Remélem, az utánunk következő generációk számára ismét természetes lesz a bölény jelenléte a természetben legalább annyira, mint a különböző háziállatoké a legelőkön.

– Mik voltak amúgy a legnagyobb kihívások, amelyekkel a WWF Románia vezetőjeként szembesült? És mit tart legnagyobb sikerének, illetve kudarcának?

– A legnagyobb kihívás nagyon napfüggő. Szinte hetente jelent meg egy újabb nagy kihívás, mivel olyan országban élünk, amelyben szinte mindennap új ötlete támad a befolyásos embernek arra vonatkozóan, hogy miként lehet a természetből gyorsan pénzt csinálni. Ezekből a kihívásokból sokat a nyilvánosság elé kellett tárni, és a szimpatizánsaink segítségével többségüket meg tudtuk állítani, még mielőtt beindultak volna. A legnagyobb siker egyértelműen a szűz erdők védelme. A törvényi környezet most sem tökéletes vagy teljes, viszont egyértelműen ég és föld a különbség a nyolc évvel ezelőtti és a mai jogi helyzet között.

Elmondhatjuk, hogy erősebb lett, mint ezelőtt nyolc évvel, viszont még mindig nagyon messze áll attól, hogy valódi, jelentős társadalmi szereplővé váljon.

– Nagyjából egy évet töltött „pandamacis” színekben a dél-koreai WWF-nél. Mesélne egy kicsit az ottani tapasztalatokról, a mindennapokról, illetve arról, hogy mitől más ott egy környezetvédelmi világszervezetet képviselni?

– A fő különbség az, hogy amíg mi itt még mindig az erdőkért, a vadállatokért és a természetért harcolunk, ők a levegőért. Szöulban egy év alatt legalább 65 napon át olyan magas a légszennyezés mértéke, hogy maszk nélkül ki sem lehet menni az utcára, a lakásokban pedig légtisztító berendezést kell működtetni.

És mindez egy ultramodern, gazdag és társadalmilag fejlett országban. De hiszek abban, hogy ha valaki képes ezt megváltoztatni, akkor a koreai társadalom az, mivel a közösségépítés arrafelé nemcsak üres szlogen, hanem kézzel tapintható, mindennap megtapasztalható. Az ő nemzeti büszkeségük a gazdasági döntésekben, a viselkedésben lelhető fel, nem a féltéglával mellét veregető balkáni kirakatnacionalizmusban.

– Mennyire sikerült beilleszkedni egy ennyire eltérő kultúrába?

– Hihetetlenül nehéz egy teljesen idegen kultúrába beilleszkedni, főleg vezetői pozícióban, viszont ha sikerül az első pár hónapnyi alkalmazkodási időt sikerrel átvészelni, rengeteget lehet tanulni és fejlődni. Ami a legfurcsább volt ott számomra, hogy társadalmi szinten a lopás fogalma ismeretlen. Kétszer láttam olyat, hogy valaki pénztárcát talált, benne jelentős összeggel s időt és energiát nem spórolva visszajuttatta a tulajdonoshoz. Én személyesen többször felejtettem a telefonom vagy a bankkártyám étteremben vagy kávézóban, viszont meg sem fordult a fejemben, hogy előfordulhat, hogy nem kapom vissza. A biciklimen zár sem volt, úgy közlekedtem vele egy éven keresztül.

Ugyanakkor a váltás személyes is. Most jutottam el arra a szintre, hogy rájöjjek, hogy a saját filmemnek nem kell mindig rólam szólnia, és nem kell mindig a frontvonalon lennem. Koreában megtanultam, hogy ha valós változást akarunk előidézni, akkor a legjobb út az, hogy megtanítjuk másoknak, miként segítsék elő a változást.

– Facebook-bejegyzéseiben gyakorta megszólal közéleti, politikai kérdésekben. Van még visszaút a politikába?

– Azért léptem ki a politikából, mert nem éreztem, hogy maradandó változásokat tudok elősegíteni. Ez most is így van. Ebben a pillanatban úgy érzem, a jelenlegi projekt, amiben részt veszek, az eddigi legalkalmasabb arra, hogy társadalmunkat pozitív irányba befolyásolja. Minden energiámat ebbe fogom fektetni, remélem, tíz év múlva is ugyanígy fogom gondolni.