Fotó: Pixabay
A romániai lakosság 80,4 százaléka elégedett jelenlegi áramszolgáltatójával, az elégedetlenkedők aránya pedig mindössze 16,3 százalékra rúg – derül ki az INSCOP Research által végzett felmérésből.
2021. március 05., 10:382021. március 05., 10:38
2021. szeptember 10., 12:102021. szeptember 10., 12:10
A közvélemény-kutatásokat készítő társaság vezérigazgatója, Remus Ştefureac szerint ez az adat arra is utalhat, hogy
„Ezek a számok tükrözhetik a valóságot, lehet, hogy valóban elégedett a lakosság, azonban azt is jelenthetik, hogy az emberek nem ismerik az alternatívákat. Ha a lakosságban fel sem merül, hogy lecserélhetné szolgáltatóját, ahogyan azt más szolgáltatások esetében is megteszi, természetes, hogy nem készít minőségi felmérést az aktuális szolgáltatóról” – idézte a szakembert az Agerpres hírügynökség.
A válaszadók 35,9 százaléka amúgy azt mondta, elegendő információval rendelkezik a szolgáltatóváltásról, 59,9 százalék nem rendelkezik elegendő információval, 4,2 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre. A vezérigazgató szerint
A megkérdezettek 23,8 százaléka szerint ugyanakkor jó irányba halad a romániai energiaszektor, 40,1 százalék pedig ennek az ellenkezőjét vallja. A válaszadók 69 százaléka véli úgy, hogy az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) nem tett eleget a lakosságnak az energiapiac árliberalizációjáról való tájékoztatása terén, 26 százalék elégedett az ANRE tevékenységével.
Egyelőre nincs olyan árkilengés vagy túlkapás, ami indokolttá tenné, hogy a Versenytanács kivizsgálást indítson a villanyáram-szolgáltatók ellen az energiapiaci liberalizációt követően alkalmazott áraik miatt – mondta el lapunknak Gyerkó László.
Ugyanakkor 58,4 százalék csekély vagy nagyon csekély bizalommal viszonyul az ANRE-hez, 24,9 százalék bízik vagy nagyon bízik a hatóságban, 12 százalék pedig nem ismeri az intézményt. Az energiaügyi minisztériumban a megkérdezettek 60,4 százaléka kevéssé bízik, 27 százalék bízik, vagy nagyon bízik, 8,7 százalék nem ismeri az intézményt.
A Versenytanácsot 19,2 százalék tartja bizalomra méltónak, 57 százalék kevéssé bízik meg benne, 23,9 százalék nem ismeri az intézményt. közvélemény-kutatás 2021. február 8-a és 17-e között készült ezer, 18 éven felüli személy bevonásával. A hibahatár +/–3,1 százalék.
A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint hétfőn a pénteki 385,6265 lejről 2,06 lejjel (0,53 százalékkal) 387,6905 lejre nőtt egy gramm arany ára, ami újabb rekordot jelent.
Az energiaügyi minisztériumnak és a kormánynak eltökélt szándéka megvédeni a kiszolgáltatott fogyasztókat az energiaár-sapka jövő év április 1-jei megszüntetése után – nyilatkozta hétfőn Sebastian Burduja.
A tervek szerint halad a fekete-tengeri Neptun Deep beruházás megvalósítása, 2025-ben elkezdheti a fúrásokat az első szonda – jelentette ki egy hétfői konferencián Cristian Hubati, az OMV Petrom feltárásért és termelésért felelős igazgatóságának tagja.
Az aszály a romániai gesztenyetermesztést is negatívan befolyásolta, így a hazai piacokat elárasztotta az importgesztenye, ami nem olcsó.
Az idei második negyedévben 8210 lej volt a romániai háztartások átlagjövedelme és 3274 lej az egy főre jutó bevétel; ez 2 százalékos növekedést jelent 2024 első negyedévéhez képest – tájékoztatott hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Október 7-étől, hétfőtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – tájékoztatott a pénzügyminisztérium.
Az európai uniós tagállamok többsége megszavazta a Kínában gyártott elektromos autók behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló javaslatot pénteken – jelentette be az Európai Bizottság.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Egyre elképesztőbb idő alatt fogy el egy-egy régióban a napelemes áramtermelő rendszerek lakossági vásárlását támogató Zöld ház program pénzkerete.
Az üdülési csekkeknek idén is jelentős pozitív hatása volt a belföldi turizmusra, különösen a főszezonon kívüli időszakokban – vont mérleget a nyári idény lezárultával az Utazási Irodák Országos Szövetsége (ANAT) csütörtöki közleményében.
szóljon hozzá!