont Bulgária és Törökország mellett. Miklósi Gabriella, a Calibra utazási iroda marosvásárhelyi irodavezetője a Krónika megkeresésére elmondta, noha az elmúlt évhez képest a görögországi utak iránti kereslet mintegy 15 százalékkal visszaesett, ez semmiképpen nem a politikai, illetve pénzügyi bizonytalanságnak tudható be.

Kőrössy Andrea

2012. május 23., 08:042012. május 23., 08:04

Számos németországi turista visszamondta az elmúlt időszakban a már lefoglalt görögországi nyaralásokat a politikai helyzet okozta bizonytalanság miatt, a romániai nyaralók utazási szokásain ezzel szemben nem változtatott jelentős mértékben a görögök eurózónából való kilépésének veszélye. Egyes szakértők szerint a kereslet visszaesése inkább annak tudható be, hogy a romániai turisták már többször ellátogattak a félszigetre, ezért új célpontokat választanak.

Piaci adatok szerint évente mintegy 300-400 ezer romániai turista nyaral Görögországban, amely a legnépszerűbb üdülési célpont Bulgária és Törökország mellett.

Miklósi Gabriella, a Calibra utazási iroda marosvásárhelyi irodavezetője a Krónika megkeresésére elmondta, noha az elmúlt évhez képest a görögországi utak iránti kereslet mintegy 15 százalékkal visszaesett, ez semmiképpen nem a politikai, illetve pénzügyi bizonytalanságnak tudható be. „A cégünk ajánlatait igénybe vevő turisták érdeklődése inkább azért csökkent, mert már nagyon sokan nyaraltak Görögországban, így idén inkább új, számukra ismeretlen helyszíneken szeretnének üdülni, az új célpontok között elsősorban Bulgária, Törökország és Spanyolország szerepel” – magyarázta a szakember. Hozzátette, az elmúlt év óta nem változtattak a görögországi csomagok árain.

Az utazási irodánál egyébként a Halkidiki-félszigeten egy háromcsillagos szálloda kétszemélyes szobája hét éjszakára egy személy számára 179–499 euróba kerül attól függően, hogy a nyári szezon mely időszakáról van szó, illetve hogy a turisták reggelit vagy félpanziós ellátást igényelnek.

Négycsillagos szállodák esetében egy tengerpartra nyíló kilátással rendelkező kétszemélyes szobáért egy személynek, félpanziós ellátással 289–619 eurót kell fizetnie, a 11 évesnél kisebb gyermekek elszállásolása pedig a legtöbb esetben bérmentes. Szintén a Halkidiki-félszigeten egy három személy befogadására alkalmas lakrész hét éjszakára, étkezés nélkül 270–550 euróba kerül a választott időponttól függően.

Alin Burcea, a Paralela 45 utazási iroda tulajdonosa szerint a romániai állampolgárok már hozzászoktak ahhoz, hogy Görögországban a gazdasági válság hatására folyamatosan krízishelyzet áll fenn, így ez nem akadályozza őket abban, hogy idén is a népszerű nyaralóhelyeken üdüljenek.

Amint a gazdasági hírportálnak elmondta, ebben az évben az általa vezetett turisztikai vállalaton keresztül mintegy 2000 személy utazik majd Kréta szigetére, ez nagyjából megegyezik a tavalyi számadatokkal, Rodosz szigetére ugyanakkor eddig körülbelül 1200-an foglaltak szállást a nyári időszakra.

„Románia földrajzilag közelebb fekszik Görögországhoz, a romániai turisták emiatt is tartózkodnak kevésbé a görög nyaralásoktól, mint német társaik, autóval a Halkidiki-félszigetig vezető távolság például mindössze 10 óra alatt megtehető. A kereslet az athéni üdülésekkel szemben csökkent enyhén a nemrég lezajlott az utcai tüntetések miatt” – fejtette ki Burcea.

A Paralela 45 irodánál egyébként a félsziget egy háromcsillagos, all inclusive ellátást nyújtó szállodájában augusztus elején egy hétéjszakás nyaralásért két személynek mintegy 1400 eurót kell fizetnie, míg egy négycsillagos hotelben, félpanziós ellátással két személy elszállásolása közel 1600 euróba kerül.

A Happy Tour utazási iroda illetékesei szintén úgy nyilatkoztak, a törökországi Antalya üdülőtelep után továbbra is Görögország a második legnépszerűbb utazási célpont, a Santorini-szigeten például több szállodában is elkeltek már a helyek. A Christian Tours utazási iroda illetékesei által márciusban közzétett adatok szerint a cégnél több mint 60 ezer romániai turista foglalta már le görögországi nyaralási csomagját, ez az adat pedig szintén nem mutat visszaesést az előző évhez képest.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat
2025. április 29., kedd

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek

A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek