Több minisztériumban is enyhítenék az alkalmazások befagyasztását

A közszférában történő alkalmazások befagyasztásának feloldására szólította fel Victor Ponta kormányfő a külügyminisztérium és más szaktárcák vezetőit – nyilatkozta tegnap Andrei Marga külügyminiszter.

Kőrössy Andrea

2012. május 17., 08:332012. május 17., 08:33

 „A kormányfő arra vonatkozóan adott utasításokat, hogy a továbbiakban ne alkalmazzunk mindössze egy személyt minden hét üresen maradt helyre. Mindez nem mond ellent az európai uniós intézményekkel kötött megállapodásoknak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyanis csak meghatározott pénzügyi keretet szabott meg a közalkalmazottak bérezésére, ezen belül pedig szabadon mozoghatunk” – magyarázta Marga.

A tárcavezető egyelőre nem tudott konkrét adatokat felmutatni a külügyminisztériumban meghirdetendő állásokkal kapcsolatban, elmondása szerint azonban prioritást élvez majd a diplomáciai külképviselet. Marga felháborítónak és nevetségesnek tartotta, hogy egyes intézményekben a diplomaták több funkciót is kénytelenek betölteni a személyzetihiány miatt.

Florin Georgescu kormányfő-helyettes ezzel kapcsolatban tegnap úgy nyilatkozott, egyes intézményekben a kialkudottnál több személyt is alkalmazhatnak majd, összességében azonban a közszférának meg kell tartania azt az elvet, amely szerint hét állásra egy személyt vesznek fel.

„Nem tervezünk módosításokat, továbbra is betartjuk a nemzetközi pénzintézetekkel kötött megállapodásokat, hiszen ettől függ Románia hitelessége. Mindössze arról van szó, hogy egyes intézményekben például 5, míg máshol 10 személyt alkalmaznak majd, így összességében marad az említett arány” – fogalmazott Georgescu. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy folytatni kell a strukturális reformok bevezetését, az ország ugyanis csak így tudja megtartani gazdasági stabilitását.

Georgescu emellett arra bíztatta a gazdasági tanácsadókat, hogy minél több külföldi befektetőt hozzanak Romániába, hiszen véleménye szerint az országnak számos, a beruházók számára vonzó szegmense van, például a turizmus, mezőgazdaság vagy energetika terén.

„Ne feledjük, hogy a kormány privatizálni szeretné az Országos Vasúttársaság (CFR) teherszállító részlegét, valamint a Tarom légitársaságot, ehhez pedig külföldi partnerekre van szükségünk” – mutatott rá Georgescu.

Mint ismeretes, a kormány 2009-ben, az IMF-tárgyalások nyomán döntött a közalkalmazotti helyek befagyasztásról, a sürgősségi határozatot pedig 2010-ben és 2011-ben is alkalmazták. Ez év áprilisában az Ungureanu-kormány a 2012–2015-re szóló konvergencia-programban úgy rendelkezett, a befagyasztásokat a következő években is folytatják, ezt a politikát azonban az eddigieknél rugalmasabban alkalmazzák majd.

Felszabadított hely egy tornásznak

Egy belügyminisztériumi állás felszabadítását rendeli el a következő napokban a kormány egy memorandummal, így Cătălina Ponort, a Dinamo olimpiai bajnok tornászát felügyelő-helyettesként alkalmazhatják majd – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Ioan Rus tárcavezető. A miniszter elmondása szerint az eddiginél nagyobb jövedelmet kap majd sportteljesítményének köszönhetően. Victor Ponta miniszterelnök már belegyezett az állás befagyasztásának feloldásába.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat
2025. április 29., kedd

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek

A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek