Tánczos Brüsszelben: növelni kell az EU védelmi képességeit, de azért otthon oda kell figyelni a büdzsére

Tánczos Barna Brüsszelben

Tánczos Barna Brüsszelben

Fotó: Facebook/Tánczos Barna

Románia támogatja az EU védelmi képességeinek növelését, de fontos, hogy az ország számára prioritás maradjon a költségvetési egyensúly – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter Brüsszelben, ahol március 10-11-én Romániát képviselte az EU pénzügyminisztereinek tanácskozásán.

Hírösszefoglaló

2025. március 11., 16:412025. március 11., 16:41

Tánczos osztotta azt a véleményt, hogy az Európai Uniónak növelnie kell védelmi kapacitását, kiszámítható megoldásokat kell kidolgoznia a katonai ipar számára, hatékonyabb állami és magánberuházásokkal.

„Támogatjuk az európai finanszírozási megoldást, az országos költségvetésre gyakorolt minimális hatás mellett.

Idézet
Ugyanakkor a fegyverkezéről szóló vita nem szoríthatja háttérbe, hogy Románia számára a költségvetési stabilitás továbbra is prioritás”

– hangsúlyozta Tánczos Barna az RMDSZ közleménye szerint. A dokumentum beszámol arról, hogy az ülésén a miniszterek megvitatták az úgynevezett Omnibus javaslatcsomagot, amely különböző uniós jogszabályok egyszerűsítését célozza annak érdekében, hogy legalább 25 százalékkal csökkentse a vállalkozások adminisztratív terheit, a kis- és középvállalkozásokra vonatkozóan pedig legalább 35 százalékkal.

„Az egyik prioritás, amelyet támogatunk, az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM) egyszerűsítése.

Idézet
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a cement, a műtrágya, a villamosenergia, az alumínium, a vas és acél szektorában a kis importőröket (évi 50 tonna alatt) nem terheljük jelentésekkel és többletadóval.

Így az importőrök 90 százaléka, különösen a kis- és közepes vállalkozások mentesülnek, míg a nagy importőrök számára, akik a kibocsátások 99 százalékáért felelősek, egyszerűsödnek a jelentéstételi eljárások. A bürokrácia csökkentése egyértelműen növeli a vállalkozások versenyképességét. Ezért támogatjuk az erre vonatkozó javaslatok mielőbbi gyakorlatba ültetését” – idézték a tájékoztatásban Tánczos Barnát.

Az uniós pénzügyminiszterek egyetértettek abban, hogy közös megoldást kell találni a védelmi finanszírozásokra. A munkálatok gyorsított ütemben folytatódnak, miután az Európai Bizottság benyújtja konkrét javaslatait – olvasható még az Agerpres által idézett közleményben.

korábban írtuk

Csökkenő inflációra számít Tánczos Barna
Csökkenő inflációra számít Tánczos Barna

Csökkenő tendenciát mutat az infláció Romániában, és az idén valószínűleg 3,8 százalék lesz – jelentette ki Tánczos Barna pénzügyminiszter szombat este egy televíziós interjúban,

korábban írtuk

Tánczos Barna: Georgescu előállítása csökkentette Románia finanszírozási költségeit
Tánczos Barna: Georgescu előállítása csökkentette Románia finanszírozási költségeit

Romániának 2025-ben jelentős államadósságot kell törlesztenie, és rekord kamatok mellett vesz fel hitelt, de vannak jelei annak, hogy a kamatok kezdenek csökkenni – jelentette ki Tánczos Barna pénzügyminiszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről
2025. július 09., szerda

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást
2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését