Több a turista Romániában

Több mint 10 százalékkal több turista szállt meg a romániai vendéglátóegységekben január és október között a tavalyi év azonos időszakához képest – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb, tegnap közölt adataiból.

Babos Krisztina

2012. december 04., 08:132012. december 04., 08:13

Az év első tíz hónapjában így összesen 6,65 millió személyt szállásoltak el: az érintettek 78 százaléka romániai, míg a többi 22 százalék külföldi turista volt, az arányok nagyjából megegyeznek a tavalyi adatokkal. A vendégéjszakák esetében is növekedést regisztráltak. A vizsgált időszakban mintegy 16,7 milliót tett ki a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma, ami 7,6 százalékos növekedés 2011 első tíz hónapjához képest.

Egyébként legtöbben, a turisták 75 százaléka továbbra is a szállodákat részesíti előnyben. Ehhez képest enyhén, mintegy 0,4 százalékkal visszaesett a vendéglátóegységek kihasználtsága, amely az említett időszakban 26,7 százalékos volt, szállodák esetében pedig a rendelkezésre álló helyek 33 százalékát foglalták el a vendégek.

Január és október között 6,89 millió külföldi állampolgár érkezett Romániába, 5,3 százalékkal több személy, mint az előző év azonos időszakában. Többségük, 58,2 százalékuk az Európai Unió valamely tagállamából érkezett, elsősorban Magyarországról, Bulgáriából, Németországból, Olaszországból és Lengyelországból.

A határátkelőhelyeken ugyanakkor 9,6 millió romániai állampolgár utazott ki az országból, mindössze 2 százalékkal több, mint tavaly. Októberben 2011 azonos hónapjához képest szintén emelkedést jegyeztek mind a beérkező turisták (0,3 százalék), mind a külföldre utazó (5,8 százalék) lakosok tekintetében. Ebben a hónapban 642 ezer turista szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, ez 9,6 százalékkal több, mint az előző év őszi hónapjában.

Az elszállásolt személyek 75 százaléka romániai, míg 25 százalékuk külföldi állampolgár. A vendégéjszakák száma október folyamán elérte 1,56 milliót, ez 5,4 százalékos növekedést jelent. Visszaesés figyelhető meg ugyanakkor a kihasználtság tekintetében: a turisták a szálláshelyek 27 százalékát foglalták le, ez 1,1 százalékkal kevesebb a tavalyi év azonos időszakához képest. Az említett hónap alatt 629 ezer külföldi polgár érkezett Romániába, míg a kiutazók száma meghaladta a 900 ezret. A statisztikai intézet adatai szerint jelentősen, 12,7 százalékkal emelkedett az autóbusszal, illetve vonattal külföldre utazó romániai állampolgárok száma.

Önkormányzati társulás a Szatmár megye turizmusáért

Turisztikai célú, településközi fejlesztési társulást hoznak létre a Szatmár megyei önkormányzatok, valamint a megyei tanács. Az alakulatba elsőként a megye és Szatmárnémeti városa szállt be. Amint a társulás alapszabályából kiderül, a szervezet nyitva áll minden olyan település számára, amely lehetőséget lát a közös fejlesztésekben. Az alakulat célja Szatmár megye turisztikai potenciáljának fejlesztése, illetve a meglévő idegenforgalmi látványosságok népszerűsítése, valamint a turistáknak nyújtandó ellátás fejlesztése.

A kezdeményezők szerint utóbbira igen nagy szükség van, mivel a szálláslehetőségek terén nem áll túl jól a megye. Az alakulóban levő településközi fejlesztési társulás európai uniós programokra is kíván pályázni. Mindemellett segíti majd az idegenforgalmi befektetéseket többek között tájékoztatói központok létrehozása révén, továbbá kutatásokat is szerveznek majd a terveik szerint annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban tudják majd felhasználni az elérhető forrásokat. A pihenni vágyók mellett hangsúlyt kívánnak fektetni az úgynevezett üzleti turizmusra is, azaz igyekszenek megteremteni az optimális körülményeket ahhoz, hogy például a vállalatok a régióban tartsanak továbbképzőket és különböző csoportos foglalkozásokat a munkatársaik számára.

Mint megtudtuk, a népszerűsítés terén különösen nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a megye két legnagyobb idegenforgalmi érdekeltségű létesítményére, a készülőben levő Luna forrási sípályára, valamint a krasznabélteki fürdőre.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója
2025. május 06., kedd

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós

A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.

Magyarországon volt a legolcsóbb a földgáz, Románia is dobogós
2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői