A fogyasztás látványos visszaesésében az enyhe tél mellett szerepet játszott, hogy tavaly alig termelt a legnagyobb romániai gázfogyasztó, a marosvásárhelyi Azomureș kombinát
Fotó: Haáz Vince
Történelmi mélypontra süllyedt 2023-ban a romániai gázfogyasztás; a gáztermelés kissé, az export azonban jelentősen nőtt, míg az import szerény mértékben csökkent – írja a Ziarul Financiar a Transgaz adatai alapján.
2024. január 12., 15:332024. január 12., 15:33
Tavaly a romániai gázfogyasztás mintegy 12 százalékkal csökkent 2022-höz viszonyítva, 9,7 milliárd köbméterre, 1,3 milliárd köbméterrel maradt el az egy évvel korábbitól.
Az országos elosztó hálózatot működtető Transgaz ismertette, hogy körülbelül 9,3 milliárd köbméter földgázt termeltek ki tavaly Romániában, a mennyiségen 10 vállalat osztozott, 95 százalékát a Romgaz, az OMV Petrom és a Black Sea Oil & Gas (BSOG) adta. A 2023-as kitermelés hozzávetőleg 2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget, mely 9,1 milliárd köbméter volt.
Nem jött be Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter előrejelzése, miszerint jöhet a fagy, Románia mostantól a saját kitermelésből, illetve a tározókban levő mennyiségből is képes lesz fedezni a földgázszükségletet, így nem lesz szükség importra.
2023 első kilenc hónapjában az állami tulajdonban levő Romgaz 5 százalékkal kevesebb földgázt aknázott ki, mint 2022 azonos időszakában, 3,5 milliárd köbmétert. Az osztrák többségi tulajdonú OMV Petrom esetében a visszaesés 4 százalékos volt, a kitermelt mennyiség pedig 2,59 milliárd köbméter. Az éves adatokat még nem közölték, azonban a Ziarul Financiar becslései szerint a két nagyvállalat kitermelése 500 millió köbméterrel csökkent. Ezt a kiesést a nyíltvízi kitermelést folytató BSOG ellensúlyozta, mely tavaly 1,1 milliárd köbméter földgázt hozott felszínre, szemben az egy évvel korábbi 500 millió köbméterrel.
2,6 milliárd köbméterre a 2022-es 2,8 milliárdról. Az export csaknem két és félszeresére nőtt, 900 millió köbméterről 2,2 milliárd köbméterre, egy évvel korábban még 1,9 milliárd köbméterrel haladta meg a behozatal az exportot.
Az MTI emlékeztet 1989-ben 37,4 milliárd volt az országos fogyasztás; 30 milliárd köbméter alá 1992-ben csökkent, 20 milliárd alá 1998-ban, 10 milliárd köbméter alá pedig 2023-ban. Ezzel párhuzamosan, a kiaknázás alatt álló gázmezők hozamának apadása miatt Romániában hosszú idő óta leszálló ágon van a kitermelés is. 2014-ben még 11,2 milliárd köbméter földgázt termeltek ki az, ami 2023-ra 17 százalékkal csökkent. A visszaesést mérsékelte, hogy 2022 nyarán elkezdődött a kitermelés a Fekete-tenger kontinentális talapzatából.
Marcel Ciolacu kormányfő pénteken reményét fejezte ki, hogy a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari vállalat hamarosan újraindítja a kedvezőtlen üzleti környezet miatt leállított termelését.
Csalódottságát fejezte ki csütörtökön Marosvásárhelyen Virgil Popescu energiaügyi miniszter amiatt, hogy a földgáz árának csökkenése ellenére az Azomureş csak részlegesen indította újra a termelést.
Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.
Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.
Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
szóljon hozzá!